Tragor Ignác: Váci kalauz több képpel és egy térkép-melléklettel (Vác, 1929)

83 tágas kört vonó hont —nógrádi hegyek festői láncolata zárja be. A vendéglő terraszán helyet foglalva, állan­dóan szemlélhetjük a város és hegyvidéke le­bilincselő látóképét, amely az igaz gyönyörűség érzetét kelti lelkűnkben. A Pokoltól alig 10 percnyi séta után, a Hétkápolnával szemben, római kasztellum marad­ványaira bukkanunk. A nép ezt Bolhavárnak nevezte. Rendszeres fölásatása tervben van Előre megrendelt kocsin 20 perc alatt, gyalog sétálva 8/4 óra alatt jutunk el a poros úton a Szentendre-sziget másik felén, a Kis-Duna mel­lett fekvő Tótfaluba és onnét a szép vashídon át Tahiba, a pilisi hegyek lábánál fekvő nyaraló­telephez. 2.. A. Naszél. Vác kiterjedt környékének legmagasabb pontja a 652 méter magas Naszál, mely mint magában álló szigethegység a Cserhát déli nyúlványaiból emelkedik ki és Váctól éjszak felé 6—8 kilométer távolságra mintegy 6 kilo­méter hosszúságban húzódva, a diósjenei hegy­séghez csatlakozik. A várost hathatósan védel­mezi az éjszaki szelek ellen és határvonó nem­csak Vác, hanem egyszersmind Pest- és Nógrád-

Next

/
Thumbnails
Contents