Tragor Ignác: Vác utcái és terei (Vác, 1918)
Második rész: Az egyes utcák és terek részletes tárgyalása
Vác utcái éi terei lyexett. Székhelyét állandóan Vácon tartottat és mikor 1077. április 25.-én meghalt, kívánsága szerint itt is temették el az általa épített templomba. (M. Joannis Thwrócz Chronica, Schwandtner 1765. I. 209.) A krónikások neki tulajdonítják a város és püspökség alapítását és еппэк történetét a csodás szarvas legendával kapcsolatosan mesélik el. A történelmi kutatás azonban kétséget kizáróan megállapította, hogy a váci püspökséget maga Szt. István alapította. A török uralom után Balogh Miklós püspök is ide, a volt vár helyére akarta felépíttetni az uj székesegyházat, de ezt a szándékát a budai kamarahivatal érthetetlen ellenzése : miatt nem bírta megvalósítani. Gróf Althan bíboros püspök terve is azt volt, hogy a régi vár helyén építse föl püsdöki templomát, de a pesti plébániára :em érvényesíthette jogos igényét, miért is kedvét szegve erről a területről lemondott. Gizella-k6z a Galcsek György-utcát a Budapesti-föúttal összekötő mellékutca. Nevét az 1888. évi elnevezés alkalmával kapta dr. Freysínger Lajos kir. közjegyző felesége, Millmann . Géza király Az aj székesegyház