Bodonyi Emőke – Tóth Antal szerk.: A Szentendrei Művésztelep és a Szentendrei Festők Társaságának iratai és dokumentumai 1926–1951 (Szentendrei Múzeumi Füzetek 4. Szentendre, 2007)
A Szentedrei Festők Társaságának általános iratai, 1932–1951 (Közreadja és bevezeti: Sümegi György)
84* 1947* március 20•, a SZFT négy címzettnek Szentendrei Festők Társasága Titkár: Kántor Andor, Bpest. 11. Keleti Károly u. 21. 10/1947. 1. Rázsó Miklós főosztályvezető, 2. Nagy váthy János osztályvezető, 3. Szabó Albert к intéző, 4. Weygand Tibor к főellenőr Budapest, vin. Fiumei út 19. Igen Tisztelt Urunk! A Szentendrei Festők Társasága 1947. március hó 18-án tartott xix. évi rendes közgyűlése egyhangúlag úgy határozott, hogy Önnek, azért az önzetlen munkájáért, mellyel a szentendrei művésztelep bérleti szerződését és ezzel társaságunknak a magyar képzőművészet érdekében kifejtett munkáját támogatni szíves volt, hálás köszönetét fejezi ki. Amidőn erről örömmel értesítjük, reméljük, hogy társaságunk iránt eddig megnyilvánult jóakaratát a jövőben is szíves lesz megtartani. Budapest, 1947. március 30. A Szentendrei Festők Társasága nevében: titkár társelnök 85, 1947» április 8 V dn Horányi ni* ken elöljáró a SZFT-nak Budapest Székesfőváros in. kerületének Elöljárója 4420 szám 1947. Tárgy: A működő egyesületek tisztikarának bejelentése. Határozat Alulírott ker. elöljáró, mint 1. fokú közigazgatási hatóság felhívom az alább felsorolt egyesületek vezetőségét, hogy az egyesületek utoljára megválasztott tisztikarának névsorát és lakcím jegyzékét a jelen határozat kézhezvételétől számított 48 órán belül hatóságomnál (т., Fő tér 3.1. 24.) feltétlen nyújtsák be, mert ellenkező esetben a mulasztó egyesületi vezetőkkel szemben a i$i.ooo/1937 .B.M. számú rendelet alapján a legszigorúbban fogok eljárni s ellenük a megtorló eljárást azonnal folyamatba fogom tenni. A választmányi tagok névsorára ez alkalommal szükség nincsen. tf 140 ^