Szentendre évszázadai (Szentendrei Múzeumi Füzetek 3. Szentendre, 1996)
Letelepedésükkel nemcsak a lakosság létszámát növelték, de jelenlétük hosszú időre meghatározta a város gazdasági, társadalmi arculatát. A szerbek első kiváltságaikat 1690. április 6án kapták, amelyet még abban az évben megerősített az uralkodó. 1706-ban újabb kiváltságlevelet kaptak, ennek megerősítésére 1713-ban került sor. A dokumentumok másolatban láthatók a kiállításban. Eredetiben mutatjuk be a Mária Terézia által 1776-ban megújított rendeletet, mely a görögkeleti vallás gyakorlását szabályozta. A Rákóczi szabadságharc idején Szentendre hű maradt a császárhoz, ezt tanúsítja a kiállításban bemutatott néhány irat, mint pl. báró Pfeffershofen generális által kiállított menlevél a szentendreieknek, valamint az a levél, mely elismeri, hogy a szerbek a harcok során hűek voltak a dinasztiához, illetve Bercsényi Miklós levele, melyben a város segítségét kéri - hiába - a szabadságharc ügyének támogatására. A szerbek betelepedésével a lakosság száma ugrásszerűen megnőtt, legnagyobb részük iparból és kereskedelemből élt. A kézművesipar jelentősége a XVIII. század első évtizedeiben is megmaradt, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szerbek nem térhetnek vissza hazájukba, a végleges letelepedés a mezőgazdaság jelentőségét is megnövelte. Szentendrét az uralkodó már 1659-ben a Zichyeknek adományozta, a törökjelenléte miatt azonban csak 1700-ban vehette ténylegesen birtokba a család. A földesúr és a város között létrejött első, 1700. január 1-én kelt szerződést a kiállításban is bemutatjuk. Bár az egymást követő szerződések folyamatosan emelték a földesúri szolgáltatást, a lakosság számára mégis előnyösek voltak, hiszen biztosították, hogy adójukat egyösszegben megválthassák. A XVIII. század első felében a város különböző birtokperek tárgya volt, így a pilisi apátság, illetve Muslay Simon Antal örökösei követelték maguknak. A birtokos személyében azonban csak 1767-ben történt változás, amikor a kincstár hosszas pereskedés után elnyerte a települést özvegy Zichy Miklósnétól. XVIII. századi pisztoly Szentendre fejlődése, a lakosság számának növekedése szükségessé tette a modern közigazgatás kialakítását. Ehhez mindenekelőtt a mezőváros határainak rendezésére volt szükség. Az 1754-ben elkezdődött perek lezárása után kijelölték a végleges vonalakat Szentendre, Pomáz, Budakalász, Pilisszentlászló, Pilisborosjenő települések között. A XIX. században újabb határkiigazításokra került sor. Kiállításunkban bemutatjuk a határperek lezárását követő szerződések néhány lapját, valamint a város 1808-ban készült térképét. A XVIII. század elején kialakult önkormányzat figyelembe vette a lakosság összetételét, ennek megfelelően 1733-ig 1 katolikus és 3 görögkeleti gazdag polgár kormányozta a várost. A vezetésben mutatkozó - gyakran vallási és nemzetiségi köntösben jelentkező - ellentétek valódi oka a gazdasági érdekellentét volt. Az őslakosság és a betelepült szerbek egy része mezőgazdasággal, főleg szőlőműveléssel foglalkozott, míg a szerbek többsége még mindig az ősi mesterségből, iparból és kereskedelemből élt. A város a XVIII. században élte fénykorát. Már Bél Mátyás is a mezőváros pezsgő gazdasági életéről számol be, az 1720-ban készült munkájában. A kor életmódjáról hitelesen tanúskodnak a nagyszámban fennmaradt hagyatéki leltárak (inventáriumok) és végrendeletek - ezekből képet kaphatunk a háztartás és a gazdaság eszközeiről, a házak berendezéséről, a viseletről.