Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Tóth Antal: A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogagó művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926–1935 között

Az 1926-tól 1935-ig tartó időszak a szentendrei régi művésztelep életének egy felfutó, felemelkedő és eredményes szakasza volt. A megalakulástól, szervezeti megszilárduláson, állandó bázis megszerzésén, tehát a szükséges elemi lét- és működési feltételek előteremtésén túl kedvező kapcsolat alakult ki a várossal és a város művészetpártolásra képes polgárságával. A kezdeti négyöt évben csaknem Szentendrén valósult meg és látszott igazolódni az a magasabb szintű művelődéspolitikai koncepció, amely a vidéki városok lakosságának anyagiakban is realizálódó érdeklődésére mint társadalmi-gazdasági bázisra kívánta helyezni a művészet fenntartását, a művészek egzisztenciális problémáinak megoldását. Miközben természetesen az adakozásra kész polgárság részesült a helyben született kulturális javakból, maguk a városok pedig a szellemi élet központjává váltak volna, pótlandó a Trianonnal elcsatolt országrészek történeti múltú regionális központjait. így látták a művészek — méginkább helyi pártfogóik — a maguk történeti szerepét, munkájuk, áldozatuk célját az 1928. évi kiállítás megnyitása alkalmával: ,,A kiállítás jelentősége abban rejlik, hogy ma, amikor a csonka-ország csak a kultúra eszközeivel tud küzdeni — Szentendre átveszi a régi végvárak szerepét. A kultúra erős végvára, hatalmas bástyája lesz ez a város, itt a trianoni határ közelében, és a művészet terjesztésével kultúrmissiót teljesít. Ez az igazi helyes értelemben felfogott neonationalismus,..."

33 Szentendre nem szerepelt a magasabb politika által fejlesztésre kijelölt és támogatott települések között — a telep a korszakunk folyamán először és utoljára csak 1934-ben kapott állami szubvenciót —, tehát önerejére volt utalva a város és művésztelepe is. De a hagyományos mezőgazdasági kultúrája kipusztulása miatt szegénységre kárhoztatott városnak ezekben az években olyan vezetése volt, amely kezdeményezett és felkarolt több olyan gondolatot, ötletet, amelytől eszközt remélt és várt a város és lakói felemelkedéséhez. Elsősorban az idegenforgalom növelése miatt foglalkozott a múzeum létesítésének, a római castrum feltárásának és bemutatásának a gondolatával és egy váratlan fordulatban kínálkozott ötlettel, a művésztelep létesítésével, állandósításával. A művésztelep mint intézmény lassan épült be a város tudatába és társadalmába — bár 1930-ban a Szentendrei Festők Társasága testületi szinten tagságot nyert az ugyanabban az évben alakult helyi Szent András Céhben —, és Starzsinszkyn túl csak alkalmanként jött szóba mint tényező a várospolitikai elgondolásokban. Példának okáért a képzőművészeti ügyekben érintett Antolik Arnold az 1932-ben kiadott városfejlesztési tervezetében meg sem említi a telepet és a város művészeit.

34 Ám a helyi megítélés ingadozásától függetlenül a művésztelep a maga életét kiteljesítendő jelentékeny speciális érdeklődést támasztott fel a város iránt, speciális érdeklődésű „idegenforgalmat" vonzott Szentendrére. Ez akkor, rövid távon is hasznot hozott, az elmúlt közel hetven év folyamán pedig a művészek jelenléte meghatározó ismérve lett városunknak. Ez abban is kifejezésre jut, hogy Szentendrét végérvényesen a festők városának nevezik. *Ahol a megfogalmazásban nem térünk ki rá, ott csillaggal jelöljük, hogy a tárgyalt korszakon kívül, tehát 1935 után Szentendrére jött festőről van szó. 15