Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Dr. Nagy János: Korai szentendrei művek (Egy magángyűjtő tapasztalatai)

aktívabb festőművész a telep alapítói közül. A magyar festőművészet doyenjének tekinthető művész 1995. január 10-én halt meg, kevéssel 100. születésnapja előtt. Az utóbbi években sem tudtam úgy meglátogatni őt, hogy munka közben ne találjam. Élettársa, Annuska szokta mondani humorosan, hogy a mester szerint ebből a műteremből még ,,jó kép" nem került ki. Igazi művészi tevékenysége a város- és a tájképfestés volt, de portrét is sokszor készített — a két világháború között ezzel kereste kenyerét. Sok közéleti személyiség arcképét festette meg. Rozgonyi László érzékeny alkat volt, szinte csak magának festett, — mesélte özvegye, Irénke néni egy-egy beszélgetésünk alkalmával. Érchegyi Irén az elmúlt években is mindig meghatottsággal beszélt korán elhunyt férjéről, aki — mint mesélte — jóképű férfi létére is gátlásos típus volt. Szeretem önarcképeit, például a ,,Fekete kalapos önarckép"-ét, amely egyik főművének tekinthető. Érzésem szerint önarcképei mély, lelkéből fakadó szomorúságot fejeznek ki. Legkedvesebb festőm, akinek művészetét a ,,nyolcak" közül a legjobban szeretem, Onódi Béla. Ő volt az a művész, aki 1926-tól szinte eggyé vált a várossal. Idejövetele és letelepedése után sohasem hagyta el Szentendrét 1991-ben bekövetkezett haláláig. A városba költözése után ő készítette a legtöbb látképet Szentendréről és a környező tájról. Onódi bejárta a világot, éveket töltött Észak-Amerikában, de dolgozott Barbizonban is. Példaképe Paál László és Miilet volt, akiknek művészetéért haláláig rajongott. Utolsó évében kívánságára elvittem a Magyar Nemzeti Galériába, hogy az ott kiállított Paál László művekben gyönyörködhessék. Utazási kedve idősebb korára sem csökkent, turistaként járt Törökországban és a Dalmát tengerparttól Európán keresztül eljutott Spanyolországba is. LItazásai alkalmával néhány olajképre és kisebb grafikai vázlatra is futotta enegiájából. Örökös fájdalmam — és ezzel nem vagyok egyedül —, hogy a Szentendrén élt és alkotott művészek alkotásainak legszebb darabjai nem láthatók állandó kiállításon. Úgy gondolom, ez nagyban emelné Szentendre művészeti rangját, és talán elégtétel is lenne az alapító művészek emlékének. 92