Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Tóth Antal: A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogagó művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926–1935 között

állítással tárták a városi közönség elé. Ez utóbbin csak nyolcan szerepeltek. Leporelló is készült hozzá, amelynek bevezetőjét az ugyancsak festőnek készülő Rozgonyi Mihály írta.

11 1927-ben hiányos létszámmal dolgoztak (Onódi Béla és Heintz Henrik a városháza hivatali helyiségeiben kiszorított, Rozgonyi László és Bánovszky Miklós a Dietz-házban kapott férőhelyen).

12 1928-ban hasonló lehetett a helyzet, de ez az esztendő nem jelesült a visszaemlékezésekben, így nemigen rekonstruálhatók eseményei egy anyagi hozamában sikeres városházi kiállítást és a leglényegesebbet, a társaság hivatalos megalakulását leszámítva. Először a kiállításról, amely augusztus 13-án nyílott meg a nyolc telepalapító, továbbá Iványi Grünwald Béla, Herman Lipót és Szamosi Soós Vilmos részvételével. A város a kiállítás alkalmából díjakat tűzött ki „azoknak a képeknek a jutalmazására, amelyek a város szépségeit legjobban reprezentálják" — Starzsinszky eredményes közbenjárására közadakozásból gyűjtött pénzből. A díjak odaítélésére komoly zsűrit hívtak össze, az adományozókon, a polgármesteren, a városi képviselőtestületen és a kerületi országgyűlési képviselőn, tehát a polgárság képviselőin túl, öt művészt, két kultuszminiszteri tanácsost és Petrovics Eleket, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját. A zsűri úgy döntött, hogy a nyolc fiatal teleptag között egyenlő arányban osztja ki a befolyt összeget, mert egyforma kvalitásúnak ítélte a műveket és úgy látta, hogy „... itt egységes művészi témakör és egy esetleg kialakulandó egységes művészi stílus elindulásáról van szó...", amelyet ilyen módon tud legjobban támogatni.

13 A díjazás megindokolásából érezhető, hogy a zsűri mennyire Nagybánya illúzióját kergette a művészekkel együtt, akik még idős korukban is emlegették ezt az értékelést, amely induló szentendrei közösségük munkájára vonatkozott. A társaság alakuló közgyűlésére 1928 januárjában került sor, amikoris az 1922 óta érvényben lévő, az egyesülési jogról szóló belügyminiszteri rendeletnek megfelelően a fentebb felsorolt nyolc festő megalapította legitim egyesületét, amelyet a Szentendrei Festők Társaságának nevezett el. Elnöknek felkérték Iványi Grünwald Bélát, társelnöknek dr. Starzsinszky Lászlót és dr. Marjay Ödön kultuszminisztériumi tanácsost, titkárnak Jeges Ernőt választották meg.

14 A törvényes státus elnyerésére nem a felbomlás, szétzilálódás veszélye miatt volt szükség, hanem — ahogy Turcsányi Erzsébet 1939-ből származó sorai valószínűsítik és Haulisch Lenke is megerősíti — az állandó telephely, a Deák Ferenc utcai objektum megszerzése miatt. Az egyesület-alapítás, ahogy írtuk, általános szokás volt a korszakban, mert előnyöket jelentett a társadalmi kapcsolatok felvételében, megtartásában. Konkrétan akkor Szentendrén ez azt jelentette, hogy nagyobb eséllyel pályázhattak festőink a Munkásbiztosító ősparkkal övezett, üresen álló — és a városban fekvő — ingatlanára, arra a helyre, amely végül topográfiailag is meghatározhatóan a,,művésztelep" lett. A telep megszerzéséről egyébként igen kevés adat van, tehát sok a bizonytalanság. Egészen biztosan ugyanis nem tudjuk, hogy mikor terelődött a figyelem a Munkásbiztosító egykori szanatóriumára és melyik évben vált bizonyossá, hogy megkapják azt a festők cS