Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)
Kiss Joakim Margit: A tájkép a szentendrei festészetben 1926–1935 között
dott — megismerhette akár Nagybányán is, vagy Perlrott Csaba Vilmos műveinek ismerete alapján. 47 Perlrott már a húszas évek elején ebben a prizmatikus-elemző formálásban készített egy sorozatot — tájképeket és figuratív műveket is. 48 Felfedezhető ez a formálás Mattioni Eszternél, s később Gálffy Lolánál 49 is, aki férjétől Kántor Andortól is ismerhette, de saját élményei is hozzásegíthették. Úgy tűnik, a korszak ezen első szakaszának a törekvései: a színesség, a dús faktúra, a dinamizmus bizalomteli, esetenként diadalittas, a jövő kibontakozást váró alapmagatartást közvetít. A STÍLUSESZKÖZÖK BŐVÜLÉSE 1930 körül újabb, közvetlenül Párizsból hozott inspirációval kell számolnunk a szentendreiek körében. Szintén a rajzok alapján tudunk pontosabban tájékozódni erről a folyamatról. Rozgonyi Lászlónak 1930-ból, Barcsay Jenőnek 1931-ből, Paizs Goebel Jenőnek 1932-ből datált rajzain 50 jelenik meg az az apró, szaggatott vonalkázás, amely a képfelület minden részét igyekszik betölteni, s amely a fűszálak, a boglyák szálkáit, a kerítések hálózatát, a tetők cserepeit, az építmények téglafalát, a lombok különbözőségét igyekszik megragadni. Olyan személyesen, mintha mindent közelről láthatna és elemezhetne a festő. Rozgonyinál ez az eszköz még bátortalanul jelenik meg, Barcsaynál elemezgetőn — de ugyanazon a lapon díszítményként is; Paizs Goebelnél elemezgetőn és egyidejűleg, ugyanazon a lapon Van Goghosan, expresszíven. Kmettynél 1930 körüli akvarelljeiben láthatjuk ugyanezeket az eszközöket. 51 1934-re már általános lesz az apró vonalkák, csíkozások, petytyezések — tulajdonképp gesztusok — alkalmazása a festményeken is: Paizs Goebelnél, Barcsaynál, Ilosvai Varga Istvánnál. Felületszervező, értelmező, esetenként díszítgető szerepük erősebb, mint expresszivitásuk — kivéve Paizs Goebelnél. Vajda 1934-re már saját stílussá alakítja, mint azt Templom, fák, pontozott formák című lapja is mutatja. 52 A felületnek ez a formálása — egyéni temperamentumtól függően — ugyancsak jellemző lesz Szentendrén az elkövetkező években. A harmincas évek elejétől tehát kezdetét veszi egy másfajta látásmód, amely a belső élményeket részesíti előnyben a látvánnyal szemben. Nem a motívumok helyhezkötöttsége, összessége, hanem azoknak egy kiragadott tulajdonsága tartja fogva a festőt. így keletkeznek a különös fényben látott, a megálmodott, a víziószerű tájképek — s a meseszerűek is, a világvégi hangulatot rögzítő tájak is. Terük hol misztikus, máskor illuzionisztikus. Ezeknek a képeknek különleges ismertetőjegyeik is vannak: feltűnnek azok a motívumok, amelyeket a művész szabadon applikál a befoglaló tájképi formába. Ezzel mintegy irodalmi réteget von be a „látvány" élménybe, s tágítja a kép olvasatát. Legjelentősebb művész — tájképfestésben is — Paizs Goebel Jenő. Ő mintegy átmenetet képvisel a maga stíluseszközeivel a látványt festők, illetve a belső élményeket, víziókat festők között. 1934-ből való a Szentendrei kis híd, 53 s nagyon 42
