Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)
Kiss Joakim Margit: A tájkép a szentendrei festészetben 1926–1935 között
fölső képszélig „teleírott" mezőkre. A motívumok: hosszanti és laposabb kubusok (présházak), jobbszélen két boglya és egy nyárfácska, dombhátak. A színezéssel: sárgászöld, cőlinkék, ultramarin, vörös, fehér, fekete felületek — és az erőteljes, expresszív-kubisztikus formaképzéssel szinte brutálisan erőteljes hatást ér el alkotója. Képének párdarabja a magántulajdonban lévő Dombok között. 29 A mély színek között sötétvörös, sötétzöld, barnáslila látható, fölül sötét, liláskék éggel. Geometriája alárendelődik a kép expresszivitásának: a táj ebből az alulnézetből mindenestül „fölébe nő" az embernek: természeti és „épített" motívumai egyaránt érvényesebbnek, maradandóbbnak látszanak, mint a változandóságnak kitett emberélet. Ez a táj áhítatot vált ki festőjéből és a nézőből egyaránt. E tekintetben Barcsay nem rokona egyik szentendrei festőnek sem; sokkal inkább saját Rouault-élményéből következnek a formák. Kubisztikus-expresszív stílusban alkotja tájképeit Szuly Angéla is a harmincas évek dereka táján, rajzos stílusban, sok felületkihagyással, zöld és halvány vöröses színezéssel, vékony festékréteggel. {Szentendre, 1934; A Kálváriadomb Szentendrén, 1934 k. 30 ) A fóvizmust expresszív-kubisztikus irányba fejleszti Ilosvai Varga István. Míg 1933-as {belátás a Dunára című) képe 31 Ziffer Sándor közvetlen hatásáról árulkodik, a Viharos szentendrei utca 32 óriásira fokozott dinamizmusával, „nehéz" kékes felhőivel, rózsaszíneivel, vörösével és harsogó zöldjével csaknem metafizikus hangot üt meg. (Érdekes, hogy Módok Mária ekkori utcaképein ugyancsak ez a hangulat kísért; a Szentendrei lépcső és a Kígyó utca címűeken. 33 ) Ilosvai Varga egy évvel későbbi képei viszont erőteljes expreszszív fóv alkotások: a Modell festőkkel és a Festő modellel című is. 34 A zöldben látható szoborszerű okkeres akt, vörös fatörzs, az ágszerűen hátrafeszülő festő és állványa, s a redukált formák fölött mindezeket „felülíró" kontúrok merész és erőteljes egyéniségnek mutatják fiatal festőjüket. (Módokkal való rokonsága ezeknél is kimutatható: vörös faágai egészen hasonlóak Módok Szentendrei almáskertjének zöldek között ábrázolt vörös ágaival. 35 ) Barta István és Vörös Géza 1930 körül festett képeikkel a dekoratív fóvizmust képviselik. Jeges Ernő tájképei szinte külön fejezetét alkotják a Szentendrén készült tájnak. Míg 1926-os látképe 36 csak különös — mélykék egével, ezzel kontrasztáló zöldjeivel —, a Bánáti Sveráknál, Paizs Goebelnél is „kísértő" befelé haladó figurával — mindennek ellenére különös mozdulatlanságával hívja fel magára a figyelmet, 1929-es Szentendrei részlete 37 {az ábrázolás azonos Rozgonyi László Szentendrei városrészletével) azonban elgondolkodtat. Madártávlatból ábrázolt faluszéle, harsogó mély zöldben vörös ritmusokkal, nagy felhős ege külön is megragadó. Romantikusnak hat e fölött a harsány tájrészlet fölött, — pedig csak Jeges korábbi tanulmányainak leszüremkedése: a Párizsban tanulmányozott cinquecento eszközeinek alkalmazása. Az 1928-ban festett Strandvendéglő előtt 38 képviseli Jeges tájfestői törekvéseit legtisztábban. A szabadban, fák alatt ülő társaság a Művésztelep tagjait ábrázolja — többük alakja felismerhető. A csoportfűzés, a gesztikuláció, sőt az egyikük vállán 40
