Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)
Kiss Joakim Margit: A tájkép a szentendrei festészetben 1926–1935 között
A SZENTENDREI TÁJKÉP FŐ VONULATA A művek egy csoportja a cézanne-i szerkesztést — emellett, ezen belül erőteljesebben vagy kevésbé következetesen a fóvos színezést követi. Legszebb és legerőteljesebb ezek között Onódi Béla Szentendrei szőlők című műve. 17 Mint ennél a képnél, úgy az egész műcsoportnál a kép motívumai a táj kiválasztott részletét jelenítik meg. A festmény tehát szimbolikus jelentéssel telített motívumok összessége, amelyek egymást fölerősítve, összegződve bizonyos emelkedettséget, a köznapiság fölé való emelkedést, időnkívüliséget kölcsönöznek a művek számára. Ilyen motívumok: szőlőhegy, kanyargó patak, annak túloldala, a fák mögül előbukkanó tisztás, fák által körülölelt ház, a tetők és lombok fölé emelkedő templomtest és torony, híd, távolba vagy magaslatra vezető ösvény stb., mindez enyhe fölülnézetből, úgynevezett madártávlatból. Mindennek következtében jelentéssel telítettek a színek is: az erőteljes ellentétes színek mögött indulatok, hatalmas feszültségek sejlenek, s úgy tűnik, ezt közvetíti a faktúra is: a vastagon kent festékréteg, az egymásrarakott ecsetvonások, a helyenként ,,kilátszó" színek, a szaggatott, ecsetnyomokra bontható felület mind ugyanarról a belső feszültségről tanúskodik, mint amit a színellentétek hordoznak. Onódi képén a szőlőhegyet — jobban mondva inkább dombot — ábrázoló táj mély barnásvörös előterében zöld ritmusok: a szőlőültetvény látható. Ezek a zöld ecsetnyomok hátrább-föntebb (a kép közepe felé) sűrűsödnek, majd az enyhe csúcsban — melyet a kép tengelyébe helyezett — összetorlódnak, s fel is oldódnak. A csúcs fölött fehér felhő látható, — pontosan olyan, mintha tűzhányót mutatna nekünk Onódi Béla — Szentendréből fülledt, tropikus tájat álmodva, melynek ege is szivárványszínekben játszik, apróra bontott ecsetvonásokkal. A sűrű faktúra, a színek és a ritmus élvezete olyan elementáris természetélményről vall, amelyben ugyan azonnal felfedezhető a Cézanne-élmény is, azonban mégsem leckefelmondás, amit látunk, hanem ízes, bátor alkalmazása a tanultaknak. Kántor Andor Tájkép (Bükkös patak) című képe 18 ugyanebben a színvilágban keletkezett: a patak fölött összehajló zöld lombokat, a partoldal vörhenyes talaját, a víz lilás sötétjét ábrázolva. Kántor Andor ugyancsak Tájképnek nevezett 1932-es műve 19 viszont már egészen fóvos: a zöld, lila szakadékos dombok mögött ultramarinkék hegyvonulat, — fölötte jobbról fénnyel pásztázott ugyancsak ultramarinkék éggel — erőteljes és misztikus élménnyel ajándékoz meg bennünket. A festő teljesen tudatosan, csaknem kiszámítottan rakja a sötétlilára a zöld kontúrokat, a zöldekbe a piros tetőket, a tiszta ultramarin ellentéteként a citromsárgát — de csak ellenpontozásként! mintegy díszítményként, mert megmarad nagyvonalúnak, sommázónak. Érdekes módon Perlrott Csaba Vilmos és Kmetty János ugyanennek a színvilágnak az alkalmazói. Mindez azonban annyira rejtve maradt mindezidáig, s csak kiállításon, egymás „társaságában" nyilvánult meg az idősebbek rokonsága a fiatalokéval. Perlrott Szentendrei városrészlete 20 első ránézésre sötétzöld lombokkal kísért falusi utcát ábrázol, végében alacsony, kúpos sisakú tornyocskával, 38
