Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Benedek Katalin: A francia orientáció és nagybányai hagyományok a szentendrei festők munkásságában 1926–1935 között

endrei éveiben a KUT kiállításaira benyújtott munkái is a párizsi évekből összeállított válogatások. 1937-ben a Frankéi Szalonban látható a megelőző néhány év termése. Tájképei közül nem egy visszatükrözi Szentendréhez kötődő meghitt viszonyát („Szentendrei dombok", 1936 k.; „Szentendrei utca", 1936 k.). „Hangulat: nagyon sommás elnevezés. Csak jobb hiányában élünk vele, amikor Diener Dénes képeinek értelmileg megfoghatatlan, bonyolult zengésű líraiságát szeretnők jellemezni. Ez a líraiság nem ömlik el a dolgok külsején. Nem oszlik el a tárgyak körül a légkörben, réveteg, messzi fölérzések fluiduma gyanánt. Diener Dénes képein az alanyiság sokkal elevenebb, mohóbb ereje ,,falja fel" szemmel és olvasztja magába a dolgokat".

31 Diener Dénes nem érlelget nagy formátumú kompozíciókat. Képeinek maradandó hamvassága, üde színfutamaik kivételes színérzékkel megáldott festőre vallanak. Perlrott Csaba Vilmos élete nagy részét — épp a századunk művészeti fejlődése szempontjából legizgalmasabb első évtizedeket — Európa jelentős művészeti központjaiban tölti. Európai tanultságú festő, aki igen sokat utazik, s állít ki. 1905-ben, Czóbel Béla hívására, a Ferenczy Károlytól juttatott ösztöndíjjal Nagybányáról Párizsba érkezik. Szinte rögtön elkötelezi magát az új iránynyal, mely — hite szerint — jövendő útját is kijelöli. A fauve-ok festészete, a Matisse-iskola tanítási módszere alapvetően eltér a nagybányaitól. Nem a látvány analízisére nevel, hanem a lényeges elemek kiemelésére. Manet, Gauguin, Van Gogh, Cézanne, Picasso, Derain, a „Vadak" munkái láttán Perlrottban kétségek támadnak a nagybányai művészetszemlélettel kapcsolatban. Túlhaladottnak találja azt. Eközben Nagybányán — Réti István kifejezésével — még a „természet és érzés" plein air szemléletű megközelítését hangsúlyozzák. Az első nagybányai nemzedék által neósoknak gúnyolt művészek könnyedén vetik le magukról a megkötöttségeket. Ezt bizonyítják azok a friss alkotások, melyeket 1906-ban bemutatnak. Ez egyben nyitánya is egy elszánt harcnak, melyben a hagyományos és az új festői látásmód küzd. A következő években -f Nagy-\ • T

^ bánya és Párizs között ingázva — Perlrott Csaba Vilmos ecsetje alól egymás |< után kerülnek ki a francia fővárosban és a hazai kolónián festett neós ké- | рек („Önarckép", 1905; „Ende", 1907 к.; „Kertrészlet vörös kúttal", 1907 k.; „Fürdőzők", 1910 k.; „Almaszedők", 1922 k.).

32 Kállai Ernő szerint „Perlrott Csaba régi naturalista iskolája pl. a szerkezetre való törekvés minden francia hatáson keresztül is megtartotta a maga elsődleges jelentőségét... Szinte groteszk vállalkozás volt tehát Perlrott Csaba részéről, hogy a maga telhetetlen étkű festői materializmusával Matisse környezetét kereste... Cézanne térbeli mélysége, plasztikai ereje, eszközeinek bonyolult sokadalma minden esetre több és rokonabb támaszpontot nyújtott a számára".

33 —. Perlrott Csaba, noha meghaladottnak érezte a nagybányai modort, mindig ) becsülte a kolónia eredményeit. Évtizedeken át — 1936-ig — szinte évente | visszatér ide. Ez a hely inspirálja tájművészetét, ösztönösen keresi a vegetá- J ciót („Korcsolyázók", 1928; „Nagybánya", 1930; „Két nő", 1934). Élete alko- | 29