Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)
Tóth Antal: A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogagó művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926–1935 között
művésztelepnek. Arról sincs ismeretünk, hogy ez a lehetőség miként kombinálódott a művésztelep elhelyezésére vonatkozó egyéb ötletekkel, vágyakkal, különösképpen a Pap-szigetre való aspirációval. 15 Tény az, hogy 1929 tavaszán, koranyarán megtörtént a beköltözés hiányos részvétellel, még kialakulatlan belakási renddel, ugyanakkor a nagybányai élet mintáját követő kész és alkalmazható elképzelésekkel egy szabadiskoláról, valamint növendékek és vendégművészek fogadásáról. A honfoglalás eufórikus örömétől lelkesült alapítók kiegészítették együttesüket Barcsay Jenővel, beválasztották őt rendes tagnak. Valószínűleg nem egyedül őt, mert egy egykor gyűjtött és a későbbiekben már nem ismételt adalék arról szól, hogy meghívták a telepre Miklós Jenőt, Oláh Györgyöt, Radó Lászlót és Rozgonyi Mihályt is. 16 Leglényegesebb tettük, hogy 1934 nyarának végéig megnyitották a telepet minden rendű és rangú érdeklődő előtt. Ezzel a nyitással a művésztelep történetének és a helyi képzőművészeti kultúrhistóriának egyik legérdekesebb, leginkább izgalmas szakaszát teremtették meg, melynek eredménye a színes sokrétűség volt. 1929. június l-jén nyitották meg a plein air festőiskolát, amely még 1934 nyarán is működött, tehát összesen öt szezonban. Résztvevőinek számát — talán némi túlzással — nyaranként 50 fő körül említik. Ehhez a tetemes létszámhoz képest túl kevés a néven nevezhető személy, méginkább a festő. Magyarázatát abban találjuk — Kántor Andor véleményével egyetértésben —, hogy az 1929—30-ban osztatlan, 1931-től két tagozatra osztott, úgynevezett szabadiskolán és akadémiai előkészítő tanfolyamon jobbára olyan ügyes kezű polgárlányok és ambiciózus amatőr festőtanoncok fordultak meg tömegesen, akik közül kevés került művészpályára. Velük együtt dolgozhatott a szabadiskolában főiskolás művésznövendék és kész festő is. A szabadiskola vonzerejét képezte a témagazdag festői kisvároson és a hatalmas kerten túl, a plein airben folytatott kollektív munka, amelyet az érettebb kollégák felügyeltek, tanáccsal és korrektúrával segítettek. Korrigáló tanárként 1929-ben (mások szerint 1929—31 között) Herman Lipótot tüntették fel, akit mint,,cégér-embert" előszeretettel foglalkoztattak a telepiek és keresték barátságát. Valójában a folyamatos felügyeletet a teleptagok látták el, ők vezették egymást váltva az iskolát — a fényképek tanúsága szerint együtt festve a diákokkal és a vendégekkel. 17 A bizonyosság erőltetése nélkül az alábbiakat sorolhatjuk fel a festőnövendékek között: Guttmann Edit (1929), Hermann Éva, Bán Tibor (1930—31), Schillinger Ágnes (1929), Péntek Klára (1931), Fleischel Etel, B. Baranyai Zsuzsa (1929—31), Brabeczné Wellisch Margit (1929), Reyser Ottó József (1929), Sándorné Grósz Mária (1929), Szirmay Anna (1929), Oelmacher Anna (1931), Bólner Károly (1931), Opitz Gyöngyi, Klein Rózsi, Németh Béla, Pölöskei Sándor, Gajzágó Sándor, Nagy Margit, Reiss Mici, Kari Ferenc, Schneidler Juci, Kántor Éva, Hanzély Gizella stb. 18 Az 1929-től számított kezdő éveknek az előbbieknél értékesebb és értékelhetőbb hozadéka a meghívottak, vagy vendégművészek egyre teljesedő, de mindig hiányosan közreadott listája. Ez az összegzés egyformán tartalmaz 9
