Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Bódi Zsuzsanna: Lakodalmi szokások Ipolytölgyesen

Csak a vőlegényes háznál volt zenekar, felfogadásuk a vőlegény feladatai közé tartozott. Leg­többször Vámosmikoláról jöttek a zenészek, ott több nagy cigányzenekar is volt. A felfogadott hét-nyolc tagú zenekar hegedűsökből, klarinétosból, cimbalmosból és nagybőgősből állt. Pénzt és lakodalmi kóstolót kaptak muzsikálásukért. Ha a menyasszonyos házhoz is fogadtak zenészeket, azok csak „olyan cincogós cigányok" voltak, a menyasszony rokonságát szórakoztatták és elkísérték a lakodalmas menetet a vőlegé­nyes házhoz. A lakodalom előtti hét végén kezdték meg a rokonság segítségével a lakodalmas házak be­rendezéséhezszükséges előkészületeket. Az első szobából a felesleges bútorokat a szekérszínbe vitték, a szobában csak az ágyak és a szekrények maradtak. A lakodalmas házakat kimeszelték. A vendéglátáshoz szükséges asztalokat és padokat, csakúgy mint az evőeszközöket és poharakat, a rokonság adta össze. Л lakodalmi étkezéshez valók jelentős része a meghívottak ajándékaiból került ki. A fiatalok keresztszüleinek illett nagyobb anyagi áldozatot hozni, tehetségükhöz mérten birkát, hízót vagy marhát vágtak a lakodalomra. A többi meghívott tyúkokat, csirkéket és süteményféléket, a módo­sabbja süldő malacot vagy bárányt hozott a lakodalmat megelőző napon. A két lakodalmas ház­nál már vasárnap hozzákezdtek a lakodalmi ételek előkészítéséhez. A levesbe vágott tésztát készí­tettek, megsütötték a kuglófokat és kulcsos kalácsokat, az állatokat levágták, feldolgozták. A lakodalom előtti estére lehetőség szerint valamennyi ételt elkészítették. Ekkor az előkészületben résztvevők, a rokonok, a lakodalmi tisztségviselők és a fiatalok bará­tai összegyűltek a lakodalmas házaknál, ahol megvendégelték őket. A menyasszonyháznál ezen a várta estén készítették el a koszorúslányok az aranyos rozmaringokat. Vacsora után a vőlegény­ház legényei átlátogattak a menyasszonyházba. A lakodalom A szűkebb értelemben vett lakodalmi szokáskör első jelentős eseménye a hívogatás. A meny­asszony és a vőlegény vőfélyei a lakodalmat megelőző hét vasárnap délelőttjén kezdték rokonsá­guk körében a lakodalomba való hívogatást. Délután a szomszédos községekben élő rokonokat keresték fel. Valamennyi vőfély jelvényt viselt, a meghívás ünnepélyes keretek között történt. Az egyik vőfély elmondta a lakodalomba való hívogatót: 20 Hívogató Dicsérik a Jézust, édes megváltónkat, Küldjön e hajlékba békét és nyugodalmat. Engedelmet kérek alázatossággal, Hogy be mertem lépni ilyen bátorsággal. El vagyok bocsátva, mint egy követ, Hogy ezen utamban tisztességet tegyek. N.N. küldött mint követét, Általam kívánja tenni tiszteletét. Az első lakomát Isten szerezte, Mikor az első emberpárt teremtette. Paradicsomba volt az első lakoma, Melynek Isten volt vőfélye és násznagya. 45

Next

/
Thumbnails
Contents