Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)
Farkas Rozália: A Szentendrei Ipartestület története
Minden ipartestület tartozik alapszabályt alkotni, melyet a politikai hatóság hagy jóvá. A rendelet pontosan körülírja, milyen kérdéseket kell rögzíteni az alapszabályban /pl. békéltetés, munkaés tanviszony, segélypénztár stb./. A rendelet, illetve az ipartestület alapszabálya ellen vétőkkel szemben szigorú rendszabályokat hoz: a mestereket általában csak pénzbírsággal súlytja, de a tanonctartási jog megvonását is megengedi, a segédekkel és tanoncokkal szemben elzárással való büntetés alkalmazását írja elő. Bár az 1859-es császári nyílt parancs korszerű alapokra helyezi az ipari közigazgatást, rendelkezései egyértelműek, világosak, Magyarországon a közvélemény erős ellenállására talál. Még a kiegyezést követően is jelentős azon erőknek a száma, akik a megszüntetett céheket kívánják vissza az iparszabadsággal, a gyáripari konkurrenciával szemben. Elsősorban a közvélemény nyomására rövidesen megszületik az első magyar ipartörvény, az 1872. évi VIII. tövénycikk, amely azonban a konzervatív nézetekkel ellentétben teljesen az iparszabadság elvére épül. A céhek teljes megszüntetésével /három hónap alatt kell a céheket teljesen megszüntetni, ha a céh kilenc hónap alatt ipartársulattá alakul, vagyona az ipartársulatra száll át, ellenkező esetben közhasznú célokra adományozzák, így a céhek kényszerítve vannak ipartársulatokká alakulni/ létrehozza az ipartársulati intézményt, igaz, minden közjogi jelleg, szinte minden hatáskör nélkül. A törvény első paragrafusa lehetővé teszi, hogy "... minden nagykorú, vagy nagykorúnak nyilvánított egyén, nemre való tekintet nélkül, a törvény korlátai között bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, bárhol szabadon gyakorolhat." Az iparigazolvány elnyeréséhez mindössze bejelentési kötelezettséget ír elő és csak a nagykorúságot kell igazolni. A törvény ezen rendelkezése azt eredményezi, hogy a kézművesipart ellepik olyanok is, akik nem tanulták a mesterséget, ezek elárasztják az ipart rossz termékekkel, melynek következtében a magyar ipar színvonala lesüllyed, könnyen letörhető versenytársat jelentve az idegen, elsősorban osztrák iparnak. A nyílt parancs által előírt társulási kényszert megszünteti, a 76.§ mindössze arról rendelkezik, hogy ugyanazon, vagy különböző ipart egy vagy több községben önállóan gyakorló iparosok ipartársulatokká egyesülhetnek. A teljesen esetlegesen létrehozott ipartársulat hatásköre abban merül ki, hogy az iparosok és segédek /illetve tanoncok/ között keletkezett vitás ügyekben békéltető bizottság útján - megegyezést hozhat létre. Az 1872-es ipartörvény nem éri el a kívánt eredményt. Ennek oka a törvényben meglévő hibákon, hiányosságokon túl az, hogy a kényszertársulás okozta átmeneti zavar visszaveti valamelyest a kézművesipart. Másrészt az 1870 körül egyre inkább érezhető belső kereslethiány és az erősödő gyáripari konkurrencia miatt a kisiparosság nehéz helyzetbe kerül, ennek okát elsősorban az 1872-es törvény hibáival, hiányosságaival magyarázza. Természetes tehát, hogy néhány év múlva az ipar hanyatlása és a közvélemény követelése arra kényszeríti a kormányt, hogy új, immár megfontoltabb és szakmailag átgondoltabb ipartörvényt hozzon létre. Az új ipartörvényt üdvözölve az Egyetértés című lap az 1884. feburár 8-i, 38. számában megjelenő cikk az 1872-es törvényről írja: "Tizenkét éve, hogy a mostani ipartörvény.megszületett. Tizenhárom éve, hogy az iparosok ellene országszerte agitálnak. Még mielőtt a törvény törvény lett, nagymérvű petitionálás folyt ellene, sőt az iparosok a királyhoz is folyamodtak, kérve-kérve a törvény szankciójának felfüggesztését. Nem használt semmi agitáció.A törvény hatályba lépett és iparviszonyainkban megindította a bomlást. Elkeseredett volt a harc, mely ellene folyt. Az 1872-i első iparosgyűléstől az 1879. évi második ipargyűlésig, egyre tömegesebbek voltak a panaszok és demonstrációk a tarthatatlan állapotok fölött. A porosz ipartörvényt, melynek 1872. évi ipartörvényünk másolata, azóta háromszor módosították és a mienk megmaradt rendületlenül régi hibáival, tarthatatlanságában. A második iparosgyűlésen azonban oly impozánsan nyilatkozott a hazai iparosság az iparviszonyok rendezése mellett, hogy maga az e kérdésben határozni nem tudó és állástfoglalni nem 215
