Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Schleininger Tamás: Várospolitikai koncepció dr. Antolik Arnold: „Mi volt Szentendre és mi lehetne” című „célkitűzési kísérlete” nyomán

att, hogy a megtermelt árut saját nyaralóinak adhatná el. Amellett kertjeiket, mint nyaralóhelyeket is értékesíthetnék: "ha jó utak mentén, kedves árnyas, ivó- és fürdővízzel ellátható, egyszerű, de tiszta nyaralóink volnának, nemcsak a Csendes korcsmától a szigetmonostori révig, végig a Duna-parton, hanem a Pismán, Tyukovátz és Petyina dűlőkön és a vasúttól a Püspökmajoron át, a Bubán és a Kőhegy utolérhetetlen szépségű, lankás hegyoldalain is, ezerszámra. És ma, amikor idegenbe menni nyaralni nem lesz lehetséges, a kérdés aktuálisabb, mint bármikor." / 25/ Hogy mindez nem utópia, arra a szerző a svájci Zürichbergen erdejét hozza példának, ahol már akkor! - kivilágított aszfaltút vezetett, és "reggel 6-kor biciklin járó utcaseprőkkel lehet találkozni." De Németországban, a Feketeerdőben is aszfaltút vezet, kétoldalt árkolással Stuttgarttól egész Baden-Badenig, és az út mentén kilométereken keresztül ingyenes erdei eperültetvények vannak! Az nem érv, hogy Szentendrétől messze van az erdő, hisz 15 év alatt fásítással "már idehozhattuk volna a smolniczi és smerdáni legelőkön át, csakúgy, mint a Bucsina völgyén és a pismáni parlagokon keresztül." /26/ V./ A PISZKE Az egrest /helyi szóhasználatban: piszkét/, a múlt század vége felé honosították meg Szentendrén, kb. akkor, amikor a gyümölcsfákat telepítették. Ez, mint már írtuk, a filoxérajárvány "folyománya" volt. A piszketermesztés és -kereskedelem a város jövedelmének egyik fő forrásává nőtte ki magát: a belső, de a külső piacra is szállítják az ízes gyümölcskülönlegességet. Az export mintegy évi 100 vagonra volt tehető. "Azt is mondták a régiek; ami Makónak a hagyma, Szegednek a paprika, az Szentendrének a piszke."

s4 Ismerték és szerették az egész országban, de a bécsi és berlini piacokon is volt keletje. "Egy cikk, amiben alig lehetne Szentendrének versenyt támasztani, mert mélyebb fekvésben tönkreteszi a lisztharmat, és úgy látszik, a mi déli, szeles, száraz lejtőinket, talajunkat kiválóan kedveli" - írja Antolik Arnold. /26-27/ Úgy tűnik viszont, hogy ebben az esetben a polgármester információi hiányosak, ugyanis 1909-ben amerikai lisztharmatgomba támadta meg a város egres- és ribizliültetvényeit. A gazdák közt szétosztott permetszer azonban nem hozott "osztatlan sikert", ugyanis a következő évben, 1910-ben ismét lisztharmatgomba lepte el az ültetvényeket. A város vezetősége most már jelentést tett a minisztériumnak, és az intézkedések hatására sikerült a minimálisra csökkenteni a veszteségeket. A Szentendre és Vidéke Hírlapja 1910 május 2-i száma így kommentálta az eseményt. "A lakosság nagyon haragudott a város vezetőségére a jelentés miatt, pedig enélkül nem lehetett volna megállítani a piszke pusztulását. Azzal, hogy idejében védekezett a város, félmillió koronát mentett meg a lakosságnak." и Ami különben azt a megállapítást illeti, hogy a piszke szereti a szentendrei talaj- és éghajlati viszonyokat, az teljes egészében fedi a valóságot; annyira, hogy akár évi száz vagonnyi exportot is eredményezett. És ha intenzívebbé tették volna a termelést, ha megszervezték volna a forgalmazást, akkor még többet, akár 700-800 vagonnyit is el lehetett volna adni egyedül a berlini piacon. /így ezt a mennyiséget a hollandok szállították, akik üvegházi termesztésben, zölden vitték a berlini piacra, és még így is megérte nekik./ "A piszketermesztés - előnyeinek ellenére - vegetál" állapítja meg a szerző. Ennek oka a termelők függősége az átvevőktől, kereskedőktől; ami az értékesítés nehézségeiben konkretizálódik. /Mindezek kapcsán Antolik Arnold kritikával illeti a szentendrei piacon uralkodó áldatlan állapotokat - így a mérés pontossgának lehetetlenségét, és az esők utáni "degenyeget" - és mielőbbi orvoslásukat sürgeti. Erről különben lásd a Daru piacról írottakat!/ 180