Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

1946-ban, ez meg egyszer a vonaton maradt. Hamar visszament érte, de már nem lett meg. Ezért évekig nem játszott. Az 1960-as években a Röpülj Páva versenyek idején újból kedvet kapott a citerázáshoz. Felesége biztatására felkeresték Budai Sándort, a népművészet mesterét Sándorfalván, hogy készítsen számára citerát. Budai Sándort és zenekarát a televízióban látták és hallották játszani. Nem akarta vállalni a hangszerkészítést mondván, hogy évekre előre be van táblázva. De mikor meghallotta játszani Molnár Imrét, akinek évek óta nem volt citera a kezében, fellelkesedett, s mégis megígérte, hogy készít neki egyet. Addig is kölcsönadta egyik hangszerét, hogy „abba ne hagyja a citerázást". Igen sokáig vártak a citera elkészítésére. Fél év is eltelt. Többször voltak lenn érdeklődni, közben jól összebarátkoztak, sokat citerázgattak együtt. Végül Molnár Imre nem győzte kivárni Budai Sándor bácsi citeráját, hozzáfogott ő maga a hangszerkészítéshez. Műszaki ember lévén szépen megszerkesztette és elkészítette a nála lévő citera mintájára. Jól sikerült! Mire a sándorfalvi citera elkészült, már ő is csinált egy párat. De amint belejött, egyre jobbat és szebbet akart.

49 „Egymás után kerültek ki kezéből a szebbnél szebb, jobbnál jobb hangszerek. Tudatosan törekedett a citera továbbfejlesztésére."

50 Később már ő tanította Budai Sándor bácsit új technológiai fogásokra. így indult el nagysikerű művészi pályafutása. Tanulmányozni kezdte a citerákat. Mindenféle régi citerát megvett, amit az országban talált. 100-at meghaladja a gyűjteménye. Közben egyre fejlesztette a tudását. Csodálatos zengő hangú versenyciterákat szerkesztett, melyek után óriási érdeklődés indult meg itthon és külföldön egyaránt. Sok kísérletezés után megszületett a gitárkulcsos zenekari citera, amely már minden zenei igényt ki tudott elégíteni. Ennek lett a neve „MOLCI", mely a Molnár citera rövidítéséből származik. A világ minden országában tartott hangszerbemutatókat, 50-nél több kiállítása volt. Pontos nyilvántartást vezet arról, hogy hová, merre kerültek hangszerei. Eddig több mint 1400 darab sorszámozott citerát készített. Tanítványai vannak, akik helyben laknak, de gyakran messziről is eljönnek hozzá a citerakészítés módjait tanulmányozni. Egy nagy bánata van: „Nincs tán olyan pici kis falu az országban, amelynek legalább egy 5-6 tagból álló citera-zenekara ne lenne. De olyan is akad, amelyiknek három is van. Szigetszentmiklósnak nincs egy se."

51 Pedig zeneiskola működik, ahol talán citerázni is lehetne tanítani a gyermekeket. Reméljük, ez a vágya még teljesül. ORISEK FERENC (1937) Cegléden tanít a Szakmunkásképző Iskolában. Rusztikus, szép, jómeglátású szobrai vannak. Ő is - érdekes módon - a véletlen segítségével lett fafaragó. Felnőtt koráig eszébe sem jutott, hogy faragjon. Fejér megyében született 1937. december 30-án, Pázmándon. Ott járt iskolába is. Gyermekkorában csak szórakozásból rajzolt, esténként, inkább télen, a barátokkal, mikor már nem lehetett kinn játszani. Főleg tankokat, harci jeleneteket rajzolt. Később tanárai is felfedezték rajztehetségét. Lerajzolta a nagybátyját, ahogyan ül. Aztán a gerekeket sorra, mert ha hasonlított, mindegyik mondta: engem rajzolj le, engem is! Nyolcadik osztályban azután olyan tablót készített, melyen mindenkit ő rajzolt le profilból. Képzőművészeti gimnáziumba szeretett volna menni, nem vették fel, helyette faipari technikumba került Pestre. Ott már találkozott a fával. De tanulnia kellett erősen, mert úgy érezte, vidéki létére lemaradásban van a városiakkal, pestiekkel szemben. Nem akart szégyent hozni a falujára. Jelesre érettségizett, így külföldi ösztöndíjra pályázhatott, Leningrádba. Megnyerte, de akkor azt mondták neki, van itt közelebb is faipari egyetem, Romániában, Brassóban, oda 114