Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

Idős Ferenczy Ferenc 1902-ben született, nyolcvan évet élt, 1982. március 24-én halt meg Radon. Foglalkozása épület- és bútorasztalos volt. Nyolcvanadik évében még mindig faragott. A faragás ízére saját maga jött rá, nem tanulta senkitől. Általában nagyobb méretű szobrokat készített, kb. 50 cm magasakat. Témáját elsősorban a régi falusi életből merítette. Az ott történt események, történések különböző formákban való megörökítése izgatta. Megfaragta a falu kovácsát, az utolsó kaszával aratót, a kenyérsütő asszonyt, stb. Az Anya három gyermekkel с szobra a magárahagyott falusi asszonyt ábárzolja, aki gyermekeit magával viszi, mert nincs kire hagynia. A kosarakat cipelő asszonyba kétfelől kapaszkodik a két nagyobbacska gyermek, a legkisebb, a pólyás, az asszony hátára van erősítve, batyuba kötve. A történelem is érdekelte Ferenczyt. Fából faragott egy nagy kürtöt, melyen a magyar történelmi eseményeket formálta meg. A jelenkor szintén hatott rá, melyet az Űrhajós és a Világbéke című szobrai mutatnak. Kiállítása volt Vácon, a Művelődési Házban az 1978-80-as években. Több alkotással vett részt Egerben, Balatonlellén s a gyöngyösi országos kiállításon, ahol díjat is nyert. Fia, aki 1931-ben született, örökölte apja tehetségét. Felfigyeltek rá, meghívták a zebegényi nyári továbbképzésekre, a váci Művelődési Ház szobrász szakkörébe. Foglalkozása kazánfűtő és traktoros volt. Szabadidejében előbb kőfaragással foglalkozott, majd áttért a fára. Készített nyakláncokat, kisebb-nagyobb tányérokat, díszdobozokat miniatűr figurákkal, táblaképeket, állatfigurákat, áttört faragásokat és szobrokat is. Ezek közül kiemelkedő az Anyaság, a Fiú labdával, a Kenyérsütő, a Napfürdőzés és az Öreg bácsi című szobra. Több kiállítása volt. Vácon az 1970-es években és később is többször szerepelt a Nyugdíjas Pedagógus Klub rendezvényein. Budapesten 1983-ban a Néphadsereg Művelődési Házában rendezett kiállításon országos III. helyezést ért el. Részt vett Nagybörzsönyben a népi fafaragók vásárán, ezen kívül több más országos rendezvényen mutatta be munkáit, ahol elismerést, kitüntetést kapott. Munkái Amerikától kezdve a világ minden részébe elkerültek. „Örömet az életben csak a családom és a fafaragás adott" - írta a váci pedagógus klubnak.

31 Legutóbbi önálló kiállítását a penci múzeum rendezte 1991 májusában. KOLLÁR PÁL (1908-1983) A galgamácsai földműves emberek sorsát élte Kollár Pál. Galgamácsától északra, a csak néhány falunyi távolságra fekvő Ácsa községben született 1908. szeptember 15-én. Galgamácsán halt meg 1983. szeptember 2-án.

32 Eredetileg nem volt földtulajdona. Később 5 hold juttatott földön gazdálkodott, majd mikor be kellett adni a földeket, a téeszben dolgozott tovább. Nyugdíjas korában kezdett el faragni ő is, egy nagy betegségből való felépülés után. Nem volt szabad a régi, megerőltető munkát végezni, ezért tanácsolták neki, hogy foglalja el magát valamivel, ami leköti az idejét. Többek között Dudás Juli beszélte rá a faragásra. Mivel egy faluban laktak, ismerte ügyes kezét. Puhafából kezdett faragni, s ez örömévé, kedvtelésévé vált. Környezetének figuráit, gyermekkori élményeit, ember- és állatalakokat faragott, amiket azután galgamácsai születésű felesége Maczó Margit festett be. A festéssel szerinte élményszerűbbé, hitelesebbé vált a mű mondanivalója. Az alkotó és környe'zete számára lényeges volt, hogy a galgamácsai újmenyecske éppen olyan pompázatos ruhában, szalagokkal, színes „féketővel" a fe'jén jelenjen meg, mint a valóságban volt látható. A nagylány hosszú, „brekocsba" font hajában a színes szalag úgy álljon, ahogyan kéli, a vőlegényen és a bőgatyás legényen éppen úgy feszítsen minden, amint az régen a valóságban is követelmény volt. 707