Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)

Néprajz - Sz. Tóth Judit: Mestermunkák. A kőfaragás emlékei a Dunazug-hegyvidéken

STUDIA COMITATENSIA 35. - A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Az 1930-as évektől megszaporodnak azok a tárgyak, amelyek nem tartoznak a parasztság hagyományos tárgyai közé. A lépcsőkorlát, a virágtartó, a karácsonyfatalp már az életmód polgárosulását jelzik, de részei a vidék kőfaragó kultúrájának.

Szakrális tárgyú kőfaragványok, sírjelek

A szakrális kőemlékek többsége tanult kőfaragók munkája, így a falusi templomok berendezési tárgyai, keresztelőkutak, szenteltvíztartók, út menti szobrok. Mellettük a kőfaragáshoz értő emberek is készítettek út menti fogadalmi kereszteket, feszületeket, képoszlopokat, kálvária stációkat, templomi tárgyakat. Bár a kőfaragványok készítőiről nincsenek dokumentumok, kapcsolatuk a kőfaragóiparral valószínűsíthető.32 Munkájuk stílusjegyei, díszítményei hasonlóságot mutatnak a település más kőmunkáival. Parasztfaragó munkája például Pilisszántón a kálvária-stációk szoborfülkés képoszlopa és egy kő képoszlop vallási jelképekből álló (szív, talpas kereszt) díszítése (12. tábla I).33 Egyedülálló a Szent Vendelt ábrázoló, színesre festett kő dombormű egy zsámbéki állattartó gazda házának homlokzatán (12. tábla 2).

A művészeti stílusok, a barokk vagy klasszicista formák és díszítmények a paraszti kultúrában leghamarabb a temetőkben jelentek meg.34 Tanult kőfaragók közvetítették, akiknek a falu egyházi és világi vezetői számára állított sírköveit a helyi parasztfaragók lemásolták, átformálták. Ennek legszebb példáit Pest megye nyugati felének református településein, a Zsámbéki-medence környékén találjuk. A paraszt kőfaragók tevékenysége a 19. század folyamán volt számottevő. A sírkőfaragó iparosok a 20. század elején nyitottak műhelyeket falun, termékeikkel kisebb-nagyobb körzetet láttak el.

A kőben gazdag vidéken a kő sírjelek állítása a 18. századtól jellemző, paraszti használatuk a 19. század folyamán lett általános. Anyaguk a helyben vagy a közelben rendelkezésre álló kőzet, homokkő vagy mészkő, illetve az andezit egy változata.35 A falusi mesterek gyakran szedett kőből dolgoztak. Sík vidéken a sírkő alapanyagát „importálni” kellett, így a szigetszent- miklósiak a Duna túloldaláról, Promontorról hozták a mészkövet.

32 Viga 1985: 51.

33 Előbbire: Soós 2011: 283.

34 Balassa 1989:78.

35 Schafarziknál a kőbányák részletes ismertetésénél a sírkövekre vonatkozó adatok is szerepelnek. Síremlékek készültek borosjenői szürkésfehér, apró szemű hárshegyi homokkőből (Schafarzik 1904: 219).

36 Siklósi 2002: 21.

37 A 18. századi népesség összetétele folytonos változásban volt. Törökbálinton 1720-ban 43 szerb és 18 német család élt együtt, akiknek többsége - az anyakönyvek tanúsága szerint -10-15 éven belül tovább vándorolt. Helyükre német telepesek érkeztek, a maradék szerbség beolvadt (Magos 1998: 4). Zsámbékon a Rácváros helynév őrzi emléküket.

A helyitől megjelenésében, színében, állagában különböző kő a vagyoni, társadalmi különbségek kifejezője volt. A vörös árnyalatú piszkei márvány sírkövet általában kifaragva, készen vásárolták, csak az elhunyt adatait kellett rávésetni. Szentendre környékén a tartós, fehér színű homokkövet, kalászi követ igyekeztek beszerezni sírkő céljára, amelynek felülete csiszolt formában a márványhoz volt hasonló.

A legkorábbi sírkövek a 18. század elejére datálhatok (1722), amikor a kő még a jómódúak sírjelének számított. E korból valók Szentendre és környéke ortodox lakosainak legrégebbi sírkövei. Az egyszerűbbek zömök, lekerekített tetejű lapos, vagy vaskosabb, mára besüllyedt kövek, felső részükön bevágott kereszt van. A Szentendre és Budakalász szerb temetőiben található sírjelek viszonylag kisméretűek, formájuk lekerekített végű keskeny vagy vaskosabb oszlop. Alsó felére került a cirill betűs szöveg az elhunyt adataival, felső felét görög kereszt díszíti, amelynek körvonalát egyenletesen vagy mélyebben, lendületesebben vágták ki a kőből. Akad köztük finomabb megmunkálású, kőfaragó által készített sírjel a szentendrei temetőben. Van, amelyiknek csak a díszítménye látszik ki a földből, és darabosságában jobban őrzi készítője keze nyomát (13. tábla 1-4).

Némelyik sírkövön kivehető az áldozási kenyér (proszfora) pecsétjén is szereplő, négy mezőbe osztott rövidítés: IC-XC-NI-KA („Krisztus győz”) (13. tábla 3). Ez előfordul a kimélyített görög és latin kereszt körül is. A korabeli köveken nem mindig látható felirat, vagy csak egy évszám szerepelt rajtuk. A nagyméretű évszám (1742) korabeli írásmódjával - más datált kő- faragványokhoz hasonlóan - a mai szemlélő számára díszítmény funkcióját látja el.

Az elhunytaknak állított sírjelek többsége nem az egyszerű oszlop, hanem sírkereszt volt, melyek térségünkben a 18. század derekáról maradtak fenn ortodox és katolikus temetőkben egyaránt. A több mázsás sírkeresztek anyaga többnyire homokkő vagy mészkő, valószínűleg helyi kőfaragók munkái.36 Formájuk hasonló, a felső rész nagyméretű, tagolt, hármas karéjban végződő kőkereszt; a kereszt alatti rész lekerekített vállú, szív- vagy ahhoz közelítő formájú. Az állításuk idején jóval magasabb kövek az idők folyamán megsüllyedtek, egy részük a föld alá került. A látható rész méretéből, arányaiból lehet következtetni a sírkő valós méretére.

Ezek a közel azonos megjelenésű ortodox és katolikus sírjelek a Buda környéki településeken találhatók Perbáltól Pomázig (13. tábla 5-6). Jellegzetességük az igen nagy, az alsó résszel közel azonos méretű kereszt. A hasonlóság visszavezethető arra, hogy a Budai-hegység falvaiban a 18. században - a később betelepülő németek mellett - még szerb és rác (horvát) népességet találunk, akik idővel beolvadtak vagy tovább költöztek, halottaikat maguk után hagyva.37 A sírköveken ószláv, rác vagy gót betűs német, olykor latin felirat olvasható.

243