Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Néprajz - Sz. Tóth Judit: Mestermunkák. A kőfaragás emlékei a Dunazug-hegyvidéken
SZ. TÓTH JUDIT: MESTERMUNKÁK. A KÖFARAGÁS EMLÉKEI A DUNAZUG-HEGYVIDÉKEN kissé íves szemöldökgerenda köti össze csigavonalban vagy hullámban lehajló véggel. A közepén zárókövet mintázó, csigavonalas faragvány van, benne a felirattal. A Szentendrei-szigeten ritkább a zárókő-motívum, inkább a szemöldökíven elosztva szerepel az évszám. Gyakran a kapuk ívéhez hasonló kőkeret tartotta a ház udvarról nyíló bejárati ajtaját is. Szemöldökgerendáján az évszám szerepel (1870-80-as évek), a tulajdonos (ok) névbetűivel (7 tábla 1-4). Díszítmények a kapuoszlop utcafront felőli felületén, az oszlop törzsén és a lábazaton kerültek elhelyezésre. Eredetileg mindhárom helyen, később csak a kiskapu oszlopain szerepeltek vésett vagy domború díszítmények. Szórványosan előfordul a lábazaton vagy az oszlopfőn rozetta, csillag és szív, domború faragással. Az oszlop törzsén életfa-motívum szerepel leggyakrabban: cserépből, vázából, szívből kinövő 5-11 ágú leveles, bimbós ág, végén bimbó, tulipán vagy szív van (18. kép). Az 1860-1890-es évekbeli kőfaragványokon gyakori a címerábrázolás. Ez a környékbeli falvakban hasonló megjelenésű, gyakran levélkoszorú övezi (7. tábla 3; 10. tábla 2-3). Egy 1867-ben állított tótfalusi kapu három oszlopán különböző növények szerepelnek. Egyiken a cserépből kinövő hajtás „virága” a levélkoszorús magyar címer. Aprólékos, domború faragással készítette mestere (19. kép). A domború számok és díszítések a korábbi közlések fényképeihez viszonyítva teljesen lekoptak, de a meglévő vésett vonalú minták jól láthatók, a tulajdonosok átfestik őket. Előfordulnak rusztikusabb, foltszerű, domború motívumok is, amelyeket jó arányérzékkel az oszlopok alsó felére, a kerékvető vagy lábazat törési szöge fölé ültettek: kereszt, Krisztus monogram, szív, tulipán, de Tótfaluban előfordul sematikus emberpár-ábrázolás is.28 A kapuoszlopok tetejükön kőgömbbel készültek, amelyekből azonban már csak néhány van meg. Figurális faragvány nem fordul elő rajtuk. Kivételt jelent egy tótfalusi kapu tetején ülő két kis kőoroszlán, amely már inkább a naiv művészet körébe tartozik (7. tábla 6). A Dunabogdányból ismert szemöldökíves kiskapu változatai a Duna jobb partján másutt is előfordultak. Fénykép őrzött meg számunkra egy hasonló, de rusztikus, nagy mélységű eresz alatti kiskapu-bejáratot, amelynek íve a szépen kialakított kő ablakkereten ismétlődik (20. kép). A diósdi porta kapuzatán a magas művészet stílusjegyei fogalmazódnak át. A kiskapu csigavonalas „timpanonja” a kerítés fölött ismétlődik (21. kép). Tinnyén a kisnemesi portákat jelezte a kőbálvány, a szegényebbek egyszerű fakerítése mellett. Térségünk északi felén kisebb, karcsúbb oszlopok készültek (8. tábla 1-2). A Zsámbéki-medence más településein is 28 Loszmann 2003: 46-47. 29 Közli a padok rajzát: Dercsényi 1958:1. 343. bálványnak nevezték a kapulábakat, és gyakran színezték. Az utcára néző felületet és a kerékvetőt tükörsze- rűen körbevésték, e kereten belül más színnel festették le. Ritkán fordult elő, hogy e mértani díszítmény mellé évszámot is véstek. A könnyen megmunkálható mészkőre gyakran készült domború díszítés. Bián - az anyag tulajdonságaihoz alkalmazkodva — nem aprólékos motívumokat faragtak így az oszlopra, hanem ismétlődő geometrikus mintázatot: körívek, egymásra csúsztatott korongok, szimmetrikus elrendezésben, középen csillaggal (8. tábla 3-5). A függőleges díszítmény és az ezzel harmonizáló oszlopfő esztétikai értékű alkotássá emeli e faragványokat. A 20. század közepén állított zsámbéki, toki kőoszlopok kedvelt dísze a domború, leveles „pálmaág” (8. tábla 6). Mintakönyvek alapján vagy kőfaragó munkák hatására készített oszlopfők térségünkben mindenütt előfordulnak (9. tábla 1-7). Tárnok környékén szögletes alakzatokból képzett tornyos rész vagy korsó, váza zárja le a vaskos, nem mindig szabályos oszlopokat. Díszítetlen törzsű szögletes kőoszlopok még sok Buda környéki településen állnak. Méretük eltérő, rendszerint kerékvető támasztékkal rendelkeznek. Variációk az oszlopfők kiképzésében vannak, félgömb, kúp, gomba alakú, hagyma vagy turbán formájú is előfordul. A ház bejáratának szinte tartozéka, a közösségi élet színtere volt a kispad. A falusi kőfaragók keze nyomán ez is kőből készült. Meglévő darabok, fényképek és az emlékezet alapján megállapítható, hogy a kőfaragással foglalkozó településeken és környékén mindenütt voltak kőpadok. Ezek egyszerűbb formában két kőpillérre fektetett vagy ékelt, hosszú kőlapok. A pad lába lehetett karéjosan kifaragott, benne párkányzat a kő vagy fa ülőlap számára. Díszesebb kőpadokról szórványos adatok vannak (Tök, Bia, Dunabogdány): ezek szerint hasonló formában, empire stílusjegyekkel, oldalra kihajló könyöklőkkel készültek a 19. században. Mészkőből nagyobb tömegű, formagazdag padok készültek, erősen hajló könyöklővel (22. kép). Esztétikai értéküket a forma hordozza, díszítményekről nincs adatunk. A vulkáni kőből készített dunabogdányi padok arányai mások: az előbbieknél hosszabbak és vékonyabbak, a kissé hajló könyöklők ívét vésett vonal hangsúlyozza, díszük egy-egy vésett csokor (10. tábla 3). Az ülőlap alatti keskeny előlap is díszítendő felületként szolgált. Két faragott kőpad áll még a faluban, ezek keskeny előlapját a kapuoszlophoz hasonlóan díszítették. Az egyiken domború, a másikon vésett címer látható névbetűkkel és az 1881-es évszámmal (10. tábla 1-3).29 A zsámbéki padok faragása domború, levélmintás (10. tábla 4). Kőpadok álltak a pincék bejárata közelében is. „Pad” lehetett akár a fal kiszögellése is, de leggyakrabban két kőre fektetett kőlap. Ilyen volt a toki pincehegyen álló kőpad, melynek ülőlapját egy szögletes kőtömbbel támasztották alá. Rajta toki parasztfaragó munkája: domború faragású, színesre festett tulipán látható, a 236
