Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Néprajz - Sz. Tóth Judit: Mestermunkák. A kőfaragás emlékei a Dunazug-hegyvidéken
STUDIA COMITATENSIA 35. —A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE 8. kép: Zsámbéki ház domborúan faragott és festett oszlopokkal fordulóján és a 20. század elején indult nagyobb arányú kőépítkezés. A lakosság anyagi helyzetének javulásával a kváderkövekből oszlopos, tornácos házak épültek, amelyek ma is meghatározói a településképnek. A másik eljárás a szabályos, téglány-formára faragott vagy fűrészelt idomokból történő építés volt. Építőkőnek a ritkább szerkezetű, ezért jó hőszigetelő - főleg a Tétényi-fennsíkról és a Sóskúti-fennsíkról származó - szarmata korú mészkő volt az igazán megfelelő. A legjobb tulajdonságokkal rendelkező építőkő a pro- montori, a sóskúti és a biai volt. A bányák egyik fő terméke a kváderkő volt. Belőle a módos gazdák Sóskúton emeletes házakat is építtettek. Kőből építkeztek a falu körzetében lévő települések lakói is, Sóskúton és Tárnokon a házak szinte mindegyike ebből épült. Nemcsak az építőanyag, de az épületek stílusa is azonos a két településen. A lakóházak formája (nyeregtetős, oromfalas) nem tér el a Zsámbéki-medence házaitól, de az 1870-es évektől az 1950-es évekig a kváderkőből épített, faragott elemekkel díszített házak voltak divatban. A ház utcafronti, vagy más hangsúlyos részére kerülő kövek látható felületét külön megmunkálták, mintázták. Az épület szerkezete esztétikai funkciót is kapott (3—4. kép). A kváderkövek ritmikusan rakott sorai közé alig kiemelkedő faragott kőidomokat építettek be, Három jelzésszerű oszlop tagolja a falat az ablakok mellett és között, vagy a fal két szélén és a kiskapu mellett. A ión oszlopfő, a bordázott oszlop alig látható módon emelkedik kis a fal síkjából (5. kép). A falat az oromzattól tagolt párkány, az újabb házakon padlólaphoz hasonló mintasor választja el. A faragott kőidomok, ablakkeretek és könyöklők, a rusztikusán kiképzett sarokkövek és lábazatok kiemelkednek a kváderkövek mértani alakzatából, akárcsak az oromfalon az építés idejét, a tulajdonos nevét tartalmazó kőtábla. A padlásszellőzők között, alatt, fölött elhelyezett „információs tábla” különösen a sóskúti és a tárnoki lakóházak jellemzője. A feltüntetett évszám alapján meghatározható e háztípus építési ideje. A legkorábbi 9. kép: Rózsás tornácoszlopok köztéren, egy üzlet bejáratánál felállítva, Perbál dátum 1876, a többi ház 1899-1900-as évszámot visel. A táblán névbetűk, vagy a tulajdonos teljes neve is szerepel. Leggyakoribb díszítményük a magyar címer, koronás-, pajzs- vagy stilizált formában, és a szőlő (1. tábla 1-5). Egy tárnoki ház oromfalán a címer az élet jelképei, búzakéve és szőlőtő között látható (1. tábla 3). A pincék feliratos kőtáblái korábbiak. A toki pincehegyen ma is látható az eklézsia pincéjét jelölő kőtábla, amelyre - a kazettás mennyezetű templom felirataihoz hasonlóan - az építés, és az építtetők adatai kerültek 1875-ben. Ugyanebben az évben még két pince építését örökítette meg tábla, az egyik kettős ívű, féloszlopos díszítménye a református temető sírkövein is megtalálható (1. tábla 6-8). A kőfalú épületek ablakai is kőkerettel készültek. Vakolt falon domború faragásúak fordultak elő, ezeket lefestették. Legszebb egy 18. század végén épült zsámbéki ház záróköves, népies barokk ablaka (2. tábla 2). A vakolatlan falban lévő ablakkeretek profilált kikép- zésűek, egyszerű könyöklőkkel (2. tábla 1—6). Az oszlopos-tornácos házak a 20. század elején jöttek divatba. Németek lakta településeken elvétve fordulnak elő, elsősorban a Budai-hegység északi peremén, Solymáron és Pilisszentivánon. Jellemzőek voltak a Zsámbéki-medencében, ahol a módosabb gazdák anyagi lehetőségüktől függően a kőoszlopokra, vagy csak a középső kettőre díszítő motívumokat is farag- tattak (6—7. kép). Zsámbék, Perbál, Pilisszentiván egységes megjelenésű tornácoszlopait zsámbéki mesterek faragták. Az oszlop teste hengeres, olykor vékonyodó, a lábazat 227
