Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Néprajz - Sz. Tóth Judit: Mestermunkák. A kőfaragás emlékei a Dunazug-hegyvidéken
STUDIACOMITATENSIA 35.- A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE 3. kép: Kváderkövekből épített lakóház Sóskúton, 1899 lubeli specialista, parasztfaragó is bekapcsolódott. Egy- egy kőfaragó adott időszakban divatot teremtett újszerű, ám a paraszti ízléshez igazodó munkáival (Zsámbék környéki tornácoszlopok), amelyek stílusjegyeik alapján beilleszthetők a népművészet fogalomkörébe, akárcsak a paraszti tárgyi kultúra más, mesteremberek által készített tárgyai. A népi kőtechnika a táji adottságokhoz való kulturális alkalmazkodás jellemző formája.18 Ahol a geológiai adottságok következtében a kő mint nyersanyag rendelkezésre állt, ott kőből készítettek olyan tárgyakat (jászol), épület-elemeket (tornácoszlop), amit másutt rendszerint fából. Ha a rendelkezésre álló kőzet tulajdonságai nem voltak túl előnyösek, a kőmunkákhoz értő emberek akkor is készítettek belőle a maguk számára egyszerűbb formájú, robosztusabb használati tárgyakat, gyakran meghagyva a kő természetes alakját. Ahol jó alapanyag volt, ott valósággal kivirágzott a paraszti kőfaragás, e tevékenységnek jellegzetes táji körzetei határozhatók meg. A paraszti kőfaragás egyik jellegzetes központja volt Dunabogdány az 1840-es évektől az 1900-as évek elejéig tartó időszakban.19 Kőmunkái a falu és a Szentendrei sziget települései számára készültek. A Dunakanyarban a kemény, zöldesszürkés andezit, 5. kép: Tornácra nyíló kiskapu Tárnokon 4. kép: Tárnoki lakóház kváderkövekből dácit a bányászat alapanyaga, a világosabb színű, kedvezőbb tulajdonságú erdei kő (andezittufa) pedig a paraszti használatban leggyakrabban feldolgozott nyersanyag. Utóbbi megmunkálása nehéz volt. Viszonylag zárt formák jellemzik, oszlopos vagy a kőtömbből mélyítéssel alakított tárgyakat faragtak belőle a háztartás és a gazdaság számára. A bogdányi kőfaragás remekei a máig álló, jellegzetes kapuzatok. Az erdei kőből készített munkák elsődleges díszítési technikája a mélyítés, vonalszerű vésés, amely növényi ornamentikával párosul. Legtöbbször vésett évszám és monogram is szerepel rajtuk. Máskor a domború faragású betűk, számok a felületbe mélyített tükörből emelkednek ki. A kevés domború faragású díszítmény szív, tulipán, illetve egy-egy címerábrázolás. A Szentendrei-sziget módosabb parasztsága körében időbeli csúszással, az 1860-as évektől terjedtek el a bogdányi kőfaragók munkái, a ma is eredeti helyükön látható kőmunkák az 1910-es évekig datáltak. Erdei kőből sírkövek is készültek. A Pilis déli nyúlványán kisebb, de jelentős központ volt Pilisborosjenő-Üröm-Budakalász. Kemény mészköve (travertin) kiváló díszítőkő, simára csiszolva a márványhoz hasonló. A jómódú lakosság sírkövének alapanyaga volt. Az ugyanitt található homokkőből malomkövet, lépcsőfokokat, ablakkeretet, préstálcát faragtak. A hárshegyi homokkő az időjárásnak ellenálló, igen tartós és keresett kő volt. A kőfaragás másik jellegzetes területe volt Zsámbék és a Zsámbéki-medence térsége, ahol finom szemcsés szarmata mészkövet bányásztak. Változatos épületelemek, kapuoszlopok, tornácoszlopok készültek belőle. A vidék paraszti kőfaragásának kiemelkedő darabjai Tinnye, Tök, Bia református sírjelei. A kőbányászat legismertebb központja a Sóskúti- és a Tétényi-fennsík, amelyek geológiai adottságai azonosak, kisebb helyi változatokkal. A Tétényi-fennsík fő tömegét a durva mészkő, valamint a szemcsés, szarmata korú mészkő alkotja, melynek megmunkálha18 Viga 1985:59. 19 Sándor 1973: 251; Hála 2006: 28. 225
