Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Történelem - Péterffy Gergely: Szabotőr vagy áldozat? A Buda–császárfürdői vasúi baleset története
PÉTERFFY GERGELY: SZABOTŐR VAGY ÁLDOZAT? A BUDA-CSÁSZÁRFÜRDŐI VASÚT BALESET TÖRTÉNETE váltóállítást biztos, hogy megérzett az ember. A váltót ugyan lehetett kézzel átállítani váltózárás után is, de akkor a váltózár füle letört, látható nyomot hagyva - erről viszont a korabeli vasúti vizsgálat nem tett említést. Cservenka - a már hivatkozott baleset utáni emlékei mellett - a vasúton tapasztalható hangulatról, a baleset utóéletéről is beszélt. Tőle tudható, hogy a vasúton gyűléseket kellett tartani, ahol a váltóőrt súlyosan elítélő felszólalásokat kellett tennie mindenkinek. Ezeken szóba került a váltóőr vallásossága is, ennek kapcsán persze az egyházat - a fekete reakciót - is támadták. A vonalirányító szerint figyelmetlenség, a rövid időn belül több feladat ellátása miatti figyelemmegosztás vezethetett a balesethez. Pál István, az esztergomi vonat mozdonyvezetője 1994. március 4-én tett vallomásában a balesetet megelőző perceket idézte fel. Már nem emlékezett, hogy pontosan vagy késve érkezett meg vonatával, amely- lyel vissza kellett fordulnia 6.42-kor. Emlékei szerint hallotta a váltó visszaállításának csattanását a 11. sz. váltón, amikor a II. vágányról rájárt mozdonyával az I. vágányon lévő szerelvényre. Hallotta a váltóőr hangját is, hogy határ van. Ekkor átment a mozdonyfűtő oldalára, a váltóőr a határjel környékén volt. A vonat összekapcsolása 1-2 percet vett igénybe, közben a fűtőjével beszélgetett, amikor a baleset bekövetkezett. 1994. március 28-án került sor a még élő többi szemtanú: Nagy Károlyné sorompókezelő, Réti Julianna naplózó, Tóth József vonalbiztos és Kriston Béla forgalmista meghallgatására. Nagy Károlyné gyakorlatilag megismételte 1952-es vallomását. Hallotta a telefon csörrenéséből, hogy a váltónál lévő telefon és a felvételi épület között telefonálás zajlott, de nem hallgatott bele, ezért csak feltételezte, hogy a váltóőr ekkor jelentette a váltó egyenesbe állítását és a II. vágány szabad helyzetét, mert közvetlenül ezután állították át az őrhellyel szemben lévő vezetéktartó oszlopon elhelyezett védőjelzőt tilosról szabad állásra. Nem emlékezett, hogy ekkor hol volt a váltóőr, a jelzőállítás után 1-2 percen belül érkezett a HÉV, csak a csattanásra figyelt fel. Nem sokkal később futott oda hozzá Molnár a fejét fogva „Úristen, mi történt!” ezt hajtogatta, és kérdésére, hogy mi történt, csak azt felelte, hogy „nem tudom, nem tudom”. Molnár még az őrházban álldogált egy darabig, majd elvitték a rendőrök. Réti Julianna is gyakorlatilag a balesetkor felvett vallomását ismételte meg, viszont új elemként idézte fel, hogy amikor a HÉV-vonatok közeledtek a tilosat mutató bejárati jelzőhöz, szokásuk szerint füttyögtettek. Talán emiatt történhetett a balesethez vezető kapkodás, mert kizártnak tartotta a szándékosságot. Emléke szerint nagyjából egy perc telt el a váltóőr telefonos jelentése és a jelzőállítás között, ezután néhány másodperc múlva már bekövetkezett a baleset. Tóth József vonalbiztos vallomásában az állomás nagy forgalmát említette, a csúcsidőben 5-6 percenként közlekedő HÉV-vonatok mellett a Du- na-jobbparti körvasút állomásaként a Déli pályaudvar, Ganz Villamossági Gyár és az óbudai Gázgyár felé, vagy onnan közlekedő vonatok közlekedését kellett biztosítania az esztergomi vonatokon kívül, de a Duna felőli csonka V. vágányon még árukezelés is történt - az ide vezető útátjáró sorompóját kezelte Nagy Károlyné. Vonalbiztosként többször tartott ellenőrzést az állomáson, Molnár Imrét kötelességtudó, rendes embernek ismerte, viszont az állomásfőnök Ferenczi szerinte nem volt elég felkészült az állomás irányítására. A forgalmista Kristonról megint kedvező véleménnyel nyilatkozott. Fontos elem Tóth vallomásában az a megjegyzés, hogy az akkori körülményekre rányomta bélyegét a politika, a vonatoknak minden körülmény között közlekedniük kellett, akár a biztonság kárára is. Emiatt a szabályzat betartásával is adódtak gondok, ritka alkalmakkor még az is előfordult, hogy a forgalmista a váltóőr jelentése nélkül állította szabadra a jelzőt. Tóth elképzelhetőnek tartotta, hogy Császárfürdőn is ez történt. Kriston visszaemlékezésében is utalt a politikai akarat kedvezőtlen hatására a vasúti szolgálatban. Gyakran jártak a „háromcsillagos ellenőrök”, akik a vasúthoz ugyan nem értettek, de folyton hibát kerestek, szerinte ők építették le az egyik váltóőri állást is a 11. sz. őrhelyen, pedig pont ott volt nagy szükség a két emberre a jelentős forgalom miatt. Korábban ugyanis egy vezető váltóőr tartózkodott az őrhelyen, a beosztott váltóőr pedig neki jelentette a váltóállítást, amit a vezető váltóőr tovább jelentett a forgalmi szolgálattevőnek. A váltóőr a vezető váltóőrrel egyeztette a váltózár-kulcsokat, a létszámcsökkentéssel azonban minden feladatot egyetlen embernek kellett ellátnia - ennek megkönnyítésére szerelték fel azt a bizonyos telefont a váltó mellé. Később megjegyezte még, hogy az említett szakértelem nélküli, de politikailag megbízható ellenőrök, ha tudomást szereztek arról, hogy valahol a bejárati jelzőnél ácsorgás történt, igazgató- sági berendelésen komoly fejmosásban részesítették az állomási személyzetet. A baleset körülményeire vonatkozóan azt állította, hogy az esztergomi vonat fordításához 7-10 percre volt szükség. Közelről ellenőrizte az esztergomi gép körüljárását, így látta, hogy Molnár Imre a váltótól 30 méterre lévő határjelhez ment ellenőrizni, hogy a mozdony a biztonsági határon belül állt-e meg. Ezután visszaindult a 100-120 méterre lévő irodába, közben látott Szentendre felől egy HÉV-et, de távolságát, illetve, hogy mozgott-e, már nem tudta megállapítani. Amikor beért a forgalmi irodába, a naplózó azzal fogadta, hogy a váltóőr telefonon jelentette a váltóállítást, jöhet a vonat. Kriston kiment az ajtóba ellenőrizni a váltót, majd visszament és szabadra állította a jelzőt. Amikor újra kilépett fogadni a vonatot, már a csatta- nást hallotta. Ekkor gyorsan telefonált az őrhelyre és megkérdezte Molnárt, hogy mi történt, aki jelentette, hogy valóban telefonon közölte a naplózóval, hogy jöhet a HÉV, és nem tudja, hogy mi történt. Ezután többet nem beszélt a váltóőrrel, csak a tárgyaláson 214
