Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)

Történelem - Péterffy Gergely: Szabotőr vagy áldozat? A Buda–császárfürdői vasúi baleset története

STUDIACOMITATENSIA 35.- A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE

Legalábbis a papírok tanúsága szerint. Nem véletlenül utalunk rá, hogy a fennmaradt vallomások és a valóban elhangzottak között lehetnek eltérések. Az államvédelmi hatóság nyomozásánál kiemelt fontosságúnak tartották a gyanúsított beismerő vallomását, ennek eléréséhez nem riadtak vissza semmilyen eszköztől, legyen az pszichikai vagy testi fenyítés, kényszer alkalmazása.35 Ezek ékes bizonyítékai a korszak koncepciós perei, amelyek taglalásától ismertségük és feldolgozottságuk miatt eltekintünk. A vallomások és a jegyzőkönyv közötti disszonanciára, illetve a kényszerítő körülményekre világít rá Ferenczi János állomásfőnök vallomása is az 1953. április 7-én tartott elsőfokú bírósági tárgyaláson, ahol az ő és Kriston forgalmi szolgálattevő felelősségét vizsgálták a baleset kapcsán. Az állomásfőnök kérdésre válaszolva állította, hogy:

„a nyomozás során az elibém tárt nyomozati vallomásomat legépelve kaptam kézhez aláírás végett. Alá kellett írnom, mert kényszer hatása alatt állottam és az abban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. Nem teszem magamévá a nyomozati vallomásomban foglaltakat, mert nem az én jelenlétemben elkészített jegyzőkönyvet írtam alá.”36 Az államügyész utasítására másnap, december 27-én igazságügyi orvosszakértők is megvizsgálták Molnár Imrét, hogy nem szenved, szenvedett-e valamilyen mentális betegségben a baleset idején. A vizsgálatot dr. Balassa László megyei bírósági elmeorvos és dr. Kelemen Endre megyei bírósági orvos végezte.

„A vádbeli cselekményről azt adja elő (ugyanúgy, mint a nyomozati szakban és az államügyészségi kihallgatáskor), hogy nagyon bosszantotta, hogy a karácsony másnapját munkanapnak nyilvánították, és emiatt családját nem tudta meglátogatni. Bosszúból elhatározta, hogy egy vonatkisiklást fog előidézni, de arra nem gondolt, hogy annak ilyen súlyos következménye lesz. Vallásos, de nem nagyon járt templomba, és ez esetben csak az bántotta, hogy a családját nem látogatta meg. Elkeseredve mondja, miért nem jó az, ami eddig volt. Azt állítja, hogy elhatározásáról senkivel sem beszélt. Részletesen elmondja, hogy a váltót hibásan beállította, majd az őrháznak jelentette, hogy jöhet a vonat Vi 7 óra reggel volt ekkor. Amikor a csattanást hallotta, bement a blokkba, és ekkor ébredt tudatára, hogy szörnyű tettet csinált. A blokkházba a sorompó kezelő volt, a terhelt jajgatni kezdett, »végem van, mi lesz velem«. Közben arra is gondolt, hogy az egész esetet műszaki hibának fogják

35 Horváth-Solt-Szabó et al. 1992:172-173.

36 MÁVKI. BA. 2. d. 33. t. II. ics. 8. őe. B.II.0905/1953/10 sz. jegyzőkönyv a Budapesti megyei bíróságon, 1953. április 7-én tartott nyilvános tárgyalásról.

37 MÁVKI. BA. 2. d. 33. t. I. ics. 17. őe.: Igazságügyi orvosszakértői jelentés Molnár Imréről. 1952. december 27.

38ÁBTL. 3.1.9. V-93043/1:22-23. Feljegyzés Molnár Imre vallomásáról. Budapest, 1952. december 27. Megint csak óvatosan kell kezelni a forrást, a vallomásban az állomásfőnök Ferenczi Jánost Józsefnek írták. Nem valószínű, hogy a váltóőr ne ismerte volna közvetlen főnöke nevét, ugyanakkor az sem zárható ki, hogy egyszerű elgépelés történt, ami több iratnál is tapasztalható.

39 Boreczky 1999:104.

venni. Amikor a szolgálattevő a blokkháztól telefonon megkérdezte, hogy mi történt, azt felelte, beleszaladt az álló vonatba, de nem tudja, hogy hogyan történt. Csakis a Császárfürdőnél történt első kihallgatásakor vallotta be, hogy a szerencsétlenséget szándékosan idézte elő.

Az esetet megelőzőleg semmi alkoholt nem fogyasztott.”37 A szakértői jelentés szerint a váltóőr egészséges volt, idegrendszeri betegségre utaló jelt nem találtak, a balesetkor józan, beszámítható tudatállapotban volt. A fejfájásról, látászavarról semmilyen utalás nem szerepel, még az anamnézisnél sem. Az is lehet, hogy Molnár Imre valóban nem említette fejsérülését, illetve látászavarát. Lánya elmondása szerint édesapja nem került kórházba fejsérülésével, és bár az anyja tudott a balesetről, otthon semmilyen változást nem vettek észre a családfőn. A baleset elhallgatásában talán közrejátszhatott a félelem, hogy alkalmatlanná nyilvánítják, és elveszítheti állását.

A fenti vallomásnak ugyanakkor ellentmond az a Molnár kézjegyével ellátott két oldalas gépelt feljegyzés, ami december 27-én készült Molnár vallomásáról. Az esztergomi vonat fordítása után

„[...] átváltottam a váltót és szabad utat biztosítottam a 2-es számú vágányon a Szentendre felől jövő HÉV. vonatnak. Ekkor elkövettem azt a hanyagságot, hogy nem zártam le a váltót, sőt a biztosító kapcsot sem hajtottam rá. Ezután betelefonáltam és jelentettem, hogy jöhet be a vonat. Újra a váltóhoz mentem és visszaállítottam a váltót, aminek következtében a közeledő HÉV. vonat - amelyet már láttam, mert kb. 150 méterre volt — beleszaladt az 1-es számú vágányon álló vonatba.

A váltó hibás visszaállítását nem szándékosan követtem el, megfeledkeztem arról, hogy én már előzőleg állítottam a váltót. Nyugodtan ottmaradtam a váltó mellett a vonatot várva, meg se néztem a váltót, hogy milyen állásba van. A szerencsétlenséget nem szándékosan idéztem elő, az gondatlanságomból következett be, mivel megfeledkeztem arról, hogy előzőleg a váltón állítottam.

A váltó nem volt lezárva, ennélfogva újra tudtam azon állítani.” 38

A váltóőr elismerte, hogy szolgálatát nem az utasításoknak megfelelően és figyelmetlenül látta el - a forgalom nagysága miatt erre egyébként esély sem volt, az utasításellenes munkavégzés ezekben az években általános jelenség volt a vasútnál -, de az előző két vallomással ellentétben itt szó sincs szándékosságról, szabotázsról. Ez azonban már nem változtathatott az eset megítélésén, annál is inkább, mert a balesetről és a nyomozásról készített jelentés már december 26-án elkészült. Juhász László áv. ezredes, az ÁVH Vizsgálati Főosztályának vezetője39 jelentésében azt írta, hogy Molnár beismerte, hogy bűncselekményét szándékosan követte el, amikor a következőket vallotta:

„Beismerem, hogy a váltót egyenes menetirányba állítottam, majd jelentettem a forgalmi szolgálattevőnek, hogy szabad a pálya és jöhet a HÉV. szerelvény, mikor láttam,

199