Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
A Nagy Háború - Gyura Sándor: „…Eltemette gyászos Galícia…”. A ceglédi Füle Péter első világháborús frontnaplója
A Nagy Háború mas sík területhez értek, a 20 év előtti csata színhelyére. Szíve vadul kalimpált keblében, amikor a csata színhelyén körülhordozta tekintetét. Hogy is volt csak... az ezredünnepélyen hallott csatatöredékek jutottak eszébe, Igen, ezen az úton jöhettek a magyarok... Köztük az én Péter bátyám... Istenem, verejtékezve izzadt az elgondolás hatása alatt. Krakkó felől lágy őszi szél simogatta felhevült arcát, bárányfelhők az égen kísértetiesen idomultak pillanatok alatt különböző formájú alakokká. Ott az a magas hegy... ott volt az ellenség, az oroszok.... mikor észrevették egymást, megkezdődött a gyilkos harc. Szinte hallotta a géppuskák kattogását, puskák ropogását, a kézigránátok robbanását, ágyúk bömbölését, gránátok villogását, haldoklók halálhörgését, sebesültek szívet tépő jajgatását... Istenem, ez a föld az, ahol a halál kaszása 1600 lelket aratott le azon a napon. A kocsi csak zötyögött tovább a rossz úton, lengyel zsidó kocsisa egyhangúan ült a bakon. Öt nem érdekelte a volt csatatér borzalmas emléke. Egyhangúan, közönyösen bökte ki a vadászház mellett, hogy nem itt, de ide még 6 km-nyire vannak elföldelve a hősi halottak. Elindultak oda. Útközben kattogott a fényképezőgép exponál ója és a chyrowi csata színhelye rövid idő alatt meg volt örökítve. Messziről látszott már a hősi halott temető. Hatalmas kereszt jelezte az irányt. Lassan a temetőhöz értek. Leszállt a kocsiról, megroggyant léptekkel, remegve az érzéstől, amely lelkét eltöltötte, indult bátyja sírhantja felé. De amikor meglátta a kerítéssel bevont területet, ahol a hősi halottak nyugszanak, elöntötte a szemét a könny, néma zokogás rázta meg az úttól elcsigázott testét. A ceglédi virágos, márvány síremlékekhez szokott szeme, megdöbbenve látta ezt a temetőt. Egy volt ott minden a föld színével. Nem volt ott sírhant, sőt egyes helyeken kar- és lábszárcsontok is hevertek földeletlenül. Hát ilyen a sorsuk a hősi halottaknak. Elszorult a szíve, amikor a ceglédi temetőben elhelyezett síremlékre gondolt, ahol bátyja életnagyságú szobra áll, de a síremlék alatt senki sincs, akinek ott kellene lenni, az itt nyugszik fejfa nélkül. Hát ilyen az élet? Remegő kezekkel szöget vert a hatalmas kereszt oldalába és ráakasztotta a Ceglédről hozott koszorút. Majd leborult a vérrel áztatott földre és lelkének minden érzésével fohászt küldött a magyarok Istenéhez. Ott feküdt nem messze egymástól a két testvér. Az egyik a hősi halált halt... már túl van az élet nagy, súlyos problémáján, a hazáért vívott küzdelemben kifáradt teste ott nyugszik a lengyel földben. A másik az élő, aki könnyeivel öntözi azt a földet, amely bátyja holttestét takarja. Még előtte az élet, fiatal, egészséges, de hogy mit hoz a jövő, hol fog az ő teste pihenni, azt ő sem tudja. Egy nagy négyszög ez a temető. Közepén köralakban - állítják az ottani lakosok - legénységi állományú hősi halottak, mellette vannak eltemetve közös sírba a magyar, közös sírba a német tisztek. Ezerhatszáz ember közös sírban, mintha egy falu lenne eltemetve. Irtózatos, kegyetlen, öldöklő harc szomorú eredménye ez. Megtöltötte tarsolyát temetői földdel és elbúcsúzott a temetőtől. Lefényképezte a kis temetőt minden oldalról... s hazafelé indult. Örömmel fogadták itthon. Az édesanyja jobban megörült a fia sírjáról hozott földnek, mintha arannyal tért volna vissza. Könnybe borult szemekkel nézte a fényképeket a temetőről, a hegyekről, erdőkről s gondolatban odarepült lelke s végig ment minden kis rögön, ahol fia, az ő drága fia utoljára lépkedett, rohamozott, mígnem egy ellenséges golyó kioltotta fiatal, reményteljes szép életét. Tehát sikerült mégis, nem veszett kárba fáradozásuk eredménye, tudják már, hol temették el, hol nyugszik, ha más nem is, ott vannak a fényképek, amelyek megkönnyítik a kegyelet szent érzésének lángra gyúlását. Halottak napja jön... messze, messze Lengyelországban egy magyar hősi halott temető keresztoszlopán egy koszorú függ. Az északi szél belekapaszkodik leveleibe, végigsöpri a temető gazos földjét s rohan, száguld tovább, Magyarország felé. Mindszentre megérkezik és megrezgeti majd a körösi úti kúria ablakait... senki sem veszi észre, senki sem törődik vele, csak egyvalaki, az édesanya. Érezni fogja, hogy üzenetet hozott fiától, messze Lengyelországból az őszi szél, hogy... lesz... még... Feltámadás. Forrás: Magyar hősi halottak egy lengyel temetőben. Ceglédi Hírlap, 1934. október 28.1-2. 227
