Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Muntagné Tabajdi Zsuzsanna - Muskovics Andrea Anna — Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. Században Tisztálkodás, tisztítás, tárolás A tisztálkodás heti és napi menete A tisztálkodásnak meghatározott rendje volt. Általában szombaton délután az egész család a fa- vagy pléhteknőkben megfürdött. A gyermekek fürödtek először, a vizet sosem öntötték ki, hanem csak után- töltötték. Vannak, akik még a Dunában történő rendszeres fürdésre is emlékeznek. Egyik adatközlőnk édesapja rövidnadrágban, szappannal és törülközővel, jó idő esetén reggel és este is lejárt a folyóra fürdeni. A fiatal lányok bő szoknyában fürödtek. A reggeli arcmosás mindennapos volt, az esti lábmosás különösen nyáron, a mezítláb járással volt szokásban. A napi tisztálkodáshoz a konyhákban álló vizes padok, mosdóállványok és lavórok, vizes vödrök, felakasztott törülközőkendők szolgáltak. A házi szappant az 1890-es évektől Mo- sóczki Katalin (1876-1950) specialista készítette. Marhavágás után hozzá vitték el a marhafaggyút, amit üstbe téve lúgkővel addig főzött, amíg kivált belőle a szappan.88 A házi szappanfőzésre még egyik adatközlőnk is emlékezett, elmondása szerint a nagymamája készített hamulúggal szappant. A ruhát főzték is, mosták is lúggal. A ruhák tisztítása és tárolása A ruhák tisztítására általában a hét egy meghatározott napján került sor. Mosni régen a Dunára jártak, az 1930-as években az idősebbek még mosófát és mángorlót használtak (34. kép). Később az udvaron zajló, teknőben történő mosás terjedt el (35. kép). A nagymosás során csak a hétköznapi ruhák kerültek tisztításra, az ünnepi viselet darabjait általában nem mosták. Ezeket mindig csak egy-két órára vették fel és vigyáztak, hogy nehogy piszkosak legyenek. Ebből adódóan a legjelentősebb ünnepekkor is, például az esküvőn, csak a templomban viselték a selyemruhákat. A vacsorához egyszerűbb, szükség esetén mosható ruhákat vettek fel. A ruhák tárolására nagy gondot fordítottak. Az első szobába, a tisztaszobába kerültek az ünnepi viselet darabjai. Általában a sublótban fektetve voltak a kendők, az alsószoknyák és a réklik, az akasztós szekrényben pedig a szoknyák. Általánosnak ez volt tekinthető, de egyéb megoldásról is hallottunk. Egyik adatközlőnk szerint a kendőket papírra téve csavarták fel, hogy ne törjenek. A szoknyát felcsavarták, majd a sublótba fektették. Az akasztós szekrénybe a vállfára akasztott réklik kerültek. Az elrendezést általában az első szobában található bútorok határozták meg. A 20. század második negyedére általánossá vált, hogy a sublót mellett egy akasztós és egy polcos szekrény is bekerült a lakásba,89 amelyek szép lassan kiszorították a sublótot. Ezt bizonyíthatnák azok az adatok, melyek szerint, ha volt szekrény, akkor a sublótba a viselete- sebb, de még nem hétköznapi darabok kerültek. Ugyanakkor ezzel szemben arra vonatkozó adatunk is van, hogy az ünnepi viselet darabjai elsősorban a sublótba, a hétköznapiak pedig a szekrénybe kerültek. Mindezekből arra következtethetünk, hogy a tárolásban szerepük volt az egyes családok szokásainak, a bútorok állapotának és elhelyezési lehetőségének. A hétköznapi ruhák általában a hátsó szobában, a 88 Borszékiné Rétháti-Balogh 2010: 12. 89 Ez összefüggésben lehet az 1930-tól, a vízműbővítési munkálatokkal megépülő gáttal, amely után az árvizek a házak többségét már nem veszélyeztették, így a nagyméretű szekrények megvásár 152
