Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Tanulmányok Pest megye történetéből szerény kelengyéje csupán az első évtizedre elegendő házöltözetet és öltözetet jelentett. A kelengye ösz- szetétele, mennyisége a viseletes helyeken tovább megtartotta bonyolult struktúráját, mint más egyszerűbb viseletek vagy öltözködés esetében. Ez utóbbinál az elhasználódás és a kikopás jelentette az új beszerzéseket, csupán a nagyünnepi öltözeteket lehetett hosszabb időre előre elkészíttetni, a selyemből készült szoknyák és réklik nem kerültek át a hétköznapi viseletbe. Talán ez magyarázza, hogy ezeket napjainkig megőrizték, azaz a tezaurálás tárgyaivá válhattak. Ugyanakkor a korosztályok szerepe a kivetkőzésben hasonlóan alakult, az 1920-as, 1930- as években született asszonyok templomi öltözete még az 1980-as években is sokszoknyás volt. Pócsmegyeren a női viselet polgárosodása11 viszonylag korán megtörtént, aminek egyik legfőbb bizonyítéka, hogy az ingvállas pruszlikos viseletre a legidősebbek sem emlékeznek már. A 19. század végén, illetve a 20. század első két évtizedében készült fényképek, illetve egy-két fennmaradt ruhadarab azonban egyértelműen bizonyítja korábbi meglétét. A fényképek alapján megállapítható, hogy a pruszlik fölé vállkendőt is kötöttek (1. kép), amit szűk ujjú ingen is viselhettek (2. kép). Ma már egyértelműen nem lehet kimutatni, hogy ez az ingvállas pruszlikos viselet mikor szorult vissza, de valószínűsíthető, hogy az 1920-as éveket követően már egyál1. kép/ Fiatal lányok ingvállas pruszlikos viseletben az 1910-es években talán nem volt általános.12 A korai polgárosodó öltözködés okai közül talán említésre érdemes lehet, hogy a hajóvontatáshoz kapcsolódó szekeres gazda, nemesi 11 A polgárosodás kifejezés, különösen az öltözetekkel kapcsolatosan, bizonytalan. A gyáriparba kerülő falusiak öltözködését proletarizációs folyamatként határozza meg pl. Utz Jeggle falumonográfiájában. (Jeggle 1977: 262-274.) így az 1950-es évektől gyáriparba kerülők öltözetváltását illetően proletarizációs folyamatról kellene beszélnünk. A két háború közötti öltözködés viselet jellege felerősítette a parasztos jegyeket, szemben az 1910-es, 1920-as évek hosszúszoknyás, réklis (városiasabb, iparos) típusával. A korszak ’falusi idillje’ is ebbe az irányba mutatott, de felértékelődni látszott a paraszti lét a népi írók mozgalma révén is. A szomszédos Tahitótfalu református konferencia- termében az ünneplő öltözetű pócsmegyeri, tahitótfalui asszonyok is énekeltek, itt rendeztek SDG (Soli Deo Gloria) felolvasóüléseket, amelyeken a népi sorskérdések taglalása is az SDG és Szárszó mozgalmának, programjának része volt. A mozgalomban részt vehettek a helyi református lelkészek is. Ugyanitt nyomtatták a korszak népszerű református kiadványait. A pócsmegyeriek 1930-as, 1940-es évekbeli ünnepi viseletét mindez befolyásolhatta. A hétköznapi változatok funkcionálisan is a paraszti életmódot prezentálták, míg a világos selyemből varrt ünnepi ruhák a színpadi megjelenésre emlékeztetnek, bár maguk is viseletnek nevezték ezt az öltözetet. Az irány (emelkedés, modernizáció) ekkor Magyarországon a kispolgári, városi alsó-középosztálybeli életmód felé mozdult, amely agrárjellegeket próbált megőrizni (Rákosszentmihály, Rákospalota). A várossal való gyakori érintkezés, a piacozás megerősítette a falusi, esetünkben pócsmegyeri identitást is. 12 Szoboszlai Istvánná RafFay Anna 1950-es szigetmonostori gyűjtése során az alábbiakat írta le: „Szigetmonostoron a reformátusok bő ujjú, slinges inget viseltek, a katolikus lányoknak szűk hosszú ujjasa volt, ujja nélküli mellényt is viseltek, olyan magyar pruszlikot.” (Szoboszlai 1950b: 27.) 121
