Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)

Tanulmányok Pest megye történetéből - Reznák Erzsébet: Nyolc választás Cegléden, 1920–1939. Képviselők és választók a ceglédi sajtóban

Tanulmányok Pest megye történetéből állapítani, hogy összefügg-e ezzel a döntéssel az 1939-es választáson való indulása. Ekkor Zsengellér — aki kiváló atléta hírében állt — a Nyilaskeresztes Párt képviseletében kapcsolódott be a küzdelmekbe. A választást annak ellenére ő nyerte meg, hogy két ellenfele közül az egyik az állami közigazgatás be­folyásos alakja, a sajtó- és propagandaügyekben jár­tas dr. Antal István volt. A korszakban ő volt az egyetlen olyan képviselő, aki ceglédi lakosként, de mindenféle helyi sajtótámogatás nélkül szerzett mandátumot. A megbízólevelét annak ellenére megtarthatta, hogy a MÉP panaszos beadványára a közigazgatási bíróság 1940-ben megállapította: Zsengellér valótlan adatokat közölt iskolai végzett­ségéről, amikor azt állította, hogy érettségije van. Zsengellér parlamenti pályafutása azonban 1941. május 14-én e nélkül is bevégződött: kizárták ugyanis a Nyilaskeresztes Pártból, mert részt vett abban a kárpátaljai fakitermelési vállalkozásban, ahol zsidó kereskedők voltak az üzletfelei. A Pesti Újság című nyilaslap közleménye szerint Zsengellér szerezte meg a szállításhoz szükséges igazolványo­kat a földművelésügyi minisztériumban. A végső döntés 1943-ban született meg, a pártvezető ezúttal alaptalannak találta a vádat és Zsengellért felmen­tették. Egy hír szerint részt vett a Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1942-es megalapításában is, de erről egyéb írásos vagy szóbeli adat nem maradt fenn. Zsengellér József parlamenti felszólalásának, beadványának sincs nyoma a dokumentumokban; ma már arra is kevés az esély, hogy politikai néze­teiről és tetteiről részletes beszámoló születhessen. Az 1945 utáni ceglédi sajtóban is csak egyetlen egy­szer fordul elő a neve abba a hírben, amely az egykori nyilas képviselő újbóli internálását adta tudtuk Mivel az anyakönyv bejegyzése szerint Cegléden halt meg, joggal feltételezhetjük, hogy korábbi tet­teiért hosszabb büntetést nem szabtak ki rá. 115

Next

/
Thumbnails
Contents