Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
Trádler Henrietta: A cinkontai „Kékszakáll” - Egy sorozatgyilkosság értelmezései A „bűnös város” Bár Kiss Béla a gyilkosságokat egy főváros melletti településen, Cinkotán követte el, ő maga, segédje és az áldozatai egyaránt kötődtek Budapesthez. Mindenképpen érdemes megvizsgálnunk a nagyvárosi miliőt, ahol Kiss Béla Cinkotára költözése előtt tartózkodott, hiszen ez a környezet valószínűleg erős hatást gyakorolt a gyilkosra. A Nap tudósítása szerint Kiss 1899—1901 között Bécsben, majd 1905-ig Budapesten élt.138 A századforduló időszaka meghatározó volt a magyar főváros életében, mert Budapest ezekben az években öltött igazán metropolisz jelleget, és ezzel összefüggésben alakult ki benne a modern nagyvárosi bűnözés is. Az első korszak 1896-ban zárult le, amikor a város elnyerte a „Budapest fő- és székesfőváros” elnevezést. A századforduló hajnalán már hazánk legnépesebb, gazdasági, kulturális szempontból és polgárosodás tekintetében is a legjelentősebb települése volt.139 A 19. század közepétől meginduló nagyfokú migráció következtében a népességszám is ugrásszerűen megnőtt. A bevándorlók egy új, jobb élet reményében hagyták maguk mögött vidéki otthonaikat. A nagyváros azonban egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan, évtizedek múltán volt képes biztosítani számukra a megélhetési minimumot.140 Mindez természetesen erősen befolyásolta a városi kriminalitás mértékét. Egy nagyvárosban általában véve is nehezebb a létfenntartás, mint vidéken, ugyanakkor jóval költségesebb a szükségletek kielégítése, és „a bűncselekmények elkövetésére sokkal bőségesebb alkalmak nyílnak.”141 Az újonnan betelepülők beilleszkedése a városi társadalomba nehezen, vagy szinte alig ment végbe, hiszen a kezdeti megélhetési nehézségek miatt gyakran ők alkották a legszegregáltabb csoportokat.142 Az ugrásszerűen megnövekvő bűnözés többek között az 1873-as gazdasági válság következménye is volt. A válság inflációval, az élelmiszerárak és a munkanélküliség emelkedésével járt együtt, melynek következtében a városi népesség egyre nagyobb rétege kényszerült törvénysértő tevékenységekre.143 A megélhetési gondok és a korrupció következtében a fővárosban virágzott a prostitúció. Emellett a különböző lopások, csalások száma szintén drasztikusan emelkedett.144 A társadalom pedig igen hevesen reagált ezekre a kedvezőtlen fejleményekre. A polgárság egyre inkább potenciális bűnözőkként tekintett a szegényekre, ami a korabeli szegénypolitikában is érzékelhető volt. A pauperizálódott rétegeket az állam megpróbálta határozottan visszaterelni az elfogadott normák és a törvényesség keretei közé. Ha szükséges volt, akár erőszakkal is - például dologházakba kényszerítve a munkanélkülieket. A korabeli szociálpolitikusok úgy gondolták, hogy a csavargás és a munkanélküliség abnormális tevékenységek, amelyek az emberek jellemhibájából fakadnak. Akár a bűnözők esetében, ezeket a jellemhibákat szintén átneveléssel, munkára szoktatással kívánták orvosolni. A dologházakban a csavargók és a munkanélküliek is megfordultak. Ezek az intézmények leginkább a modern börtönökre hasonlítottak, ahol a rabokat kényszermunkára fogták.145 A Népszava újságíróját erősen foglalkoztatta „miként lehetséges, hogy a fővárostól egy kőhajításnyira, ennyire zavartalanul lehet gyilkolni?”146 A sajtó alapvetően a rendőrséget hibáztatta a cinkotai események miatt. Az emberek nem értették, hogy a fővárosból és annak vonzáskörzetéből hogyan tűnhettek el a lányok nyomtalanul. Az okokat a rendőrség hiányos felderítési módszereiben vélték felfedezni. Az újságcikkekből értesülünk a budapesti rendőrség védekezéséről is, amely abban állt, hogy az ő hatáskörük nem terjedt ki a környező településekre, köztük Cinkotára sem. Mivel azonban az eltűntek családtagjai a fővárosban tették meg a bejelentéseiket, így az újságírók szerint mégiscsak rendőri mulasztásról beszélhetünk.147 A Népszava a társadalmi osztályok harcára vetítette ki az eseményeket. „Az emberéletet [a rendőrség] úgy látszik, nem becsüli túlságosan sokra és különösen akkor nem, amikor a szegényebb néposztályok gyermekei vagy hozzátartozói közül tűnik el valaki.”148 138 A Nap 1916. május 18.3. 139 Vörös 1998:106-108. 140 Vörös 1997:171-179. 141 Nyigri 1942: 504. 142 Vörös 1997:171. 143 Vörös 1997:172-175. 144 A témában bővebben: Perényi 2012. 145 Gyáni 1998:11-28. 146 Népszava 1916. május 13.1. 147 Népszava 1916. május 13.1. 148 Népszava 1916. május 13.1. 198
