Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
A Pilis és A Dunakanyar - Tájhasználat, településszerkezet Ez egyrészt érthetővé teszi nemcsak a kővel kirakott „magányos”, de a kőteraszok melletti árkok, valamint az egy vonalban vagy látszólag rendezetlenül, csak a kőárkokhoz kapcsolódó teraszok, továbbá a „ferde” teraszok meglétét, illetve azok látszólagos rendezetlen elhelyezkedését is (4. ábra). Másrészről arra a két furcsa, de meghatározó tényre is megoldást kínálhat, hogy a kőteraszok lejtő irányú szélessége legtöbbször alig éri el az egy métert, talajvastagsága pedig a környező, nem teraszozott területek vastagságától alig, vagy egyáltalán nem tér el, vagyis a terasz alját föld helyett kőtörmelékkel töltötték fel, és e kőtörmelék fölé került aztán a vékony földréteg. Ez esetben tehát a cél nem elsősorban a rendelkezésre álló talajréteg vastagítása, hanem a lejtő stabilitásának megőrzése, erózió elleni védelme, az eróziós árkok kialakulásának a megelőzése volt.97 Kutatási területünkön a kapás művelés felhagyása után a rendelkezésre álló adatok alapján az alsó területek kivételével fás rét, illetve részben bokros-bozótos növényzet vált uralkodóvá. Mivel a talaj felszíne közelében ez a lágyszárú vegetáció térhódítását jelentette, ezért az erózió mértéke jelentősen csökkenhetett. Összegzés Nagymaros környékének nagyarányú, intenzív szőlőműveléséről a késő középkortól kezdve rendelkezünk információkkal, ugyanakkor a 18. századtól már bizonyos, a szőlőtermesztéssel kapcsolatos objektív forrásokon alapuló, számszerű adatok is elérhetők. Mintaterületünkre a 18. század második felétől vannak táj történe ti szempontból értékelhető forrásaink: ekkor ezt az átlagosnál magasabban fekvő, meredek, de kedvező kitettségű területet szőlőműveléssel hasznosították. Ennél korábbra csupán a településen és a hozzátartozó területeken zajló általános folyamatok segítségével tudtunk adatokkal szolgálni. Ezek alapján azonban elképzelhető, hogy a mintaterületet már jóval az 1780-as évek előtt is művelték, és talán szőlőt termesztettek rajta. Az azonban valószínűsíthető, hogy a lejtő meredeksége és a gyakori talajmozgatással járó művelés miatt megnövekedett erózió elleni folyamatos védekezéshez az intenzív művelésbe vonás kezdetétől szükséges volt teraszokat építeni. Ugyanakkor a terület későbbről ismert művelési módjai már nagyrészt hasonló, vagy kevésbé intenzív tereprendezéssel jártak. A 19. század második felében a szőlő mellett valószínűleg gyümölcstermesztéssel is foglalkoztak, majd a századfordulón, a filoxéravészt követően a rét, illetve gyümölcsfák kerülhettek előtérbe a szőlő rovására. A 20. század első felében továbbra is a gyümölcstermesztés (illetve részben ismét a szőlő) a legjellemzőbb, a század közepére azonban mindez eltűnt, és helyét a folyamatosan teret hódító bokros-bozótos és erdei vegetáció váltotta fel. A terület déli (alsó) részén a szőlőművelésnek is hangsúlyosabb szerep jutott. A művelés felhagyása tehát nem egyszerre, hanem a mintaterület egyes részein fokozatosan történt meg, s feltehetően az 1960-as évtizedre jórészt befejeződött, és ezt a dendrokronológiai vizsgálatok eredményei is megerősítették. A terület teraszainak készítési ideje ismeretlen. Ugyanakkor a természeti adottságoknál fogva és a jellemzően szőlőtermesztéshez kötődő antropogén formák együttes megjelenése miatt valószínűsítjük, hogy a kősorokat már legkésőbb a 18. század második felében, a mintaterület első ismert térképi ábrázolása idején (talán már a kora újkorban, esetleg a középkorban is) biztosan alkalmazták, de valószínűleg a teraszokat, a vízelvezető árkokat és a kősáncokat is. A területen mind föld-, mind pedig kőteraszok fellelhetők. Közös jellemzőjük, hogy sem a feltöltött (s ezért a lejtőétől különböző szerkezetű) talajuk vastagsága, sem pedig annak minősége nem tér jelentősen el a környező lejtőkétől. Ellenben a kőteraszok esetében a ráhordott talajon túl egyértelműen követhető volt a teraszok alsó kőtörmelékes betöltése. A teraszok felépítése, a kőárkok kiépítettsége és némely terasz kőárok felé való lejtésének ténye alapján az elsődleges cél az erózió elleni védekezés volt. A terület előkészítésének módjában jelentős párhuzamokat fedezhetünk fel a Tokaj-Hegyalján alkalmazott módszerekkel. Ugyanakkor a terület felhagyásának vagy a felhagyások feltételezett (időbeli és térbeli) fokozatosságának, továbbá a felépítőanyag (kő-, illetve földterasz) miatti eltéréseknek a következtében a teraszok lepusztulása sem volt egyenletes. Mivel a szőlőhegyekben a filoxérajárvány pusztítása előtt a teraszozás és általában az erózió elleni védekezés nagymarosihoz hasonló módjait országszerte igen széles körben alkalmazták, ezért célszerű lenne ennek a fontos antropogén tájelem-együttesnek a széleskörű, országos és szisztematikus kutatása mind az elterjedés, a kor, illetve a módszer, mind pedig a tájátalakítás mértékének vizsgálatával. 97 Ez a vékony, általában alig 30-40 centiméteres, felső talajréteg azonban a szőlő számára elegendő, hiszen a szőlő gyökerei be tudnak hatolni a mélyebben fekvő, törmelékes zónába (köves altalajba) is. Minderre: Kriszton 1999: 7. 139
