Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)

Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből

Kiss - Czinege - Barta - Sümeghy - Grynaeus: Felhagyott szőlőteraszok, intenzív történeti tájhasználat...

Felhagyott borvidék? Nagymaros környéke és a szőlő

A gyorsan fejlődő, már az Árpád-kor végén is jelentős település nevével oklevélben először 1255-ben találkozunk, amikor a király Bors marosi földjét a visegrádi várhoz csatolta.22 A települést 1297-ben már a király falvaként (villa) említik, többek között bor- és gabonatizedével együtt.23 Kereskedelmi kapcsolatainak fontosságát jelzi többek között a régészeti ásatások és terepbejárások alkalmával talált nagy számú bécsi kerámia is.24 A mai város területére vonatkozó, tájtörténetileg értékelhető információt hordozó első írásos emlék I. (Anjou) Károly 1324-ben kiadott, a településnek városi rangot biztosító kiváltságlevele.25 Az adománylevélben a haszonvételek között egyik legfontosabbként a szőlő- termelés került említésre. Két évvel később, 1326-ban egy perben a város bortizedének a negyedét, gabonatizedének pedig a harmadát ítélték a helyi plébánosnak.26 Nagymaros legkésőbb az Anjou-kor óta Visegráddal szerves gazdasági egységet alkotott, amennyiben innen látták el Visegrádot mezőgazdasági terményekkel.27

A későbbiekben nemcsak a szőlőművelés kiemelkedő szerepét látszik alátámasztani, hanem fontos tájhasználatra vonatkozó információt is hordoz Oláh Miklós azon feljegyzése, mely a 16. század első felében - az ekkor még épségben lévő - visegrádi fellegvár ablakából kinézve, mintegy „tájhasználati” szempontból jellemezte Nagymarost.

,,[A] Duna túlsó partján elterülő vidéken látható a német telepesek által lakott Nagymaros mezőváros is, felette messzire nyúló, nem túl magas hegy emelkedik, s szőlőkkel végig be van ültetve.”28

Az egykori nagyarányú bortermelésről Nagymaros kiterjedt borospincéi is tanúskodnak, nem egyszer kora újkori, de talán akár késő középkori eredettel.29 A török időszakot Nagymaros 1559-től a közvetlenül az uralkodói igazgatás alá tartozó hász-városként, a tizenöt éves háború alatt átmenetileg ismét királyi, majd újra török kézen, de a felszabadító háborúkig végig lakott településként élte meg. Az első évtizedekben a budai szandzsák összeírása szerint (154630 és 1562 között) több mint kétszeresére nőtt a város must-, illetve bortermelése.31 Habár a lakosság száma már az 1580-as évekre is jelentősen megcsappant,32 a szőlőkben feltehetően a tizenöt éves háború ideje alatt következett be nagyobb pusztulás. 1612-re aztán a források szerint az egykori szőlőterületnek már csak körülbelül a harmada maradt meg.33

Az első, nagyjából hitelesnek tekinthető ábrázolásait - a képeken egyébként némileg háttérbe szorult - Nagymaros a tizenöt éves háború alatt lezajlott visegrádi ostromnak köszönheti: az 1595-ben készült metszeten nemcsak Nagymaros épületei, hanem a felette húzódó hegyek is láthatóak, amelyek alsó részeit, néha még a magasabban fekvő hegyoldalait is szőlők borítják.34 A következő, az előzőnél kissé távolabbról rajzolt, de többé-kevésbé szintén hiteles (1595-ben készült) ábrázolás, hasonló tartalommal 1597-ből maradt ránk.35 Már a felszabadító háborúkhoz köthető

22 „Bors nomine de Morus”, Knauz et al. 1874: 430. További személynévi hivatkozásokra: Györfly 1998: 272-273. A 13. század második felében a királyok sorra szerezték meg földjeiket (többnyire cserével) a marosi birtokosoktól. Ennek eredményeként a település nagyjából a század végére (de valószínűleg már 1285-re) királyi tulajdonná vált.

23 Knauz et al. 1882:399.

24 Dinnyés et al. 1993:218-219.

25 Knauz et al. 1924:47.

26 Knauz et al. 1924: 75-76.

27 Magyar 1998: 23. Bél Mátyás szerint is a 14-15. századra tehető a Visegrád szomszédságában, a Duna átellenes partján kiépült város fénykora. Külön említést érdemelnek még a nagymarosi szelídgesztenyések. Bél létezésük mellett egykori jelentőségüket is kiemeli, s az itteni eredetüket egészen I. (Anjou) Károly koráig vezeti vissza, aki szerinte ezeket nemcsak telepítette, de sétányos területekké is alakíttatta. E sétányok azonban a török időszakban elvadultak. A Bél Mátyás hivatkozásokkal minderre: Szabó (ford.) 1977:160.

28 Kulcsár Péter fordítása, Kulcsár (szerk.) 2000: 24. Latin nyelvű kritikai kiadás: Eperjessy-Juhász (szerk.) 1938: 1061. A megjegyzés azért is érdekes, mert azt látszik bizonyítani, hogy már ekkor - legalábbis a település közelében biztosan - bevonták a hegyoldalakat a szőlőművelésbe. A bortermelést Szakály Ferenc egyenesen a település korabeli ,húzóágazataként’ említi, s a 16. század első felének évi termelését nagyjából 30.000—40.000 hektoliterre becsüli (Szakály 1995:227—228).

29 Régészeti bizonyítékokra: Dinnyés et al. 1993:218-219. A 17. század eleji írott forrásokban pedig a nagymarosi pincékben folyó munkálatokról tesznek említést (Zsoldos (szerk.) 2001:121). MNL OL, E 213, föl. 76.

30 Saját területükön túlmenően a marosiaknak még az 1540-es nehéz évtizedben is voltak külső szőlői például Kisorosziban, ugyanakkor a kisorosziak maguk is birtokoltak nagymarosi szőlőterületeket (Szakály 1995: 240). Káldy-Nagy 1971: 73; Káldy-Nagy 1977: 253.

31 Káldy-Nagy 1985: 424; Jakus 1991: 17. Ebben az időszakban Nagymaros Pozsonynak is fizetett adót - habár nem túl jelentős mennyiséget -, s a tizenöt éves háború alatt nagyrészt királyi fennhatóság alatt állt (Szakály 1995: 231-235).

32 Káldy-Nagy 1985: 423. Az adatok elemzésére: Szakály 1995: 234—236.

33 Jakus 1991: 17.

34 Szalai 2001:143 (231. tábla). OSZK, App. H. 612. A kép a tájábrázolás szempontjából érdekes és bizonyos mértékig értékelhető információkat is tartalmaz. A Visegrádra és közvetlen közeiére vonatkozó, eddig ismert és kiadott török kori metszetekre és rajzokra: Szalai 2001: 40-41,143—146.

35 Georg Houfnagel 1595-ben készült, hitelesnek tekintett rajza után készült, 1597-ben publikált rézkarc. A nyomtatásban kiadott kép és a forrásértékére vonatkozó információk: Szalai 2001: 40,143. tábla, 232. tábla. Eredetije: OSZK, Ant. 217: V. 56.

128