Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kende Tamás: Szentendre, a felejtő és az elfeledett város. Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete
129 Az ifjú Dezsőfi Ferenc portréja várostörténeti kötetnek az 1956 utáni korszakról szóló fejezete részletesen tárgyalja4, a központilag generált országos tendenciák mellett számos helyi adottság is tágította, esetenként még másította is az idézett kötetben nem különösen specifikált országos tendenciákat. Az ötvenes évek helytörténete sem írható le kizárólag a nagy politikatörténeti összefoglalók, kézikönyvek narratívájának „lokalizálásával”. „1944. december 26-a sorsdöntő fordulat volt Szentendre életében. Most, 30 év távlatából, az elért eredmények tükrében egyre világosabban látszik a városfelszabadulási dátumának mérföldkőjellege. (...) Ahhoz, hogy az elmúlt három évtizedben elvégzett munkánkról mérleget készíthessünk, ismernünk kell a 30 évvel ezelőtti állapotokat. (...) Nem kellett egy fél emberöltőnyi idő sem ahhoz, hogy az évszázados mulasztásokat pótoljuk, sőt hogy még tovább lépjünk. (...) Műemlék jellegű múzeumváros (...) modern bevásárló központ (...) sorra épülnek a lakótelepek (...) A szentendrei művészek pedig immár világszerte ismertté tették a város nevét. 30 év egy nemzet életében múló pillanat. Szentendre ezt jól használta ki. Nincs miért szégyenkeznünk. ”5 Bár az idézett kötet a szerbek 1690-es betelepedésétől vázolja az évszázados elmaradások történetét, de a konkrét képbe csak a felszabadulással lép be hősünk, „Dr. Dezsőfi Ferenc főjegyző, az itt maradt hivatalnoki kar rangidőse... ”6 Dezsőfi Ferencet 1947-tel írja ki a várostörténetből a kötet, de a felszabadulást követő újjáépítési hőstörténet főszereplője, legfőbb forrása volt addig. 4 KENDE é. n. 5 G. SIN 1975.7. 6 G. SIN 1975.18. A művészettörténeti szakirodalom, valamint a hely- történeti szándékú kezdeményezések igen keveset tudattak az érdeklődő olvasókkal az ún. ötvenes évekről, valamint a koalíciós időszakról. Deklasszált, a formálódó sztálinista diktatúra által így-úgy üldözött művészek és más, Budapestről Szentendrére kihúzódott emberek azilumaként ábrázolják a várost.7 Mint menedékhelynek, alapvető tulajdonsága a csendesség ezekben a szövegekben, már ami az 1945 és 1956 közötti időszakot illeti. És kétségtelen, hogy ha a hatvanas évektől kezdődően egyre lármásabb, színesebb múzeumvárosból és idegenforgalmi központból tekintünk vissza erre a bő évtizedre, úgy a csendes jelző nem indokolatlan. Egy, a korábbi évtizedekben hangos szentendrei pályát befutó, óvatos bohém módon élő ember írta a csendes ötvenes évek legelején a maga és városa apológiáját. A várost 1914-től kezdődően három évtizeden át egyre magasabb posztokon szolgáló, s a helyi csúcsra 1944 decembere végén, a Vörös Hadsereg jóvoltából elérkező Dezsőfi Ferencet 1948-ban letették a polgármesteri székből és deklasszálták. Egy rendszereken átívelő módon építkező életművet rombolt le az 1948-as Bohém fiatalember a város határában fordulat. 1949-ben már azt jegyezte fel a város hivatalos krónikája a pártállam helyi intézményesülésének eredményei mellett, hogy „(a) város képviselőtestülete dr. Dezsőfi Ferenc nyug. polgármester és Mojics Péter nyug. városi főjegyző ellen kérte a fegyelmi eljárás megindítását. ”8 Dezsőfi ebben a helyzetben az emlékezéssel igyekezett életét és életművét re-konstruálni. Emlékezé„A II. világháborút követően a csendes kisváros jó tartózkodási helye volt az új rendszer mellőzöttjeinek...”MATE 1996. 32. Jelentés a város 1949. első félévi működéséről. 1949. jún. 30. A szentendrei Ferenczy Múzeum Adattára (FMA) 857-74
