Ottományi Katalin szerk.: Régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 30. Szentendre, 2007.)

Horváth Friderika: Kézzel formált, bennszülött kerámia

általánosan tapasztalt aránynál is magasabb némileg, 36,8 % (HORVÁTH 1999. 374). Ha az Esztergom környéki leletanyagok közül a nagyobb telepanyagokat kiemeljük, azt tapasztaljuk, hogy ezekben a díszített edények aránya alacsonyabb, mint az összarány, ami a gyűjtés jellegéből is eredhet. Tokodon a darabok 26,5%-a díszített, az únyi telepanyagban pedig 26,8 %. A szakályi gödöranyag mennyiségi szempontból csekély, de jelzésértékű lehet, hogy a mindössze 12 kézzel formált töredékéből három díszített.

61 A lelőhelyek közötti eltérés, ahogy a fenti számadatok is jelzik, elsősorban nem a díszített töredékek összarányában, miután az egyes lelőhelyek közötti eltérés +/- 15 %, hanem a három technológiai módozat megoszlásában jelentkezik. Ez a jelenség következhet a lelőhelyek eltérő kronológiai helyzetéből, és az egyes regionális csoportok sajátosságaiból egyaránt. A kérdés mindaddig nem válaszolható meg, amíg az egyes lelőhelyek belső kronológiáját behatóan nem ismerjük. A plasztikus díszek a római kori leletanyagban Páty és a szomszédos esztergomi körzet egyik lelőhelyen sem fordulnak elő önállóan, ezek jóval inkább a La Tène kori leletanyagot jellemzik. A bemélyített díszítőmódokkal való kombinálásuk gyakoribb, ami a rátett egyszerű bütyköknek és léceknek dekoratívabb jelleget kölcsönöz. A késő kelta keltezésű EsztergomSzentgyörgymező-Dunapart lelőhelyen a plasztikus és a kombinált díszítőelemek abszolút többsége mutatható ki. Tokod-Erzsébetakna és Üny-Baráthegyi dűlő lelőhelyeken a tagolatlan plasztikus díszítőelemek hiánya minden bizonnyal a lelőhelyek kronológiai helyzetével értelmezhető. A kombinált díszítőelemek közül is mindössze az ujjbenyomással és ferde bevágással tagolt lécrátét fordul elő, ami a csoport egyéb válfajaival szemben a római kori fazekas-gyakorlatban is továbbél. Az albertfalvai példányokon az ujjbenyomással tagolt lécek Tokod és Uny fazekaihoz hasonlóan, a kagylós soványítású fazekak hasán helyezkednek el. A pátyi lelőhely köztes helyet foglal el EsztergomSzentgyörgymező és Tokod-Uny lelőhelyek között, amit jelen ismereteink szintjén a telep kronológiai helyzetével értelmezünk. A bemélyített díszítőelemek túlsúlya a lelőhely római kori folyamatos továbbélésével magyarázható. Albertfalva azon lelőhelyek sorát gyarapítja, melyekre a bemélyített díszek egyöntetű túlsúlya jellemző.

62 Az albertfalvai edények abban azonban különböznek a pátyi telepanyagtól, hogy módozatai közül kizárólag csak a fésülést alkalmazták. A lelőhelyek késő latène fázisára keltezhető néhány formai altípus esetében előforduló jellegzetes díszítéshez a kutatás gyakorta etnikus tartalmat társít. A lelőhely fekvésétől függően ráadásul az egyes publikációkban ugyanazon válfajok különböző etnikumok jellegzetességeként (dák-szkíta-kelta problematika) jelennek meg. Az vitathatatlan, hogy a Kárpát-medencei késő kelta lelethorizont kézzel formált edényei formai jegyeikben lényegesen nem különböznek a nyugati kelta területek anyagától, díszítésük azonban alapvetően más jelleget tükröz. Ezen díszítőjegyek alapján olyan Kárpát-medencei jelenségről beszélhetünk, amihez a hallstatt-szkíta-kelta-dák elemek egyaránt hozzáadódtak. A korongolt római kori használati kerámián szinte kizárólagosan bemélyített díszítőmódokkal találkozunk (fésülés és a bevájt hullámvonalakkal való kombinációja). A kézzel formált kerámia római kori típusain megfigyelhető ujjbenyomásos sorminta, valamint az ujjbenyomással tagolt lécrátétek sokkal inkább a korábbi időszakból továbbörökített hagyományos díszítőtechnikaként értelmezhetők. A fazekak formailag számos esetben az adott korszak „divatjához" igazodtak. A késő kelta és a római korban is előszeretettel alkalmazott fésülés mellett, a különféle ősi díszítőeljárásnak számító plasztikus és kombinált dekorációs elemek is feltűnnek, melyek egyedi változatai az egyes korszakokban és területeken eltérő gyakoriságot mutatnak. 61 GABLER - HORVÁTH 1996. Kat.sz. 89, 91, 97; hasonló (30 %) díszítettségi aránnyal találkozunk a Courroux-i temető anyagában is, ahol a fenti lelőhelyek anyagához hasonlóan a bemélyített díszítések fordulnak elő nagyobb arányban, MARTIN-KILCHER, Stefanie, 1976. Das römische Gräberfeld von Courroux im Berner Jura. Basler Beiträge zur Ur- und Frühgeschichte. Bd. 2. Solothurn, 50. 62 HORVÁTH 1999. 374; E. Schindler-Kaudelka a magdalensbergi főzőedények vizsgálata során ugyancsak azt tapasztalta, hogy edényein a kombinált díszítésmód nem fordul elő, a díszítőmódok többségét a bemélyített díszek különféle válfajai alkotják, SCHINDLER-KAUDELKA 1997. 120. 315