Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Repiszky Temás: Ágas-bogas családfa. (Adalékok Jászi Oszkár családtörténetéhez)

Ferenc, fiaival (Viktorral és Oszkárral) korai iskola jó bevezető volt ahhoz a politikához, mely helyes célokat igyekszik kitűzni és azokhoz értelmes, tehát igazságos eszközöket keres, mely a mát kevésbé fontosnak érzi, mint a holnapot, mely nem hajlandó eszméket és értékeket az egyéni boldogulásért cserbenhagyni..."

136 „Legkorábbi gyermekemlékeim közé tartozik családunk kikeresztelkedése. Helyesebben alig nevezhetem emléknek. Csak homályosan emlékszem, hogy egy idegen férfi jött be délután anyám fogadószobájába, Asztalos György volt, az ékes szavú református lelkész, és néhány szót intézett hozzánk, melyeket nem értettem meg, és megismételte neveinket. Ereztem szüleim magatartásán az aktus ünnepélyességét, de nem tudtam, hogy miről van szó. Hogy zsidók voltunk, azt sem tudtam. A vallásnak nem volt szerepe életünkben. Szüleim, apám aufklárista elvei szerint, csak erkölcsi nevelésünket tartották fontosnak, teljesen dogmátlan szellemben. Társadalmi szellemben nem észleltem valláskülönbségeket. Szüleim általános tekintélynek örvendtek, közeli barátaink jórészt keresztények voltak, sőt néhány gentry családdal is gyakori érintkezésben voltunk" olvashatjuk Jászi Oszkár 1955-ben írott visszaemlékezéseiben.

137 A család kikeresztelkedését az unokák és dédunokák nagyrészt véletlenül tudták meg. A titokként kezelt aktus időpontját Oszkár tudta a legpontosabban, aki a harmincas évek derekán is pontosan emlékezett 1881 kora nyarára.

138 A Szatmár megyei lapokban már 1881 januárjában elszaporodnak a zsidóság „megmagyarosodását" követelő cikkek.

139 A Szatmármegyei Közlöny többrészes sorozatban foglalkozik a zsidó-kérdéssel. Február elején Magyarosodunk! címmel köszöntik Nagykároly „két derék hazafias gondolkodású" orvosát, akik „megindították az utat, melyen az idegen hangzású nevek birtokosainak haladni kell".

140 Jakubovics Ferenc barátairól van szó: Adler-Áldor Adolfról és SchwartzSomosy Ignácról. „Olyan szép hazafias példaadás ez, melyet sokan fognak követni." 1881 február végén már Áldor Adolf intéz levelet Polatsek Ignáchoz:

141 „...nemcsak érzelemben és nyelvben, de névben is meg kell magyarosodnunk." Külön hírként közlik a „megmagyarosodottak" névsorát.

142 A Szatmármegyei Közlöny 1881. július 17-i száma már Jászi Ferencék kikeresztelkedéséről számol be: „Dr. Jakubowits Ferenc maga, valamint Viktor, Oszkár és AHce kiskorú gyermekei nevét BM-i engedély folytán Jászyra változtatta. Üdvözöljük e jeles orvostudor e hazafias érzelemről tanúskodó tényét. Megemlítjük még e helyen, hogy városunkban már három orvostudor anszorvárta az egész országban széles alapot nyert névmagyarosítási mozgalom üdvöz voltát. Ily három férfiú dicséretes példája elég tekintéllyel bír arra, hogy az eszmének propagandát alkosson, annak híveket, követőket szerezzen, mégpedig nemcsak az izraelita, hanem valamennyi felekezet soraiból, mert bár mindnyájan magyaroknak valljuk magunkat, bővelkedünk idegen nevekben."

143 Jászi Oszkár öregkori visszaemlékezéseiben súlyos nevelési hibának érzi, hogy nekik mint gyerekeknek nem magyarázták meg a valláscsere értelmét és jelentőségét, „sőt olykor kitértek előle, ha jelenlétünkben ez a téma a társaságban felmerült. így csaknem készületlenül ért bennünket a helyzet, amikor egy-két év múlva a keresztény-zsidó kérdés és ellentét kezdett kibontakozni a mi kis városunk társadalmában is. Ilyen előzmények után valami nem szándékolt titkolódzás borította be keresztény életünket, a templomba járást és zsoltáréneklést. Később az antiszemitizmus növekedését, melyet szüleink szenvedélyesen elítéltek, mintegy sötét kor gonosz maradványát, nem tudtuk a saját egyéni életünk problémájának tekinteni. De nem sokára előttünk is kezdett az igazi helyzet kibontakozni a maga félelmetes valóságában... Nyilvánvaló, hogy a valláscsere nem volt igazi megoldás, mivel a titkolózás árnyéka vette körül, valami tabu érzése, melyről nem jó beszélni. Hogy mi vitte hozzá apámat, soha nem képezte köztünk beszéd tárgyát. Ismerve szellemi szerkezetét, két motívumot kell feltételeznem. Az egyik az lehetett, hogy a liberális kálvinizmus sokkal közelebb állott hozzá, mint a zsidó ortodox dogmatizmus. A másik, hogy látva a zsidók életének akadályait, nem habozhatott megválni egy hittől, melyben már nem hitt, és ezáltal gyermekei jövendő életének útjait egyengetni."

144 Jászi Ferenc, aki életében nem túl gyakran invokálta Istent, 172