Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében

galléros inget a magyarság, mint „németes inget" különbözteti meg a gallér nélkülitől.)

13 A hosszú ujjak nem túl bővek és mandzsettában végződnek. Anyaguk nemcsak vászon, hanem sifon, pamut, köznapra karton, flanel, ünnepre lenvászon (rumburger, rumburgi vászon), gyolcs, később selyem is. A dunabogdányi gyűjteményben őrzött férfiing kétféle anyagból készült. Eleje és háta nyers színű házi vászonból van, hátul csak a nyakkivágás közepén szépen ráncolt. Gallér nélküli kerek nyaka, a gombolás alatt a ráncokat lefogó pánt van. A két négyzetes vállfolt és az ujjak finom gyolcsból készültek, a kézelő fölött szintén szép ráncba szedve. Ez a takarékos megoldás mellényes öltözethez készült. A férfiak testi ruháiról kevés anyag van erről a vidékről. Az ing-gatya összeállítás - köténnyel kiegészítve - a nyári hétköznapok munkaruhája volt. A gatyát (gatjehousri) két szélből varrták, középre szögletes formájú ülepet varrtak. Koreába madzagot fűztek, amivel a derekukra kötötték. A németek által munkában hordott gatya festett vagy festetlen házi vászonból készült, rövid volt, térd alá érő. Viselése az első világháború után már nem jellemző, az erős vászon (cajg) nadrág váltotta fel. A posztó öltözet alatt alsónemúként gyári lenvászon gatyát vettek hosszabb szárral, a végét bokánál pertlivel átkötötték. Kék köperből, télire flanelből is készült. Buda környékén emlékeznek még ennek elődjére, a deréknál összevarrt két nadrágszárból álló, nyitott ülepű gatyára, ami trikóanyagból készült. Gyakran erre specializálódott parasztvarrónőkkel varratták az inget és a gatyát is, de sok családban az asszonyok maguk varrták. A két világháború között már a boltban vásárolt alsónemű is elterjedt, a legények megkedvelték a rövid szárú klott gatyát. A gatya volt az emberek hálóruhája is. A falusi iparosok körében fordult elő a hálóing használata. A posztó felsőruhák korán beépültek a főváros környéki német férfiak öltözékébe. Az első ruhadarab, amely gyári posztóból készítve elterjedt, az ellenzős nadrág volt (Stiefelhose). A magyarosnak tartott, ám a nemesi-katonai öltözetből átvett nadrágtípust a 20. század elejéig általánosan viselték, s alatta a szűk vászonnadrág alsóruha szerepelt.

14 Az eredetileg kék posztóruhát az 1870-es évekre váltotta fel a fekete. 1848 után a fekete posztóruha viselése a magyarsághoz, Magyarországhoz való tartozást fejezte ki, tekintet nélkül a nemzetiségre.

15 Ennek nyomon követhető jele, hogy a zsinóros, ellenzős csizmanadrágot minden nemzetiség, így a Budapest környéki szlovákok és németek férfi viseletében is megtaláljuk. Korabeli ábrázolások alapján ismert, hogy a 18. században betelepülő németek térd alá érő - vászon, posztó vagy bőr - nadrágot, hozzá kötött, talpalt harisnyát hordtak.

16 Ezt a 19. század közepétől a posztó csizmanadrág váltotta fel. Szára lefelé szűkült, alján talpalóval. Elején lehajló ellenző volt, s a nadrág és az ellenző tetején lévő korcba húzott madzaggal erősítették a derekukra. Elején két, a combközépig érő zsinórdísz volt. A zsinórdíszt valamikor csak házas ember viselhette, csak esküvője után varrathatta fel a legény.

17 A legkorábbi fényképek házaspárokról készültek, ezek férfitagja rendszerint vitézkötéses nadrágban van. Az 1870-80-90-es években a posztóruha színe még általában kék vagy szürke, világosabb vagy sötétebb zsinórozással. (1. kép) Az 1872-ben megörökített pomázi vőlegényen már ott a zsinóros, ellenzős nadrág, s kuriózumként - az ellenzőjébe dugott kendő (jegykendő?) látható. (2. kép) 1. kép. Pomázi házaspár 1880 körül. A férfi (Georg Fühl, szül. 1831) németes rövid kabátja és zsinóros posztónadrágja valószínűleg kék, sötét ing és nyakravaló van rajta. Az asszonyon hajtogatott fényes kötény és bokáig érő szoknya van. 2. kép. 16 éves pomázi legény 1872-ben. Két sor gombos, kihajtós lajbiban, ellenzős, zsinóros posztónadrágban van. Jól látszik az ellenzőbe dugott zsebkendője (jegykendő?). 51