Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)
Sin Edit: Szöveggyűjtemény Szentendre vonzáskörzetének irodalmi topográfiájához
nevetni való kedvünkből. A Kacsasziget fövenye elszürkül egy terjedelmes felhőtől. Barátságtalan szélroham hozta, s ha a nap elbújik, így félmeztelen nyomban lúdbőröz az ember. - Menjünk. - Cini behuppan a kék-sárga gumicsónakba. Úgy nyújtom utána az evezőjét, mert a kavicson felejti. Majd kielemmel átkísérem a túlsó partra. Ott gyámoltalankodik, hol lenne jó a kiszállása. Rég volt vízen, elfeledte a ,kúriája' előtti iszapviszonyokat. Végül találunk jó helyet, kissé távolabb a háztól, cipelheti a hajót. - Segítsek? - Nem kell. - Áll a parton, visszanéz a szigetre. Hosszan, üresen néz arra. Búcsúzik. A szigettől, a Dunától, mindentől? - Te írsz egyáltalán? - kérdi egyszer csak. (Ott ringok még a vízen. Várom, hogy vegye a hajóját s elinduljon haza.) - Perut járom még mindig. Most éppen Sillustani kősivatagát a sírtornyokkal. - Oda emigráltál? -Oda. (...) Néz hosszasan, üresen. - Én is emigrálok... Ismeretlen földre. Szomorúbbnak soha se láttam. Gondoltam, szólok valamit rá, de aztán mégse szóltam. Csak néztem, ahogy billeg tova az iszapban, hátán a kék-sárga gumicsónakkal, behúzva alá a fejét is, mint teknősbéka a páncéljába, ha veszedelem fenyegeti. Néztem, míg csak baj nélkül el nem tűnik a nádasban." (Szeberényi Lehel: Búcsúzás a Kacsaszigettől) 56 „A Janus-arcú, emeletes ház őrtoronyként magasodik Leányfalun a műút és a Duna között. Ha az egyik ablaksorán tekint ki az ember, az esztergomi út zajos forgataga tárul elé: kirándulók hangos beszéde, autódudák sivító koncertje, fékek csikorgása és parasztszekerek csattogása, traktorok dübörgése szüremlik fel az emeleti szobákba. A ház ellentétes ablaksora viszont az alant nyugalmasan hömpölygő vén folyóra néz: halk hullámcsobogás, hajladozó ágak zenéje madárfüttyel olvad össze lágy harmóniába. Az egyik kép serkent, a másik elandalít. A kettő együtt: a mindennapok ismétlődő, megszokott életmúzsája, vagy ha úgy tetszik, írót éltető múzsája. (...) - Hatvankettő óta vagyok szerelmese a Duna-kanyarnak. Azóta lakom Leányfalun. A Duna volt a csábító. Leányfalu a legszebb Pócsmegyer felől, kivált napnyugtakor. A víz távlatot ad, s mégse választ el. Aranyhíd ível át fölötte, mely a lenyugvó napból származik. A hegyek sötéten kirajzolódnak, alakokat öltenek. A Vöröskő merész szögébe a forradalmat beleálmodhatod. Mellette hosszúkás hegysor, mintha óriás múmia szarkofágja lenne. Az évezredes mozdulatlanság döbbenete. Fölötte az ég violába hajló függönye. Lábánál ékkövekből rakott öv: Leányfalu. Hát ilyen szép a mi falunk." (Prukner Pál: Szeberényi Lehel) 57 DUNABOGDANY Robert Townson 1797-es úti beszámolójából „Gyalog folytatva útját Townson Dunabogdányba ért, de ott csak ,egy rossz kocsmát' talált, száraz kenyérrel és savanyú borral, ezért tovább indult Vác felé. Útközben azonban eltévedt, este vergődött vissza Bogdányba, ahol a kutyák majd széttépték, s végül a reggel visszautasított tálalékkal kellett beérnie vacsoraként. (...) Dunakanyari benyomásait a következőkben összegezte: ,Ami a vendéglátást illeti, Magyarországnak ez a része jórészt olyan állapotban van, mint kétszáz éve, amikor Busbech utazott erre. Neki Esztergomban azt tanácsolták, hogy lakjék jól, mert azután Budáig nem fog élelmet találni/" (Jeszenszky Géza: A Dunakanyar régi angol vendégei) 58 A SZENTENDREI-SZIGET A sziget múltjáról „Észrevetted, milyen csodálatos ez a táj? De az egész! Ez itt a római limes. Túlnan már barbárok laktak, szarmaták, jazygok s egyéb ismert vagy ismeretlen törzsek. Már Árpád is megérezte a táj különlegességét. A sziget az övé volt, mint ahogy később is királyi birtok volt s az is maradt. Árpád a szigetet csikónevelőnek használta. Szabadon nevelődtek a szigeten, a Duna két ága őrködött rajtuk. A táj varázsát, csodálatos lehetőségét ki kellene használni. Olyan értékek vannak itt, amelyeket még fel kell tárni. Gondolok itt a pócsmegyeri parasztházakra, az ekék által kivetett honfoglaláskori emlékekre és sorolhatnám tovább." (Mészáros Gyula: Vendégségben Puszta Sándornál) 59 A közelmúltról egy londoni ifjú szemével „Mikor a Duna-parti út keletnek fordult, végigömlött a völgyön a reggel ragyogása. Hamarosan föltűnt egy karcsú sziget csúcsa; fűzfák pamacsaival szegett és fiatal búzatáblákkal tarkított földnyelv osztotta ketté a folyamot. A fák ágain ívben felteregetett hálók száradtak, a vízen ezüst- és rezgőnyárfák, füzek törzséhez kikötött halászladikok ringatóztak, s az ónszínű csónaktestek halványzöld derengést emeltek a túlparti erdők sötétebb vonulata elé. A sziget majd húsz mérföldön át követte a folyó kanyarulatait. Hébe-hóba egy-egy takaros gőzös kavarta meg a folyó sodrát, és ahogy telt a nap, egyre több uszályt is láttam." (Patrick Leigh Fermor: Erdők s vizek közt) 60 251
