Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Repiszky Temás: Ágas-bogas családfa. (Adalékok Jászi Oszkár családtörténetéhez)

gyalása (a nagy pőrében), ahol jogerősen felmentették. Akkor két napig igen derültnek látszott, semmit sem vettem észre, igaz hogy egész nap dolgoztam és csak étkezési időben találkoztunk, harmadnap reggel eszméletlenül találtuk az ágyban. 8 cg. Veronáit vett be, ami olyan tömeg, hogy csoda, hogy még megmenthették életét. Hátrahagyott levelében azt írta, hogy idegileg összetört, nem bírja a küzdelmet, nem tud keresethez jutni, adósságát fizetni. Nincs pénz berendezkedni... ő csak nekem teher, tehát elmegy. Kb. ez volt a levélben. Egy teljes idegösszeomlás állott be nála. Egy napig tartott az élesztés, de három napig volt teljes önkívületben, ahol éjjelnappal két embernek kellett reá vigyáznia, mert folyton le akart ugrani az emeletről... Most látszólag újra nyugodt be is megy a rendelőbe, de hogy mit állok ki, ha nincs itthon, az Isten a megmondhatója... Nagyon nagyon sötét minden... Magam sem értem, hogy még dolgozni tudok. Szerencse, hogy Ödön mellettem van és munkát, gondot megoszt velem. De így is nehéz. Nem tudom mi jön még... Miattam ne aggódj, én bírok mindent..."

375 Madzsar még 1933 februárjában egy sógorához írt levelében tisztán láttatja saját helyzetét: „Nagyon nehéz az én problémám is. Komoly kenyérkeresetről csak akkor lehetne szó, ha teljesen abbahagynám a politikával való foglalkozást, amit nem szívesen tennék, az a szeretet, ahogy a munkásság mögöttem áll, mégis kötelez. Viszont Alkó nem tud ma már annyit keresni, mint azelőtt, az a párszáz pengő, amivel havonta az ő keresetét így pótolni tudnám, kevés..."

376 Madzsart további pereiben alsófokon nagyrészt felmentik. Jászi Oszkár szavaival: „.. .sajnos ezzel a problémái megoldását nem látom. S remegek szegény anyád végletekig elkínzott életéért. Hisz ő aránytalanul többet szenvedett, úgy lelkileg, mint túlmunkában... Persze nagyon is tudom, hogy hatvan éves gyermekeket nem lehet nevelni, s minden tanács hiábavaló... És végeredményben valamennyien gyermekek maradunk".

377 A harmincas évek elején egyre sűrűbben találkozunk a család levelesládájában kivándorlási szándékukat bizonyító levelekkel. Most már nem Amerikába, Ausztráliába, Albániába, hanem „Mekkába", azaz Moszkvába szeretne Madzsar kijutni. „Meggyőződésem, hogy legjobb volna kimenni Oroszországba, - írja Madzsar 1933 szeptemberében - bár félek, hogy már arról is lekéstünk. Alkó semmiképpen sem akar, pedig én ott legalábbis az orvosi tudásommal megélhetnék. De nagy akadály Ödön, Alkó semmiképpen sem hagyná itt, hárman egyszerre pedig nem vándorolhatunk ki".

378 Madzsaréhoz hasonló véleményt fejt ki Jászi Oszkár is, egy Simái Bélához írott levelében: „... Józsi számára csak egy „elképzelhető" menekvés volna, ki Oroszországba. De persze Alice nélkül. Ha egyedül megy, még mindig van egy halovány remény, hogy az új élet és lendület kiszabadítja. Ellenben, ha ketten mennének, csak egy dupla katasztrófa következhetnék. Szinte tragikomikus látni azokat a bolsi rajongókat: valójában hogyan félnek Oroszországtól...Az egész konfliktus igazi sajnálatra méltó áldozata szegény Alice. Ezt az örökös feszültséget a reménytelen világforradalmi s eredménytelen öngyilkossági kísérletet nem lehet kibírni."

379 Egyre keserűbb anyagi helyzetüket egy Madzsar Lili levél is megerősíti: „Idehaza igazán és komolyan nincs pénz... A múltkor már úgy volt, hogy kikapcsolják a telefont, mert nem tudták a számlát kifizetni, hát én adtam oda a pénzt."

380 1934 nyarán Madzsarné a Korányiba kerül, ahol egy ideig Braun Pál gyógykezeli. Madzsar tisztán látja, hogy feleségét betegen lehetetlen kivinni, „még egészségesen se könnyű az ilyen átmenet a mi korunkban. Itt maradni azonban még lehetetlenebb" olvashatjuk egy lányához írott levelében.

381 Júliusban bátyja, Oszkár kétszáz dollárt utal át húga részére, hogy a nyarat valahogy átvészelje.

382 Madzsar augusztusban dönti el végleg, hogy előbb-utóbb a Szovjetunióba emigrál. Jászi ellenben ekkor már az otthon maradást javasolja: „Isten adja Kisanya felett a legsötétebb felhők elvonuljanak. S kisüssön szegény felett a Nap, azt remélni sem lehet! Az egyedüli megoldás volna az egész háztartást likvidálni, s bevinni őket egy igen szerény panzióba. Ott Alice grafológiázhatna, Józsi pedig írhatna... A mai keretekben a katasztrófa kikerülhetetlen..."

383 Jászi 1935 januári és februári levelei szintén hasonló álláspontot képviselnek. Előrelátóan félti Madzsart Szovjet-Oroszországtól: „Minden oka megvan a pesszimizmusra. En változatlanul azt hiszem, hogy semmi értelme sem volna a külföldre menésnek. Nem bírná ki egyedül, s az orosz élet elpusztítaná. A fogház aránylag a kisebb baj. Ott egy kis jóakarattal kórházba küldhetik, és az alig kellemetlenebb, mint egy orosz kémekkel körülvett manzardszoba, vagy egy szibériai doktorság - ha az illetőben nincs apostoli hevület, vagy Sztálin imádat, vagy nem akar gyerektenyésztési propagandával foglalkozni a proletár dicsőség nevében".

384 1935. február 17-én írott Jászi levélben szintén kétségeket támaszt afelől, hogy Madzsar Oroszországot kibírná. „Csakhamar a magyar kompánia intrikáinak a középpontjába jutna, s ha az orra nem fog tetszeni Kunnak, még az élete is veszélyeztetve lesz. Nincs más megoldás mint otthon maradni és nyíltan és őszintén elbúcsúzni a politikától, s a világforradalmi frontot (melyet Sztálin úgyis regbe súgott) átadni a húsz-harminc éveseknek."

385 1934 végén és '35 elején már Madzsarné is kacérkodik azzal a gondolattal, hogy SzovjetOroszországba megy. Arra a megállapításra jut, hogy az otthoni helyzet tarthatatlan. Ezt támasztja alá több - sajnos keltezetlen - levele is. „Kisapa menne nyáron előre és mi utána. Ödön volt ezekben a keserves években minden támaszom, az egyedüli kikötés, hogy neki is szerezzen J. beutazási engedélyt. Én jobban tudom, mint bárki, hogy mi vár ott reám. De nincs kibúvó, nincs mentség, és hátha Kisapának és 193