Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)
Klamár Zoltán: Halálban is közösség. Az adorjáni temető vizsgálata
Cigányok temetőrésze az akácok alatt. A közösségi elkülönülést továbbra is tükrözi a temető rendje. Késő barokk kőkereszt a temető régi részében. Rózsaszín márvány. megfáradt test. 45 A temetési rend is illeszkedik az általánosnak mondható gyakorlathoz: az elhunytakat sorban temetik egymás után, bár megfigyelhető, hogy szinte kezdettől fogva élő gyakorlat volt a rátemetés, így kerülhettek egy sírba a házastársak, rokonok. Ez ma is élő gyakorlat, sőt e törekvés érvényesítésének van másik szokássá vált módja, amikor az elhunyt hozzátartozó sírja mellett vesznek egy másik sírhelyet, így biztosítva a szűk család azonos nyughelyének kialakítását. 96 A sírok nagy része már az utakhoz igazodik, 46 ennek ellenére van egy központi rész, melynek halottai a falu felé fordulnak. Ebben a temetőrészben zömmel fakeresztek jelölik a sírokat és a hantokat fű borítja. A sírok között néhány öreg gyümölcsfa áll, a falu nyugdíjas temetőcsőszének emlékezete szerint zömében szilvafák, néhány meggy és egy diófa is volt a temetőben - ez tehát a régi falusi temető. Az egykori északi főbejárat útjára merőlegesen, kelet-nyugati tájolású sírok állnak. Közülük néhány tégla peremű, kovácsoltvas kerítésú, márvány kereszt, vagy obeliszk sírjelű. Datálásuk alapján megállapítható, hogy a polgári ízlésvilág a módos gazdaréteg körében gyorsan teret hódított, de ebben az időszakban még nem ez volt a temető arculatának jellemzője. A változás mértékének előrehaladását a 19-20. század fordulóján megnyitott új, déli temetőrésznek délkeleti fele mutatja igazán, ugyanis itt alakul ki a márvány keresztek többségbe kerülése és a sírok oldalának általában beton koszorús keretbe foglalása. A TEMETŐ ÉPÍTMÉNYEI A falu 19. századi temetőjében igen kevés építmény állt, a viszonylag távoli sírkertet a halottakkal kapcsolatban élő hiedelmek védték az emberi vandalizmustól. A környék azonban nem volt teljesen néptelen, ugyanis a temető alatt futott a Zentát Kanizsával összekötő megyei út, melyen keresztül az alsó vetőbe és az alsó rétbe közlekedtek az adorjániak. Nagy valószínűséggel meghaladta a közösség anyagi erejét egy temetői kápolna építése, míg a kálváriát a falu határának másik szegletében állíttatták fel. A temető építményeinek egy része napjainkra már eltűnt a sírkertből. Elbontották az egykori csőszházat, a boncház és kelléktár 47 sincsen már meg. A kelléktárban tartották a három Szent Mihály lovát, kettőt a felnőttek, egy kicsit pedig gyermekek temetésekor használtak. A temetőben volt öntözéshez ásott kút, amit a törpe vízmű kiépítésekor betemettek. Ma csapból folyik a vezetékes víz. A kerti csap közelében hegesztetett vas állványra akasztva tartják a locsoláshoz használt műanyag flakonok sokaságát. A két csap, egyik az új emlékmű, másik a főút sarkán, mutatja, hogy a temetőben a gondozott sírok ebben a lokációban találhatók. 1984-ben épült fel a ravatalozó, mely két helyiségből áll, 48 megépülése hangsúlyeltolódásokat eredményezett a ravatalozási és temetési rituáléban. 49 A temető megnyitásának idejében használt temetőrészen, 1866-os és 1867-es datálású sírok szomszédságában található az egyik nagykereszt - érdekes módon kettőt is állítottak -, mely valószínűsíthetően a szenteléskor állított fakereszt elkorhadása után, esetleg annak helyére került. Funkcióját tekintve, központi szerepe a világháborúk után értékelődött fel, ugyanis elsősorban azok látogatják, akiknek hozzátartozóik ismeretlen helyen nyugszanak, így az ő emléküknek szánt virágok kerülnek a kereszt lábazatához. Dedikációja:
