Tari Edit: Pest megye középkori templomai (Studia Comitatensia 27. Szentendre, 2000.)

tudjuk a napéjegyenlőség (aequinoctium) kétszer fordul elő egy évben, tavasszal (március 21.) és ősszel (szeptember 23.). Ez felel meg a csillagászati kelet-nyugati iránynak. Ezen a két napon napkeltekor vagy napnyugtakor tűzhették ki a templom hossztengelyét. A legnagyobb eltérést a kelet-nyugati iránytól a nyári (június 22.) és téli (december 21.) napfordulói (solstitialis) tájolás okozza, mely 35° eltérést is eredményezhet. Az egyházi szabályok egyértelműen a napéj egyenlőségi tájolást írják elő, de tudósítanak másfajta keletelések létezéséről. A 12-13. századra a templom tengelyének meghatározásában a napforduló, illetve a napéjegyenlőség napján történő kitűzés gyakorlata egy^ mással keveredett. Mivel az egyház csak a 12. században kanonizálta, s egyben szigorította is az egyházi épületeknél a kelet-nyugati tájolást, joggal feltételezhető, hogy más kitűzési gyakorlat is létezett az Árpád-korban.

361 A kelet-nyugati tengelytől való eltérés indoklásául a csak egy szempont alkalmazását bizonyító magyarázatot csak fenntartással fogadhatjuk el. A téma magyarországi kutatása a századelőre megy vissza. A kutatóknak felkeltette a figyelmét a templomok többféle tájolása, mivel sok egyházi épületnél megfigyelték az eltérést a kívánatos kelet-nyugati iránytól, így megpróbálták ennek lehetséges magyarázatát megkeresni. Az első hazai templom tájolással foglalkozó tanulmány 1903-ban jelent meg Lakits Ferenc tollából.

362 Lakits C. V. L. Charlier csillagászati előadására hivatkozva vezeti be a köztudatba a védőszent ünnepnapján a szentély kelet felé történő tájolásának az ötletét. Halaváts Gyula 1912-ben megjelent rövid cikkében hozta elő fel újra ezt a gondolatot, felvetve, hogy ha igaz a fenti elmélet, akkor a templom irányából kiszámítható építésének pontos ideje.

363 Közel félévszázados szünet után Kovács Béla régész gyűjtötte össze a 3. századi ókeresztény templomok tájolásától kezdve, a középkorig bezárólag a keletelési hagyományokat. Munkájában külön kitér a középkori szerzőkre, idézve a templomok szimbolizmusával kapcsolatos munkáikból.

364 Bemutatja a külföldi kutatók elméletét (Charlier, Nissen, Lockyer), akik bár továbbra is a védőszent ünnepnapján való kitűzés mellett törtek lándzsát, feltételezésük a tekintélyes mennyiségű mérés alapján sem nyert megerősítést. Kovács 25 magyar templomot vizsgált meg és arra az eredményre jutott, hogy erős fenntartással kell kezelnünk a védőszent ünnepnapján történő tájolás gondolatát, A középkori szerzők által szorgalmazott tavaszi és őszi napéjegyenlőségi irányítást is csupán öt templomnál tapasztalta. A nyári napfordulói tájolást viszont csak egy templomnál lehetett igazolni. Vizsgálatai alapján, mivel országosan kevés adat áll a rendelkezésünkre, a falusi templomoknál nem lehet bizonyítani sem a napéjegyenlőségi, sem a védőszent ünnepnapján történt tájolási gyakorlatot. Esetleg csak a székesegyházaknál, kolostortemplomoknál lehetett erről szó.

365 Összességében azt tapasztalta, hogy február és május közöttinek bizonyult a templomok zömének tájolása, amely véleménye szerint az alapozás kitűzésének a napját, azaz a tavaszi munkakezdést jelzi. 1 Guzsik 1975. 92., 95. 2 Lakits 1903. 3 Halaváts 1912. 263 4 Kovács 1964. 212-218. 5 Kovács 1964. 218. 221