Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

Detre János: (Pest megyei evangélikus esperes) AZ EVANGÉLIKUS ISKOLÁK BEVEZETÉS Szívemhez két evangélikus népiskola nőtt életem során. A mendei evangélikus népiskolában kezdtem el elemi tanulmányaimat. 1945 szeptemberében az édesapám - aki a gyülekezet lelkésze volt - nemcsak apaként vezetett be a sok ismert és ismeretlen gyerek közé, hanem úgy is mint aki az első hetekben a tanítónk volt. Amikor azonban az írás-olvasás kezdő lépéseit kellett megtennünk, már Ábry Klára tanítónő vezette a kezemet, hogy a ceruza grafitja egyre jobban betűhöz hasonlító görbét rajzoljon. Több évtized után is, ha nagyon szépen próbálok írni, ezek az első betűk jelennek meg kezem alatt a papíron, melyek sokban hasonlítanak Klári néni betűihez. Nem volt ez az iskola sohasem gazdag. 1945 szeptemberében azonban ki-ki a maga hozta kis széken ült, s akinek fiókos „hokkedlija" volt az asztal, azt már sokan irigyelték. Télen minden gyerek az iskolai felszerelése mellett apróra hasogatott fát vagy kukoricacsutkát hozott, hogy legyen mivel alágyújtani az egy-egy napra kiméit szénadagnak. Sohase felejtem el azokat a kedves szerepeket, amelyekkel Mikulásra, karácsonyra, húsvétra készült az iskola. Az ünnep tiszteletére olyan jelenetek előadásával készültünk, amit szüleink és az érdeklődők jelenlétében adtunk elő. Évente egyszer- a népes publikum „örömére" hosszabb mesejátékot is betanultunk és előadtunk. Ilyen volt a feledhetetlen Kacor király is. Tanítónőnk ekkor mutatta meg, hogyan lehet királyi palást az aranysárga sötétítő függöny, s miként díszíthet előkelő „hölgyet" a horgolt terítő, hogyan lehet angyal ruhája a földig érő hálóing, s a kender bajusz és szakáll is jól állt „a megöregedett" kisiskolásokon. Emlékszem, amikor Geér mester (a gyülekezet asztalosa, s a falu koporsókészítője) a karácsonyi szünetben a helyszínen gyártotta az iskola új padjait, mert a háború elvitte a régieket. A vizsgák idején, júniusban pedig az iskolások apraja-nagyja nyárfalevélből „fonta" az iskola falára felerősített lombkoszorút, melyet mezei virágokkal díszítettünk. így készültünk a nagy napra a tanteremmel együtt. A vizsga napján bevonult a terembe az iskolaszék - ez a gyülekezet presbitériuma volt -, ám eljöttek a szüleink is. Kipirultán, s már a nyár örömeit tagjainkban érezve olvastunk, számoltunk, s feleltünk a feltett kérdésekre. Visszagondolva arra a három esztendőre, amit az evangélikus népiskolában tölthettem el, mindig kedves emlékem marad. Amikor harmadikos voltam, feleségem a másodikba járt, öcséim pedig elsősök voltak. Ugyanabba a tanterembe jártunk, s Klári néni volt a tanítónk. Az államosítást 9 éves fejjel értem meg. Az állami iskolában összekeveredtek a katolikus és az evangélikus gyerekek, s nekem ettől kezdve szinte végig az általános iskolában csak katolikus tanítóim voltak. Nem kívánom vissza senkinek azt a kort, amikor az egyházellenesség összekapcsolódott az evangélikus-elleneséggel is. Ebből a „vegyesből" nemcsak tanáraimon múlott, hogy tanult ember lehettem! Akkor, amikor tanulója voltam a mendei evangélikus népiskolának, nem ismertem a múltját. Ma sem tudok róla mindent, de többet, mint korábban. Sikerült megtalálnom az első tanítók neveit. Tudom, hogy leánygyülekezeti iskola volt, ami nem mindig jelentett előnyt. 1924-ben azonban anyagyülekezet lett a mendei egyházközség. Ettől kezdve a gyülekezet maga gondoskodott 5