Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
és a pénztárból szerették volna ezt egy összegben megváltani. A közgyűlés (convent) „értelmesebb része" magáévá tette a tervet, belátva ennek időszerűségét, szükségességét. Késznek mutatkoztak a készpénzfizetést átvállalni. De „mindazonáltal a régi szokáshoz olly annyira ragaszkodó jobbágyság ezen változtatáshoz" nem járult hozzá. Egyébként mindenki előtt világos volt, hogy ez sérelmes a tanító egyre ívelő tekintélyére nézve. A változtatást mégis elvetették. A hűség kedvéért annyit azonban a jobbágyság javára lehet írni ebben az ügyben, hogy a régi szokáshoz való ragaszkodása nem mindenben a maradiság megcsontosodása volt. Úgy érezték, hogy a tanító az övék. Ezt a közvetlen kapcsolatot azzal gondolták kifejezésre juttatni, hogy a cantation keresztül ők adnak valamit személyesen a tanítónak: a tanítójuknak! így érezték, hogy szoros közük van hozzá. Később 1854-ben lett újra kérdés az egyházközségben a tanító fizetésének ez a része. Akkor már „igazságosnak" tartották a felvetést, „mivel ezen kolduláshoz hasonló eljárás a mostani idő szelleméhez nem való" - olvassuk a döntésben. 138 Úgy pótolták a kieső fizetési hányadot, hogy kivetették a hívekre és a gondnok szedte azt be. Korén Istvánnak 20 pengőforintot, Micsinay Endrének pedig 40 pengőforintot állapítottak meg a cantatio kiváltása fejében. A kivetéssel megvalósult a régi vágy is: miután minden család fizette a tanító fizetésének pótlását, így nem szakadt meg a régi fonal a tanító és a lakosság között. AZ 1840. ÉVI EGYHÁZVIZSGÁLATOK 1840-ben Szeberényi János, a Bányai Egyházkerület püspöke a Pest megyei Esperességben püspöki körutat tett. Ellátogatott az egyházközségekbe, ahol hivatalos vizitációt tartott. Erről jegyzőkönyvet készítettek, mely pillanatképet nyújt az egyházközség belső és külső állapotáról, így az iskolákban folyó munkáról is. A jegyzőkönyvek áttanulmányozása arról győzte meg az olvasót, hogy az iskolaépület jelentette az egyházközség vezetőinek a legnagyobb gondot. Az épületek jelentős része a múlt század első feléből származó örökség volt. A gyerekek száma azóta annyira megnőtt az iskolákban, hogy jelentős számú gyermek volt kénytelen szűkös körülmények között szorongani egy-egy iskolateremnek kinevezett nagyobb szobában. Kiemelte a látogatási jegyzőkönyv a fóti iskolát, melyről megállapította a tisztaságát! Aszódon tágas teremben 122 gyerek tanult. Nagytarcsán frissen befejezett iskolaépületet talált a vizitáló püspök. Ehhez az építkezéshez az egyházmegye egyházközségei is hozzájárultak adományaikkal, mert a kis leánygyülekezet erejét meghaladó vállalkozást jelentett az iskola építése. A dékán maga járt a gyülekezetekben az adományok összegyűjtéséért. Albertiből vitt jelentős adományt az építkezéshez a körlelkész, de Gyónón hiába kopogtatott segítségért, ott éppen lelkészlak építésével volt elfoglalva a gyülekezet. A feljegyzések szerint Szeberényi püspök Péteriben nagyon kicsinek minősített iskolaépületet talált. A kis tanteremben egészségtelen körülmények között szorongott 95-115 gyermek. Az egyházmegye többi gyülekezetében is fejlesztésre, átalakításra, sőt átépítésre megérett iskolaépületeket talált a látogató püspök. Az iskolában talált tanulók tanköteles korúak voltak. 6 és 12 éves kor közötti fiúk és lányok jártak iskolába. Csupán Csővárott volt más a tankötelezettség ideje, mint másutt. Itt ugyanis 13 éves korukig jártak a gyerekek iskolába. A tanítás hétköznap délelőtt is, délután is folyt az iskolában. A tanítás reggel 8-kor kezdődött és délelőtt H-ig tartott. Ezután hazamentek a tanulók. Otthon megebédeltek. Majd délután l-re újra vissza kellett jönniök az iskolába a délutáni tanításra, mely 4 óráig, néha 5-ig tartott. Ezt a délutáni időt használta fel a tanító arra is, hogy a tanulók az ő felügyeletével felkészüljenek a másnap délelőtti tanításra: megírták leckéjüket és gyakorolták a tanulnivalókat. 56
