Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
muelt pilisi lelkésznek. Őket úgy ismeri, mint akik a pilisi gyülekezet előrehaladását képesek segíteni tudásukkal is, tapasztaltságukkal is. De hiába volt a kérés. Hiába voltak próbaszónoklaton a megnevezett lelkészek. A pilisiek Horeczky tanítóhoz ragaszkodtak. Az ügy azonban Pilisen egyre mérgesebb lett. Beleznay János felügyelő az esperességi gyűlésen szóvá tette a gyülekezet szomorú állapotát és kérte a főesperest hathatósabb beavatkozásra. Az esperességi gyűlés megbízatását kapta Mikulás Dániel ilyen megoldásra. „Minek utána a pilisi gyülekezet gyászos helyzetére nézve az ottani káplán t. Horeczky Sámuel úr a prédikátori szék megüresedésétől fogva, mint lázító vádoltatik... ha az említett káplán úr meg nem szűnne előbbi bujtogatásaival a pilisiek eszét és az Ecclesia kebelében ingadozó békét és rendet veszélyeztetni... őt nemcsak fossza meg - örökre - a pilisi prédikátori hivatal megnyerhetése reményétől, hanem a most viselt hivatalától is azonnal felfüggessze. A pilisi oskola számára pedig más tanítót rendeljen.. ,". 52 Pilisen azonban ettől nem jöttek rendbe a dolgok. Új módszerhez kellett folyamodni, hogy hassanak a hívekre is, a tanítóra is. Szokásban volt ugyanis Pilisen az, hogy az úrvacsorához szükséges ostyákat a kántor sütötte, melyért külön díjazást kapott az egyházközségtől. Ez évente 2 erdei öl fa és 3 mázsa búza volt. Az is szokásban volt még Pilisen, hogy a kántor nemcsak a templomi úrvacsorához sütött ostyát, hanem nagy ünnepek küszöbén az iskolás gyerekekkel az ismerősebb hívekhez olyan ostyalapokat küldött, amelyeket cukorral ízesített. Ezért aki ilyen ostyát kapott, az az iskolás gyerekeken keresztül valamivel kedveskedni igyekezett a tanítónak. Volt, aki természetbeni ajándékot, s volt, aki pénzt küldött a tanítónak. Most, amikor ilyen nézeteltérések uralták a pilisiek lelkivilágát, ezt a régi szokást Horeczky tanító ellen fordították ellenfelei 1835 nyarán. Beleznay János felügyelő javaslatára olyan döntés született Pilisen, hogy „parancsul adatik a város Bírájának: adja tudtára a lakosoknak, hogy akikhez ezentúl a Tiszteletes Tanító úr ostyát küld jó szívből, azt elfogadhatja, hanem érette semmit adni nem tartozik. Ha csak maga jószántából Tiszteletes Tanító úrnak valamivel kedveskedni nem akar". 53 A határozatot Beleznay gróf írta alá. Látták tehát ezekből az intézkedésekből is a pilisiek, hogy Horeczky tanító végképp nem lehet pilisi lelkész, hozzájárultak Sárkány Sámuel meghívásához. Az 1836. december 2-án megtartott gyűlés jegyzőkönyve tanúskodik a végkifejletről: „... ezentúl, ha észrevétetődne, hogy Horeczky Sámuel rector úrnak kedve nem volna a tanításhoz, a Tiszteletes Elnök úr arról tüstént értesítendő, hogy akkor más jó Rectorról lehessen gondoskodni." 54 Végül Horeczky tanító 1838-ban Bényén foglalta el az egyházközség meghívására a lelkészi állást. Sok összetevője volt az ilyen emberi sorsnak! Nyelvi kérdés, személyi ügy, különböző érdekek ütköztetése húzódik meg a paraván mögött, - semmiképpen sem szolgálva az egyház dicsőségét. A TANULÓK Igen nehéz feladat lenne csaknem 200 év távlatából pontos képet nyújtani arról, hogy a megye evangélikus iskoláiban milyen volt a tanulók tényleges létszáma és a tankötelesek száma. Következtetések levonására talán alkalmas lesz, ha betekintünk az aszódi evangélikus iskolába: 1820-as tanévben hogyan alakult a fenti két szám. Schön József tanított ebben a tanévben az iskolában. A feljegyzések szerint 80 gyerek tanult. A gyülekezet lélekszáma ebben az esztendőben 1100. Szlovák, német és magyar anyanyelvű családokból tevődött ez össze. Az egyházközség keresztelési és halotti anyakönyvét felhasználva felmérést készítettünk az 1820-ban iskolába járni köteles tanulókról az alábbi módon: 1820-ban az 1808. szeptember 1. és az 1814. augusztus 31. között született gyermekeket lehet alapul venni. Ezek száma 314 volt. Közülük 1808. szép-
