Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

Ebben a szabályzatban egy egészen új vonással találkozunk, ami az eddigi ilyen jellegű rendelkezésekben nem volt található: a tanítói hivány. Más néven díjlevél. A tanítót eddig is az egyházközség tagjai választották meg az iskola irányítására, de nem kötöttek a tanítóval olyan szerződést, amely tartalmazta volna a tanító jövedelme mellett azt, hogy mit várnak el a tanítótól. Általában a hivány értelme az volt, hogy ez a szerződés jellegű megállapodás a tanító számára volt elsősorban a biztonság irata. Ez alapján lehetett elbírálni, ha az egyházközség és a tanító között vita támadt, hogy kinek van igaza. A díjlevél kölcsönös megegyezés. Egyik aláírt példánya a tanítóé, a másik példány az egyházközség kezében van. Ez az irat tartalmazta a gyülekezet igényét és elvárását a tanítótól és azt is rögzítette, hogy mit ad ezért az egyházközség fizetésként. A díjlevél hitelesítetté az aláírások és az egyházközség pecsétje révén vált. Későbbiekben ezt az egyházmegye hitelesítette és erősítette meg. Mindkét fél számára kötelező érvényű szerződéskötés történt a díjlevél átadásával és elfogadásával. Ismerve a tanítók helyzetét az egyházközségekben, ahol korábban is megbecsült személyek voltak, a díjlevél ügye formalitásnak tűnt. Vita esetén vált fontos dokumentummá. Ha elveszett, akkor sem semmisült meg a díjlevél, mert az esperesség hiványkönyvéből bármikor vissza lehetett keresni. Annak is kötelező ereje volt mindkét fél számára, hiszen a hiványkönyvben lévő díjlevelet az esperes és az illetékes dékán is hitelesítette aláírásával. Mielőtt azonban megkötötték ezt a megegyezést, a tanítót próba alá vetették: alkalmasnak bizonyul-e a vállalt iskola vezetésére. Elő kellett terjesztenie eddigi működéséről kapott igazolásokat, tanúsítványokat. Ezeket az az egyházközség állította ki részére, ahol korábban dolgozott. Megbíztak ezekben a bizonyítványokban, még meg sem fordult a fogadó egyházközség vezetőinek fejében, hogy a jó bizonyítvány esetleg egy rossz és hanyag tanítótól való végleges megszabadulás dokumentuma lehetne. A tanító, ha iskolai bizonyítványokkal is rendelkezett, ezek tanulmányait tanúsíthatták. De a személyes rátermettséget a helyszínen bírálták el minden esetben, így az utólagos viták elkerülhetővé váltak. A rátermettséget vizsgálók nem a tanító tudását bírálták el - hiszen erre a lelkészen és esetleg a felügyelőn kívül más nem is lehetett alkalmas -, hanem tájékozódtak intelligenciájáról, családi életéről, és megnézték, hogyan mozog a gyerekek között a tanítási órán. Hogyan fegyelmez? Képes-e komoly és hasznos ismeretek átadására? Azon múlt egy-egy tanító megválasztása, hogy a próbán mennyire tudta meggyőzni és lebilincselni a vizsgáztató egyszerű presbitereket. Erre jó alkalmat adott egy-egy aktuális téma felvetése. Megnézték azonban a tanítót mint embert. A járását, hiszen a temetések háztól történtek a falvakban, s mint kántornak a háztól kellett a halottat a sírig kísérni. Meghallgatták a hangját és kipróbálták az orgonálási tudományát. A templomi istentiszteletek rendje a kántor aktív közreműködését igényelte. Amennyire lehetett figyelték a jellemét, egyéniségét, a tudományokban való jártasságát és vallási ismereteit is. A vallásoktatás az iskolában a tanító feladata volt. A díjlevélben a magatartására nézve kérték, hogy ügyeljen az életére, családjára, mert a tanító elrontott élete sosem lehet takarója az egyszerűbb emberek erkölcsi kudarcainak. A

II. Ratio Educationisban ajánlott díjlevél, hivány kiadása egyházunk iskoláiban már korábban is megvolt tehát. így nem jelentett ez külön feladatot, amikor ezt bevezették az iskolai életbe. A népoktatás alaptantárgyait is összefoglalta a királyi rendelet. Természetesen a felekezeti jelleget mindig figyelembe kellett venni. a) a katekizmus - az evangélikus iskolákban Luther Kiskátéjára épülő tananyag volt, kiegészítve bibliai történetek és egyházi énekek megtanításával. b) az olvasás - a Kiskáté és más egyházi kiadványok (Biblia, énekeskönyv) tanulmányozását tette lehetővé a későbbiekben. 34