Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola

A z aszódi ág. h. evangélikus gimnázium tanári kara tanulói lelki-testi javát féltő szeretetének szigorával fordul a szülékhez és szállásadókhoz egyfelől azért, hogy őket a tanulók házi L életének megkövetelt rendjéről tájékoztassa; másfelől azért, hogy a tanulók egészségi s erkölcsi érdekét célzó intézkedéseinek a szüléktől és szállásadóktól jogosan elvárt, lelkiismere­tes végrehajtását biztosítsa. E szabályzat törvényei a következők: 1. A tanuló a tanulásra kijelölt időt komoly munkában töltse el. Az iskola tanító és nevelő munkája csak ugy lehet eredményes, ha azt az otthon munkája egészíti ki. Ebből az igazságból következik, hogy a tanuló nemcsak az iskolában, de otthonában is tanuló legyen. A gimnázium tanterve szerint a torna és játék gyakorlása minden tanulóra nézve kötelező; s mivel így a gimná­zium a testi nevelésen kívül a kedély felüdítéséről is kellőképpen gondoskodik, az otthon töltött időnek nem a szórakozás, hanem a komoly munka idejének kell lennie. Azért fontos, hogy a há­ziak is tanulónak tekintsék a tanulót s ne bízzák meg a házi teendők körébe eső, hozzá nem illő foglalkoztatással; a munkára szánt időt ne rabolják el tőle s gondolják meg jól, hogy az időelvo­nással, a hozzá nem méltó foglalkoztatással a tanuló tudásának s talán erkölcsének tőkéjét ve­szélyeztetik. E tiltó kívánalommal összeegyeztethető az a törekvés, mely szerint a szülék a tanulót napi kötelességének teljesítése után valamely hasznos gyakorlati tevékenységre óhajtják oktatni, mert kétséget kizárólag feltételezhető, hogy e gyakorlati foglalkoztatás szintén a tanítás érdekét szolgálja s nem esik a tanuló kötelességteljesítésének rovására. A szállásadók részéről azonban a tanulóval szemben semminemű foglalkoztatásnak helye nincs. 2. A tanulónak meghatározott munkarendet kell készítenie és követnie. A tanulmányi ered­mény a tanuló szorgalmán kívül az időnek okos beosztásától függ, mely körülményekre, vala­mint az étkezés meghatározott idejének következetes megtartására a háziaknak szigorú tekintettel kell lenniök. A lefekvés 9 óránál korábban s 10 óránál későbben nem történhetik; a felkelés, öltözködés, mosakodás ideje 6 és Vi 7 óra közé esik. A jelzett időpontok következetes betartását, mint a rendszeretetre nevelés egyik eszközét, itt különösen hangsúlyozzuk. 3. A tanuló köteles a gimnáziumi órarendet a háziak előtt is bemutatni és nyilvántartani. A gimnáziumi órarendet nemcsak azért kell ismerniök a háziaknak, hogy tanulóik munkáját az ott jelzett tárgyakból megköveteljék, hanem azért is, mert az biztos tájékoztatóul szolgál a tanuló el­foglaltságára nézve s így a haszontalan időtöltésnek vagy elmaradozásnak elejét vehetik s általá­ban véve a tanulót ellenőrizhetik. 4. A tanuló a meghatározott időben pontosan menjen iskolába s térjen vissza otthonába. Ha­zulról a tanóra előtt 15 perccel iskolába kell indulnia, s óra után 15 perccel otthon kell lennie; otthonát a tanuló a tanári kar engedélye nélkül el nem hagyhatja; mulatságokon, látványosságo­kon, hangversenyeken, színielőadásokon a szülő vagy szállásadó kíséretében is csak a tanári kar engedelmével vehet részt. 5. A tanulók társaikat csak komoly okból és rövid időre látogathatják. Mivel a tanulók az isko­lai óraközökben elegendő időt nyernek arra nézve, hogy egymással barátságosan eltársaloghas­sanak, lakásukon a gyakori, hosszas látogatásoknak helye nincs; különösen figyelni kell arra, hogy a tanulószoba diáktanya ne lehessen; ahol több tanuló van egy szálláson, ott a békés együttmunkálkodás és egyetértés szelleme legyen otthonos. 6. A tanulónak okos elővigyázattal óvnia kell egészségét. Az emberi szervezetnek a napi ele­delen kivül legfontosabb tápláléka a tiszta levegő és tiszta víz, azért a tanulók és háziak ezekről a szükségletekről, mint amelyek a testi szervezet életében építő és romboló erejüknél fogva rendkívüli hatásokat eredményezhetnek, a szoba gyakori szellőztetésével, jó és friss ivóvíz nyújtásával lelkiismeretesen gondoskodjanak. Különösen ajánlatos, hogy a szobába lefekvés előtt éjjelre tiszta levegőt zárjanak, mert csak így lehet a pihenés teljes, így meríthet erőt test és lélek a nap munkájának fáradalmai utárí a holnap új kötelességeinek teljesítésére. Gondosan vi­gyáznia kell a tanulónak arra is, hogy az időjáráshoz mérten, az évszakok változó hőmérsékleté­321

Next

/
Thumbnails
Contents