Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

ban Farkasnak hívták). A lelkész Raksányi János volt. 1662. szeptember 19-én Alsóesztergálon tartotta az esperesség szokásos közgyűlését. Ezen került elő az aszódi ügy: a lelkész és a tanító ellentéte. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Raksányi János és Vulpius Mátyás veszekedésbe került. Döntés céljával hozták ügyüket a közgyűlés elé, ahol Raksányi lelkész Vulpius tanítót határozottan árulással és rágalmazással vádolta meg. A tanítót ezért megidézték a közgyűlés elé ezzel a gyanúval: a gyülekezet körében a lelkész ellen zavart akart kelteni. A közgyűlés határozatában kötelezte a „vádlottat", hogy kérjen bocsánatot a lelkésztől és béküljön ki vele. A közgyűlési határozat azonban nemcsak a konkrét ügyre, hanem a későbbi ilyen jellegű problémák megelőzésére úgy határozott, hogy ha a tanító újra árulónak, rágalmazónak, zavart keltőnek mutatkozna és ezt a lelkész bizonyítani is tudja, akkor a tanítót kérlelhetetlenül 6 arany büntetéssel kell sújtania. Ha pedig erre sem hagyná abba a rágalmazást, viszálykeltést, hanem gáncsoskodna a lelkésze ellen, akkor az egyházmegye elmozdítja a tanítót az állomáshelyéről és a „Nógrádi Egyházmegye, mint haszontalan emberét megszégyenítve, megbélyegezve, kiközösíti a tanítók közül". Kérdés: mit takar az árulás kifejezés? Csak feltételezéseink vannak. De bele kell helyeznünk az esetet a maga történelmi helyzetébe: török hódoltsági területen történt ez. Valószínűleg a tanító a török jelenlévő képviselőinél tett a lelkészre árulásnak minősíthető bejelentést. Ezt látszik igazolni a Füleken l668-ban megtartott megyei meghallgatáson megjelent aszódi férfiak vallomása. Joannes Hugik és Cristof Ondreiczokov aszódi elöljárók elmondták: „Tudják, hogy az egyházi emberekhez is reájok száll a török a régi szokás ellen s gazdálkodtat vélek, sőt ezen falubelieknek az papjához nemcsak reá szállott és gazdálkodott véle, de azonkívül jól meg is verte." Valószínűleg ez az inzultus késztette Raksányi lelkészt, hogy 1669-ben elhagyja Aszódot. Csak az nem világos, hogy Vulpius tanító keze mennyiben volt benne ebben a verésben? Talán bosszúállásként használta fel a lelkész ellen a kínálkozó alkalmat? így adta az ősi evangélikus egyházi rend a tanító kezébe az önvizsgálat tükrét. „Az iskolamesterek az ő pásztoraiknak engedelmeskedjenek; azokat híveik előtt, vagy másutt alattomban ne gyalázzák és el ne árulják. Aki ezt igazolatlan okból teszi, az bűnhődjék. A maguk tisztében híven járjanak el úgy a gyermekek oktatásában, mint a templomi szolgálatban is. A tanítók vigyázzanak, kit vesznek fel iskolájukba és akit felvesznek, az egy évig maradjon ott és tanuljon. Úgy a tanítók, mint a tanítványok illendő ruhában járjanak; de több gondjuk legyen a könyvek, mint a külső köntösnek szerzésére."

3,5 EVANGÉLIKUS ISKOLÁK PEST MEGYÉBEN A 18. SZÁZADBAN AZ EVANGÉLIKUS ISKOLÁK A 18. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A 17. és 18. század fordulóján az iskolaügyet sokféle külső hatás érte. Folyt a Rákóczi-szabadságharc, mely reményt adott a vallásszabadság kivívására. A váltakozó hadisikerek sok esetben gyorsan lehűtötték a túlzott várakozásokat. A hadi események következtében e század elején gyakran lett pusztává Pest megye nemrégiben újra települt vidéke. Közben azonban egészen új települések is keletkeztek. A szatmári békekötés még tartalmazta a vallásszabadság törvényes védelmének tézisét, de alig telt el néhány esztendő, a protestánsoknak máris védekező állást kell felvenniök hitük, templomuk, iskolájuk védelmében. III. Károly 1714. évi pátense, továbbá az I. Carolina Resolutio (1731) tette ezt igazán szükségessé. Ez a pátens kinyilvánította, hogy a vallásgyakorlás a protestánsok számára csak ott lehetséges, ahol azt az 1681. évi törvény lehetővé tette. Sok 20