Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola

de nem adott semmit. Az építkezésnek azonban továbbra is voltak Podmaniczky-mecénásai, mégpedig Géza és Levente bárók. Mindezeken túl éppen ebben az időben történt a kis iskola átalakítása, aminek a biztosítására külön kivetést határozott el a presbitérium, ami érzékenyen érintett minden egyháztagot.

76 Egy későbbi adatból tűnik ki, hogy az egész gimnáziumi építkezés gondolatát az 1870-ben megválasztott új felügyelő vetette fel, még az 1860-as évek végén, B. Podmaniczky Géza (aki egy évig Korén iskolájának a növendéke is volt), az eltávozott báró Podmaniczky Ármin szellemében nagy lendülettel és aktivitással végezte feladatát. Nemcsak hogy felvetette a gimnázium bővítésének a gondolatát, hanem a terveket is ő készítette el, jelentős anyagi támogatásával hozzájárult a kétkedők meggyőzéséhez, a kitűzött cél megvalósításához.

77 A világi felügyelőt természetesen támogatta Moravcsik Mihály lelkész, sőt az újonnan választott presbitérium is a terv megkezdését sürgette.

78 Az építkezés ellenőrzésére tagjai közül építési bizottságot jelölt ki, akiknek lelkes és lelkiismeretes munkája kellett a gyors és sikeres feladatmegvalósításhoz.

79 A munkálatokat Schneider Ármin vezette, a kőműves vállalkozó a kiváló helyi iparos, Urbán János, az ács Stefanik Mihály volt, a tapasztásokat Sárközi István és Sárközi József végezték el. Nem ismerjük az asztalos nevét, ám mivel minden munkát helyi lakatosok, iparosok végeztek, nagy a valószínűsége, hogy Némedi Mihály készítette el az ajtókat és ablakokat. Olyan lendületesen haladt a munka, hogy a Gimnáziumi Bizottmány 1872. december 21-i ülésén Moravcsik Mihály lelkész, aki az egész építkezés lelke, motorja volt, örömmel jelenthette az átépítés végleges lezárulását, azzal a megjegyzéssel, hogy a tanítás 1872 szeptemberében már az új iskolában kezdődött meg. Mit végeztek tehát el 1871/72-ben? Az 1870/71. tanév lezárulása után azonnal megkezdték a tetőszerkezet lebontását. A XVIII. századi széles, vegyes anyagú falakra helyezték a fagerendából álló födémet, majd téglából felhúzták az emeleti rész fő- és közfalait, az emelet belső szerkezete tehát megegyezett a földszinttel. A felső szintet egy hátsó feljárón lehetett megközelíteni. Mivel a földszinti hátsó két termet is bevonták az iskola kialakításához, a falak mögül kitermelték a földet és egyben támfalat húztak a partoldal megtartására. A tetőszerkezetre zsindely héjazatot helyeztek. A homlokzaton kiugró párkányzatot képeztek ki, amelyre az alábbi feliratot festették: GYMNASIUM MDCCCLXXII. A helyiségek padozata minden bizonnyal deszkapadló volt, amit 1872 után többször kellett cserélni. A két folyosót téglával borították. Erre egy későbbi, 1896-os adat utal, amely szerint ekkor az épület földszinti folyosóját téglával rakták ki. Szerintünk ekkor „újból" vagy „ismét" kirakták a 24 év alatt elkopott téglaburkolatot.

80 Amikor 1982/83-ban nagyobb felújítást végeztek az épületen, a külső vakolatot leverték. Az ekkor végzett falkutatás egyértelműen bebizonyította, hogy 1871/72-ben nem új épület létesítése történt, hanem emeletráépítés. Az építkezés egyébként 4265 forintjába került a helyi egyháznak, amely igen jelentős összeg volt abban az időben, komoly áldozatvállalást jelentett a gyülekezet minden tagjának. Sok külső támogatót is meg kellett nyerni, hogy ilyen nagyszabású építkezés megvalósulhasson. Az utókor csak tisztelettel adózhat azoknak az elődeinek, akik a magyar művelődés eme hajlékát, minden nehézséget leküzdve, adományaikból felépítették. Az algimnázium fejlődése további létesítmények felépítését követelte meg. Az öt főre növekedett tanári karnak lakás kellett (erről külön fejezetben emlékezünk meg); a tápintézet (alumneum) bővítése, tornatér, rajzterem építése vált szükségessé. Vegyük tehát sorra a XIX. század utolsó évtizedeinek az építkezéseit. Az iskolában 1868-tól működött a tápintézet, amelyet az iskola mellett létező épületben helyeztek el, mely nagyon kicsi, minden bizonnyal korszerűtlen is lehetett. így jellemzik 1875-ben: „Az alumneumi épület részint roskadozó állapotánál fogva, részint pedig csekély tere miatt nem fogadhatja be kényelmesen a most is 20-nál több alumnistát..."

81 Ezért aztán megfelelő méretű alumneum építését határozták el. Jellemző a megrendelők gyakorlatiasságára, hogy az alumneumot is „emeletesre" építették. Vagyis a földszint a gimnázium udvarára nyílt, ez lett az alumneum, az emelet pedig a népiskola udvarára nyílt és ez lett a lelkész-tanár, valamint a kán179