Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola

meg lenni, de a protestáns egyház ellenes politika megmaradt, sőt még szélesebb mérvben terjesztette ki azon alapzatokon, melyekre a protestáns egyház megsemmisítése volt tervezve."

26 Az 1715-ös országgyűléstől kezdve a református és evangélikus egyházak képviselői folyamatosan és szívósan tiltakoztak az uralkodói önkény, a protestáns egyházak ellen hozott intézkedések megszüntetéséért. E küzdelemnek az élén kezdetben Ráday I. Pál állott, majd követte Prónay Gábor, Podmaniczky I. János, Vay Ábrahám, Radvánszky János és még sokan mások. Az ekkor összekovácsolódott protestáns nemesi családok leszármazói lettek a századvég nemesi mozgalmának, a XIX. századi reformkornak az élharcosai. Mindazonáltal Mária Teréziánál nem sok eredményre jutottak, hiszen pl. az 1741-ben és 1742-ben, Bécsben, ügyükben eljáró protestáns nemesi küldötteket egyszerűen nem is fogadta. Csak II. József türelmi rendelete (1781) hozott alapvető változást a magyarországi protestantizmus életében. A jelölt korszakban a hatalom két tanügyi rendelkezést hozott: az I. Ratio Educationist (1777) és a II. Ratio Educationist (1806). Az egész ország tanügyi viszonyait kívánták szabályozni, ám a protestánsok az egyházaik belső életébe való beavatkozásnak minősítették mindkettőt, és ezért egyiket sem vezették be, rendelkezéseiket nem tartották kötelezőnek, saját törvényeik és rendelkezéseik szerint működtették az iskoláikat. A XIX. század első felének korszakalkotó változásait az 1849-ben győzedelmeskedő I. Ferenc József és abszolutizmusa csak ideiglenesen lassította le, állította meg. A központi kormányzat az iskolaügyben is érvényesíteni kívánta akaratát. A Habsburg birodalom örökös tartományaiban 1849-ben bevezetett ún. Ausztriai Tervet

27 Magyarországra is kiterjesztették, melynek következtében számos egyházi középiskolát kellett végleg vagy ideiglenesen bezárni. Az Ausztriai Terv értékelése nem feladatunk. Mindazonáltal azt megállapíthatjuk, hogy követelményrendszere a kor kívánalmainak szellemében fogant, ám egységesítő, az eddigi autonómiákat megszüntető, nyíltan a németesítést szolgáló és így nemzetellenes céljai általános ellenállást váltottak ki. Hasonló sorsra jutott az 1859- szeptember lien nyilvánosságra hozott protestáns pátens is. Az iskolai kérdésekben - mint annyi minden másban is - csak a kiegyezés és az ennek nyomán megindult magyar, liberális szellemű törvénykezés hozott végső megoldást. Az 1868. évi XXXVIII. te. az ún. „népiskolai" törvény az alsó fokú, az 1883. évi XXX. te. az ún. „középiskolai" törvény pedig a középfokú oktatást szabályozta, európai mértékkel mérve is kiválóan. Az utóbbit egészítette ki az 1890. évi XXX. te. és ezek maradtak érvényben egészen 1924-ig. Az egyházi középiskolák még e törvények megjelenése után is élveztek egyfajta autonómiát, ám azok, amelyek államsegélyben részesültek, kötelesek voltak az állami tantervet bevezetni és az oktatást annak szellemében megszervezni. Az aszódi evangélikus középiskola a fentebb felsorolt egyházi és állami törvények szellemében működött. Minden időben alapvetően a felsőbb egyházi hatóságok és az általuk alkotott rendelkezések, törvények szabályozták életét. Ám amiképpen enyhült a protestáns egyházakkal szembeni erőszakos megkülönböztetés és törvény biztosította az 1790/91. XXVII. tc-en alapuló önkormányzati jogaikat, úgy kezdett formálódni az egyházakon belüli azon felismerés - és most csak az iskolai kérdéseknél maradva, - mely szerint az evangélikus középiskolák működését is az országos törvényekhez kell igazítani. így pl. az aszódi evangélikus gimnázium már 1880-ban, tehát a fent említett 1883-as törvény megjelenése előtt is a VKM által elfogadott tantervet alkalmazta. 160