Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
Az iskolaszék felállítása tehát elengedhetetlen és halaszthatatlan feladattá vált 1876-ban. Az iskolaszék 9 tagból állt. Olyan emberek megválasztását ajánlotta a törvény, akik valamicskét értenek az oktatásügyhöz. Az iskolaszék feladata volt ugyanis az iskolák rendszeres látogatása és az ott folyó munka felügyelete. Ebből is láthatjuk, hogy mennyi problémával kellett szembenéznie az egyházközségek vezetőinek ebben a korszakban. A tankötelezettség idején az iskolai foglalkoztatás korábbi hagyományok szerint történt, de a törvény előírta 15 éves korig tartó iskoláztatás már új kérdéseket vetett fel. A Népiskolai törvény értelmében ugyanis a tovább nem tanuló gyerekek számára 15 éves korig télen heti 5, nyáron pedig heti 2 órában úgynevezett ismétlő oktatást kellett biztosítani. Ez 1871-ben igen bizonytalan kérdéseket vetett fel a tanítókban. így vetődött fel a kérdés az aszódi iskolajárás tanítói értekezletén: „Az ismétlődő iskola miként vezettessék?". 83 A válasz sem mutat nagy határozottságot: „arra nézve határoztatott, hogy amint azt elnevezése is engedi gyanítani, a célt megközelítendők a törvény szabta időben - a tantárgyak ismétlését vegyük elő. Fősúlyt a számtan, olvasás és írásra fektetve". 84 Az ismétlő iskola működésével az aszódi iskolajárásban 1876-ban találkozhattunk először. Az első ilyen iskola Aszód mezővárosában működött, ahol ez olyan közösen üzemeltetett iskola volt, melyet a felekezetek közötti barátság, testvéri szeretet és egyetértés szimbólumának neveztek. írott és íratlan szabályok határozták meg ennek az oktatásnak a rendjét. Ha valaki azonban a törvény szellemét átlépte, azonnal problémát okozott magatartásával. így történt ez 1876-ban, amikor az evangélikus segédtanítót, Repjár Endrét Schwarcz Salamon izraelita tanító váltotta fel az ismétlő iskola egyik osztályának vezetésében. Az izraelita iskola tanítóját ugyanis éppen egy olyan osztály vezetésével bízták meg, ahol kétajkú (szlovák és magyar) evangélikus és katolikus ifjúság tanult tovább és mindössze egy izraelita fiatal volt az osztályban. Ez ellen a döntés ellen az egyházközség presbitériuma óvást emelt az ismétlő iskolák felett felügyeletet gyakorló községi iskolaszéknél a Népiskolai törvény alapján. Ugyanakkor azt is kinyilvánították óvásukban, hogy amennyiben nem teljesítik a presbitérium kérését, akkor az evangélikus egyházközség kilép a közös ismétlő iskolából és maga által szervezett ismétlő iskolát fog létrehozni. 8,5 A probléma tovább gyűrűzött a következő években is. Az egyházközség közgyűlése 1881-ben úgy döntött végül, hogy az ismétlő iskolában a saját tanítói tanítsák a tanulókat. Azzal indokolták ezt, hogy azok a gyerekek, akik a tankötelezettség idején megismerték tanítóikat, most a vezetésükkel sokkal sikeresebb munkát tudnak végezni, hiszen arra építhetnek a tanítók, amit korábban megtanítottak a gyerekeknek. Erre a javaslatra minden lehetőség adott volt, hiszen mindhárom felekezet iskolája kellő számú tanítóval rendelkezett. Az ismétlő iskolákat felügyelő községi iskolaszékben mindhárom felekezet képviselői jelen voltak. Úgy gondolták, hogy ha három ismétlő iskola nyílik meg a felekezeti népiskolákban, még versenyre is tudnak kelni, hol érnek el a megvalósított formában jobb eredményt. A község az ismétlő iskolákra külön pénzalapot hozott létre. Ezért azt is javasolták, hogy a községi iskolaszék ezt a rendelkezésére álló pénzösszeget ossza szét az ismétlő iskolák között a tanulók arányában, így lehet megoldani az ismétlő iskolák tanítóinak a fizetését is. 86 Ezt a javaslatot meg is valósították. Megalakult az evangélikus ismétlő iskola. Arról, hogy itt mit tanítottak és hogyan folyt a munka, semmit sem tudunk. Csak azt, hogy az ismétlő iskola működött. 1896-ban az egyházközségi közgyűlésen egy presbiter annak adott hangot, hogy szükséges lenne az ismétlő iskolát tovább fejleszteni. így kérdezett: vajon nem teljesen felesleges-e az ismétlő iskola olyan formában, hogy nem tartanak abban nyilvános vizsgát? Úgy gondolta ez a presbiter, hogy a nyilvános vizsga tartása eszköz a tanítás eredményességének lemérésére. Ezért kérte, hogy legyen vizsga ott is. Amikor Pischl Rezső tanító válaszolt a felvetésre, nyilvánvalóvá lett, hogy ez is nyilvános vizsgára kötelezett iskola. A jelenlegi viszonyok között azonban a gyerekek nem jártak rendszeresen ebbe az iskolába, a város sem kényszerítette őket erre, ezért teljesen felesleges vizsgát tartani. A közgyűlést nem nyugtatta meg a tanító válasza. A tanfelügyelő ál107
