Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)

Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története

házközség tagjait, hogy ha valaki jelen kíván lenni a tanító próbáján, az jelen lehessen és személyesen győződjék meg a tanító tudásáról és képességéről, akár az iskolában, akár az orgonapadon végzi munkáját. Az iskolai próbatanítás tanítási órából és katechizáciőből állt. A kántori próba orgonatudás és énekvezetés bemutatása volt. Ha jól sikerült a bemutatkozás, már a próba idején megtörténhetett a megválasztás. A választásról az egyházközség jegyzője jegyzőkönyvet írt. Ehhez a jegyzőkönyvhöz csatolták a „hiványt". A hivány elfogadásáról a tanítónak külön nyilatkozatot kellett adnia. A megválasztás nyolc napon belül volt megtámadható. • • • A tanítói hivány megállapítása az egyházközség presbitériumának a feladata volt. Ez a díjlevél tartalmazta a tanító fizetését. A hivány formája kialakult formula volt. Az aláírások hitelesítették. Ha az egyházközség vezetői és a tanító aláírása rákerült a hiványra, akkor azt az egyházközség és a tanító között létrejött szerződésnek tekinthetjük. Az Esperességnek ezt a létrejött egyezséget meg kellett erősítenie, amit azzal nyomatékosították, hogy beíratták az egyházmegyei hivány könyvbe. A tanító számára ez valódi garanciát jelentett. Az egyházközség ugyanis nem gondolhatta meg magát, amikor kiadott egy díjlevelet és az bekerült a hiványkönyvbe. Nem lehetett később átgondolni, vagy meggondolni: sokat ígért az egyházközség a választáskor, de a tanítónak kevesebb is elég lesz. A hivány általában a tanítónak olyan jövedelmet biztosított, amelyből kellő életszínvonalat biztosíthatott magának és családjának. A készpénzben rögzített összegek kifizetését a körlelkésznek ellenőriznie kellett az iskolai kiszállások alkalmával. A hiványban rögzítették a tanító lakását, melynek karbantartásáról az egyházközségnek gondoskodnia kellett. Rendszerint a tanító lakása egy épületben volt az iskolai tanteremmel és udvara egyben az iskola udvara is volt. A készpénzfizetés mellett javadalmi földet is adott az egyházközség a tanítójának. A tanító javadalmi földje a tanító hasznát szolgálta. Az ezek után járó adó az egyházközséget terhelte. Egy ideig az egyházközség tagjai művelték a tanítói földeket, de 1880 táján földmunkaváltságot fizetett az egyházközség a tanítónak készpénzben, amit a bíró tartozott a hívektől beszedni és negyedévi részletekben a tanítónak átadni. így ettől kezdve a tanítónak kellett gondoskodnia javadalmi földjének megműveléséről. A hivány szerint a tanító a pénztárból gyermekenkénti tanítási díjat is kapott. Ha földesúr volt az egyházközség patrónusa, akkor tőle is kapott dotációt. A megszüntetett colleda helyett váltságpénzt kaptak a tanítók. Hasonlóképpen a cantatio helyett is pénzt fizettek. A tűzifa-járandóság része volt a díjlevélnek. Ebből az iskolát is, a lakást is fűthette télen. A kántori szolgálatért az egyházközségtől is, a hívektől is kapott fizetést és stólát. Ez a hivány általában akkora összeget jelentett készpénzben és természetben, ami a tanító tisztes megélhetését elősegítette. A javadalom azonban természetesen függött a tanulói létszámtól, a gyülekezet nagyságától és egyháziasságától is. Azt nem lehet állítani, hogy a díjleveleket egyeztették volna az esperességben. Az azonos korú, de más-más egyházközségben dolgozó tanítónak eltérő volt a jövedelme. Az anyagyülekezetek tanítói jobban, a leánygyülekezet tanítói kevésbé voltak dotálva. De más volt az aszódi tanító jövedelme, mint az ácsaié, de eltérő fizetést kapott a kávai tanító a mendei tanítótól. Ez természetes. Ezért is igyekeztek a körlelkészek jól megismerni a tanítókat, hogy a jó tanítókat megtarthassák az egyházmegyében, lehetőleg minél jobb anyagi körülmények közé juttatva őket. • • • Az iskolák felszerelése - a sok utasítás ellenére is - nagyon hiányos volt. Érdekes bepillantást ad az ácsai iskola leltárába az 1880. évi püspöklátogatási jegyzőkönyv, mely felsorolja, mit talált a vizitáló akkor az iskolában. 105