Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

G. Sin Edit: Egy alföldi település története a forradalomtól a millenniumig – Abony, 1848–1896

ban végezték. Az újság 1890. szeptember 7-i száma közölte, hogy Sebők Béla Ceglédre költözik, „...a lap kiadása anyagi akadályokba ütközik, ... nincs, aki a kockázatot vállalná." A következő, szeptember 14-i szám az utolsó, amely az OSZK gyűjteményébe került. Az Abony és Vidéke cikkeiből több ízben idéztünk már, ezúttal csupán néhány kulturális jellegű cikkre utalunk. A szeptember 7-i szám közli, hogy felvetették Abonyban egy közkönyvtár szükségességét. A cikk írója fanyar gúnnyal jegyzi meg, hogy nincs szükség könyvtárra, Abony lakossága nem szokott olvasni. (Az abonyiak közömbösségét, közügyektől való elzárkózását egyébként több alkalommal is bírálta az újság rövid fennállása alatt.) A szeptember 14-i szám vezércikkben vitatkozott az előző cikk írójával: igenis szükség van közkönyvtárra, az iparosok és földművesek is szívesen olvasnak. Javaslatot is tesz a közkönyvtár gyakorlati megvalósítására: „... a mostani társulatok könyveit egyesíteni kellene olyan helyiségben, olyan könyvtárosok kezelése alatt, ahol mindenki könnyen hozzáférhetne." Világcsodáról számol be a lap július 27-i száma. Abonyban is látható, hallható lesz két napig „...a beszélő gép, mely emberi hangon beszél, szónokol, muzsikál". Edison találmánya, a fonográf, biztosíték arra, hogy „... mi emberek valóban magasan felülemelkedtünk a többi teremtett állatokon." Az Abony és Vidéke irodalmi rovatába a következők írtak rendszeresen verseket, tárcákat: Abonyi Lajos, Dalmady Győző, Herrmann István, Lévay Mihály, Máthé József Molnár József, Papp Péter, Sió Ferenc, Szalay Mihály, Temesközi Gerzson, Véli Miksa. Közülük Abonyi Lajos (1833-1898) tett szert legnagyobb elismerésre. Az 1850-óO-as években a realista próza és népies drámairodalom egyik ígérete volt, akitől Arany János is több ízben kért novellát a Szépirodalmi Figyelő illetve a Koszorú számára. Abonyi Lajos (eredeti nevén Márton Ferenc) 1844-től élt Abonyban, édesapja tekintélyes közbirtokos, egy időben a község főbírája volt. Ő maga jól ismerte az abonyi hagyományokat, szokásokat, dalokat és meséket, népies alkotásaiban fel is dolgozta őket. Tanulmányozta a község történelmét és figyelemmel kísérte saját kora közéletét, mindennapjait is. Ezért különösen értékes forrásmunka számunkra a millennium tiszteletére írt Abony története 1896-ig című, jelen tanulmányban is sokat idézett, kéziratban maradt munkája. Abonyban élt még Ágai Adolf (\ 836-1864) író és Simonffy Kálmán (1832-1881) nótaszerző, akik Abonyi Lajos baráti köréhez tartoztak.

170 Még egy értékes irodalomtörténeti adalék Abonyi Lajos monográfiája alapján: 1852-ben „Vörösmarty Mihály, a nagy költő a városban óhajt letelepedni, az öreg Jeszenszkyné-féle házat akarta megvenni, de a vételben Steinbachné által megelőztetett."

171 Az 1848-as forradalomtól a millenniumig terjedő fél évszázad alatt Magyarország jelentős lépést tett a feudális rendszerből a polgári társadalom irányába. Abony nagyközség a múlt század második felében ugyanezen a nagy gazdasági - társadalmi változáson ment át: a Kossuth hívó szavára fegyvert fogó, majd Teleki László eszméi mellett síkra szálló abonyi jobbágyok és közbirtokosok utódai az önkényuralom és dualizmus ellentmondásokkal, politikai küzdelmekkel és gazdasági nehézségekkel teli évtizedei után egy modernebb korszak közép- és kisbirtokosaiként illetve vagyontalan bérmunkásaiként - többnyire a mezőgazdaságban foglalkoztatott bérmunkásokként - léptek át a XX. századba. A századforduló idejére Abonyban is megerősödött az a közigazgatási és kulturális intézményrendszer, megvalósult a településfejlesztésnek az a foka, amely a további, - immár a XX. századi - fejlődéshez alapot biztosított. 4 74