Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)

Schleininger Tamás: A Szentendrei Kaszinó története a korabeli sajtó tükrében

étnek. Csak mi, a tulajdonképpeni vezető szerepre hivatott intelligens osztály vagyunk ember embernek farkasa. Tegyük hát félre egyszer már minden megrontó közönyünket s tömörüljünk, egyesüljünk egy nemes cél, az intelligens osztály szupremáciájának fenntartása érdekében." A Társasegyletet megalapították, az alapszabályt kidolgozták, majd jóváhagyás végett elküld­ték a belügyminiszterhez. Ugyanezen év május 10-én a következőket írja erről a fent idézett új­ság: „A szentendrei kaszinó alapszabályait a belügyminisztérium némi módosítás végett visszaküldte. A módosításokra vonatkozólag a kaszinó tagjai f. hó 7-én dr. Antony Béla elnöklete alatt közgyű­lést tartottak, melyen a módosításokat eszközölték, elfogadták, s az alapszabályoknak újból való felterjesztését elhatározták. Addig is, míg az alapszabályok visszaérkeznek, a tagok a nyári idő­szak alatt naponta (!) összejöveteleket tartanak a Crnagorac vendéglő kerthelységében." V. FEJEZET A KASZINÓ AZ I. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN Azt hihetnénk, hogy a háború bénítólag hatott a szentendrei egyesületek, egyletek működésé­re. (Olvashatunk olyan egyletről, amely a háborús állapotokra hivatkozva függesztette fel tevé­kenységét). Nos, nem így történt! Az Egyesületek nyilvántartása szerint a városban 21 egyesület, egylet, kör, klub működött. Utolsó bejegyzésként a Szentendrei Kaszinó szerepel 1914-es belügy­miniszteri és alispáni iktatószámokkal. (Ez természetesen a másodszori engedélyezést jelenti, hisz az első 1896-ból való). Mindenesetre azt tudjuk, hogy a Kaszinó 1915-ben is működött, hisz a helyi sajtó hírt ad erről. Ugyancsak a Szent-Endre és Vidékében, a lap 1915. január 17-i számában olvashatunk egy hosszabb - aláírás nélküli - eszmefuttatást a Kaszinó ügyében. (Úgy tűnik, hogy a téma stilisztikai, retorikai gyakorlatként szerepelt az akkori újságírásban...). „A Kaszinóról. Környékünk intelligenciája, mindenkor békességben s szeretetben élve egymás­sal, bizonyára mosolyogni fog, ha a szentendrei úri társadalom újból való tömörítéséről hall. Annyi kísérlet történt az utóbbi évek alatt, s annyi kudarc ért bennünket, hogy mindenki joggal moso­lyoghat vergődésünkön, annál is inkább, mert mint a béna ember a harcképtelenséget, minden törekvésünk magán viseli a halálos ítéletet, a szeretet s az őszinteség hiányát. E soroknak az ismeretlenség homályába burkolt írója más vidékről való ember. Nem tekinthe­tik tehát szavait hazabeszélésnek, ha azt állítja, hogy szentendrei társadalmunk bővelkedik oly férfiakban, kik nemcsak egy 6000 lakosú kisváros, hanem tehetségüknél, tisztességüknél, önzet­lenségüknél fogva vezérei, követésre méltó példái lehetnének messze vidék társadalmi életének, - ha magukba nem szívnák a város levegőjéből azt a súlyos, s minden becsületes törekvést meg­ölő kórt, mely elfödi előlünk az erényt, az értéket, s csak a gyengeséget, negatívumot engedi megismerni embertársainkban. Nálunk férfi a férfit nem erényei, hanem ellenkezőleg hibái után ítéli meg. A tiszteletet, becsü­lést mit hosszú évek keserves küzdelme árán szereztél magadnak, egy pillanat alatt elpusztítja, sárba rántja emberi hibádnak legkisebbje. Itt nem a jót, nem az őszinteséget, nem a becsületessé­get keressük embertársainkban, hanem a hibát, a bűnt, a gyengeséget, mely kincset ér nekünk, ha másban találjuk. Mi nem jó, jobb s legjobb barátokkal, hanem önző, ravasz és komisz embe­rekkel vagyunk körülvéve. Legalábbis így ítélünk egymás felől, állván mindenikünk az erkölcsi piedesztálok legmagasabbikán. S ez a mi legfőbb hibánk, mely megölője, gyilkosa minden jónak, kellemesnek, szépnek. Nem az emberek rosszak, azok nálunk is mint mindenütt jó tulajdonságokkal, hibákkal vegyesek, ha­nem a véleményük rossz egymásról. 3 73

Next

/
Thumbnails
Contents